Vége a zárlatnak, jöhet a pénz Ázsiából

Megnyílt az út a magyar baromfi előtt: feloldotta Kína a madárinfluenza elleni vétót Magyarországgal szemben. Ez jó hír a magyar baromfitenyésztők számára, hiszen ezzel lehetőség lesz Kínába exportálni. Erről Nagy István agrárminiszter számolt be, miután a kínai közlönyben hivatalosan is megjelent az intézkedés.

A Világgazdaság cikke szerint az intézkedés elsősorban a vízi szárnyasokat érinti, de dolgoznak azon, hogy a többi baromfira is kiterjeszthessék – folytatta a miniszter. A közelmúltban Kínában tárgyaló agrárminiszter kifejtette: a kínai szakemberek auditálják a cégeket, az exportképesek megkapják az engedélyt, és onnantól kezdve aktívvá válhat a kereskedelem.

Megnyílt az út Kínába a magyar baromfi előtt - feloldották a behozatali tilalmat
Megnyílt az út Kínába a magyar baromfi előtt – feloldották a behozatali tilalmat

Nagy István szerint a kínai piac nagysága olyan lehetőségeket adhat a magyar termelőknek, ami máshol nincs meg a világban. Rövid időn belül sokkal előbbre lehet lépni, miután a kínai fogyasztók képesek megfizetni a magyar prémium termékeket. Magyarország mérete nem teszi lehetővé, hogy olcsó, nagy mennyiségű árut állítson elő. A magyar lehetőségek azt indukálják, hogy kevesebbet, de kiváló, prémium minőségben állítson elő terméket, ilyen a libamáj, a Tokaji bor. A miniszter elmondta azt is, hogy kedvező megállapodás született a tejtermékekről is, a kínai sajtpiac pedig korlátlan lehetőség Magyarország számára – tette hozzá.

Magyar részről azon is dolgoznak, hogy a sertéspestis miatt az egész országra korlátozást elrendelő Kína számára bebizonyítsák, hogy Magyarországon házi sertésben nem fordul elő ez a betegség, és a vaddisznóknál is csak elszigetelt körülmények között van jelen.

A sertésexportért is lobbiznak

A miniszter szerint azokról a területekről, ahol nincs vaddisznó állomány, minden további nélkül lehetne húsexportot vinni Kínába. Az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Han Csang-fu kínai mezőgazdasági miniszterrel való találkozót követően Sanghajban elmondta, hogy a madárinfluenza hatásainak kifutásával újra növekedési pályára állhat a Kínába irányuló baromfiexport. A felek a megbeszélésen megállapodtak a tudományos és technológiai együttműködések fellendítésének, valamint az e-kereskedelemben rejlő lehetőségek kiaknázásának részleteiről is.

A fórumon Nagy István egyeztetett a világ egyik legnagyobb online kereskedelmi áruházának, az Alibaba cégnek a kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatójával, David Baumgarttal a magyar élelmiszeripari termékek internetes áruházakban való megjelenésének bővítéséről.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Czerván György: a baromfiágazat teljesítménye foly... A baromfiágazat folyamatosan emelkedő teljesítménye alapján Magyarország a harmadik helyen áll az uniós tagországok önellátottsági rangsorában; az ere...
Baromfipiaci információk a nagyvilágból A hosszú távú előrejelzések szerint a baromfihús továbbra is keresettebb termék lesz, mint a sertéshús vagy a marhahús. Részben erre reagálva Amerikáb...
Dühösek a magyar baromfitermelők a szabadkereskede... Több uniós tagállam – köztük Magyarország – szakmai szervezetei tiltakoztak az Európai Unió és a latin-amerikai országokat tömörítő Mercosur csoport k...
Magyar baromfihús a magyar gyomorba: kampányt indí... A minőségi baromfihús fogyasztását népszerűsíti az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) valamint a Baromfi Termék Tanács (BTT) köz...