Tömegével hullanak a magyar méhek: a teljes ágazat keresi az okát

Amint virágba borultak a napraforgótáblák, elkezdtek pusztulni a méhek. Ráadásul a szokványos mérgezés eredményétől eltérően a termőföldeken, távol a kaptártól. A mezőgazdaság minden szereplőjének érdeke, hogy kiderüljön, mi okozhatta az országos jelenséget. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke foglalta össze a jelenlegi helyzetet. Teljes körű vizsgálat indult, hogy kiderítse, miért hullanak a magyar méhek.

Az OMME elnökével a Magyar Mezőgazdaság készített interjút. Idén nem volt rossz az akácszezon – kezdte Bross Péter. Átlagos, jó termést hozott, még akkor is, ha a virágzás kicsit korán indult. A legtöbb méhész örült annak, hogy – a körülményekhez képest – a méhei elegendő akácmézet gyűjtöttek. Ezután jött a nyári legelők időszaka. Ez is átlagos, talán az elvárásoknál kicsivel rosszabb eredménnyel zárult. Azonban komoly problémáról ekkor sem számoltak be a hazai méhészek. Végül eljött a napraforgó virágzása.

Közösen próbálja kideríteni az Agrárminisztérium, a Nébih, és az OMME, hogy miért hullanak a magyar méhek
Közösen próbálja kideríteni az Agrárminisztérium, a Nébih, és az OMME, hogy miért hullanak a magyar méhek
Mi történhetett a napraforgóban?

A többi növényhez hasonlóan a napraforgó is az átlagosnál korábban kezdett virágozni. Sőt, június közepi kezdéssel minden idők legkorábbi napraforgó virágzását tapasztaltuk. Hogy ez hatással lehet-e a méhpusztulásra, és ha igen, milyen módon, azt még nem tudjuk. Mindenesetre, ahogy a méhészek elvándoroltak a napraforgóra, 2-3 nappal később már hozzánk is beérkeztek a méhpusztulásokról az első jelzések.

A becslések szerint ezernél is több méhész érintett, ami a teljes szakma 10 százalékát jelenti.

Szokatlan mérgezési tüneteket tapasztaltak

Felettébb aggasztó, nem tipikus tünetekről számoltak be a méhészek. Egy szokványos mérgezés esetén a kaptártól egy méternél nem távolabb, kinyújtott szipókával tömegesen pusztulnak el a méhek. Az ehhez hasonló esetekben általánosságban elmondható, hogy nagy valószínűség szerint a környékbeli gazda nem megfelelően alkalmazta a növényvédelmi technológiákat, ezért a környék méheit megmérgezte. Ezek viszonylag egyszerű, lokális esetek, melyeket általában a méhészek és gazdák rendezni is tudnak.

Ám ebben a jelenlegi esetben a méhészek előzmény nélkül, váratlanul vették észre, hogy kiürültek a kaptárak. A hullákat pedig csak a napraforgótáblákban lehetett fellelni.

Ráadásul ilyen esetekről az ország minden tájáról érkeztek bejelentések. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy akadt olyan terület, ahol egyetlen méh sem pusztult el. Ugyanakkor máshol akkorák a veszteségek, hogy már a regenerálásra sincs lehetőség. A teljes cikket a Magyar Mezőgazdaság oldalán olvashatja el.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...
Fordítsunk fokozott figyelmet a méhek védelmére!... Április-május a mezőgazdasági munkák egyik csúcsidőszaka, ezzel együtt a növényvédelmi munkák nagy része is ilyenkor zajlik. Viszont ebben az időszakb...