Szabad a Hungerit útja a Csányi-birodalomba a Versenyhivatal vizsgálata után

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem okoz káros versenyhatásokat a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt. felvásárlása. Az új tulajdonos augusztus végén veszi át a cég irányítását, és ekkor nevezik ki a Hungerit Zrt. vezérigazgatóját és az igazgatóság tagjait is.

Az Agrárszektor anyagát szemléztük. A portál szerint a közvetlen irányítást megszerző vállalatról a delmagyar.hu annyit tudott meg, hogy budapesti székhelyű, és fő tevékenysége a vagyonkezelés. A leírás alapján a tavaly januárban bejegyzett Cragmont Zrt.-ről lehet szó – írják. Ez a cég a Csányi Sándor OTP-vezérigazgató által irányított Bonafarm-csoport tagja.

Elkelt a szentesi Hungerit, a Bonafarm-csoport tagja lett a nagy múltú baromfis cég
Elkelt a szentesi Hungerit, a Bonafarm-csoport tagja lett a nagy múltú baromfis cég

A Hungerit Zrt. és a hozzá tartozó vállalkozások tevékenysége a teljes baromfi (csirke, pulyka, kacsa, liba) vertikumra kiterjed: a tenyésztésre, az elsődleges feldolgozásra, valamint a baromfihús-készítmények gyártására és értékesítésére is. A GVH azért indított az összefonódás-bejelentés alapján versenyfelügyeleti eljárást, mert a bejelentés nem tartalmazott minden szükséges információt az összefonódás versenyhatásainak értékeléséhez.

A Bonafarm-cégcsoport tevékenysége a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számos területére kiterjed. A Csányi-csoport húsipari tevékenysége a sertéseknél a teljes vertikumot átfogja a tenyésztéstől a vágóhíd-üzemeltetésen keresztül egészen a hús feldolgozásáig. A baromfinál a tevékenységi köre ennél szűkebb: a keltetést, illetve bizonyos feldolgozott baromfitermékek előállítását jelenti. Ezen túlmenően a Csányi-csoport tejtermékeket gyárt és mezőgazdasági inputanyagokat (pl. takarmány, műtrágya) értékesít.

Azonos a tevékenység, de nem csökken jelentősen a verseny

A versenyfelügyeleti eljárásban megállapították, hogy a Csányi-csoport és Hungerit-csoport azonos tevékenysége a feldolgozott hústermékek gyártása és értékesítése, azonban a felek együttes piaci részesedése egyik átfedő piacon sem éri el a 20 százalékot, amely felett a GVH vonatkozó közleménye alapján káros versenyhatások léphetnek fel. A hatóság a felek kapcsolódó tevékenységeinek (pl. takarmányértékesítés és baromfinevelés) értékelése alapján sem azonosított versenyproblémát. Ezért a versenytanács megállapította, hogy az érintett piacon az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt – írja az Agrárszektor.

A szentesi központú HUNGERIT Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt. jogelődje, a HUNGERIT Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Rt. 1997. július 1-jén alakult három, addig szoros együttműködésben dolgozó helyi kft.-ből. Az átalakulást a tőkebevonás lehetősége és a magasabb szervezeti hatékonyság megvalósítása indokolta. Szakmai tudásunk, felkészültségünk azonban sokkal mélyebben gyökerezik, és egészen 1922-ig nyúlik vissza, hiszen azóta működik Szentesen baromfifeldolgozó cég – írja a Hungerit weboldala.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tovább növekszik a Csányi-birodalom Kétmilliárd forintos kutatás-fejlesztési projektet valósít meg a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő szegedi Sole-Mizo Zrt. A teji...
A piaci árnál kétezer forinttal többért veszik a m... Az ország legnagyobb szójaintegrációját szervezi a Bonafarm: a piaci árnál kétezer forinttal többért veszik a magyar szóját, hogy ellássák belőle a mi...
Az OTP-vezér lesz Közép-Európa legnagyobb birtokos... Csányi Sándor az Inforádióban nemrég arról beszélt, hogy tervezi a baromfiiparba való beszállást is. Arra kérdésre, hogy igaz-e az, hogy a Hungerit ir...
Vette az akadályt a japán vizsgán a magyar baromfi... A 2018. július 4-ével hatályba lépett megállapodás értelmében egy jövőbeni madárinfluenza járvány kitörése esetén nem Magyarország egészéről, hanem cs...
Élen jár a baromfiágazat az állattenyésztésben, mé... A hazai baromfiágazat a magyar mezőgazdaság folyamatosan fejlődő, jól szervezett, rugalmasan alkalmazkodó ágazata – mondta a mezőgazdaságért felelős á...
Kétszer annyi sertést vágna le Csányi vágóhídja... A második műszak is beindulna néhány éven belül a mohácsi vágóhídon, amely már jelenleg is az ország legnagyobb ilyen típusú üzeme. A mostani egy műsz...