Hajszálon múlt, hogy megmenekült az idei akácszezon

Nem lesz ellátási gond a hazai akácméz piacán. Bőven fedezi az idén megtermelt mennyiség az évi 4-5000 tonna belföldi akácmézfogyasztást – elemezte az idei akácszezon helyzetét Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

Nehezen indult a szezon, a tavasz kimaradt, a korai nyár pedig súlyos gondokat okozott a méhcsaládok és a növények fejlődésében. A méhek alaposan lemaradtak, ennek következtében idén nem sikerült repcemézet pergetni, mert nem voltak még gyűjtőképesek a családok. Ez az állapot még az április végén berobbanó akácvirágzás idejére is fennmaradt. A korai, síkvidéken virágzó akácok például az első 7-10 napon semmit sem mézeltek – számolt be róla a Magyar Mezőgazdaság.

Az idei akácszezon majdnem elúszott, de szerencsére az utolsó pillanatban megmenekült
Az idei akácszezon majdnem elúszott, de szerencsére az utolsó pillanatban megmenekült

Azonban a május 9-10-én megérkezett várva-várt lehűlés és csapadék megváltoztatta az idei akácszezon sorsát. Ezen kívül a méhek is kezdték utolérni magukat, a családok naponta 1500-2000 méh egyeddel gazdagodtak. Így a korai akác vége és a később virágzó, főleg a közép-hegységeinkben tenyésző akác annyi nektárt adott a méheknek, amiből tudtak annyi mézet készíteni, amit a méhészek kipergetve, eladva átlagos évet tudhatnak maguk mögött.

Az idén nagyjából 10-12 ezer tonna akácméz termett – mondta Bross Péter, az OMME elnöke.

Az átlagos termés nem csak az aktuális időjárás, hanem a téli méhcsalád-veszteség eredménye is, hiszen a 2017 őszi méhcsaládszám (kb. 1,2 millió) mindösszesen fele termelt jó, azaz átlag feletti mennyiségű akácmézet.

Az idei méz minősége kiváló. Az íze, zamata, színe és sűrűsége az átlagos évek feletti tulajdonságokkal bír – mondta Bross Péter.

Nagyon lerövidül ebben az évben a mézelési szezon

Az idén a nagy hőség miatt minden virágzás az átlaghoz képest korábban zajlik le. Emiatt hosszú, több mint 2 hónapos természetes hordás (virágpor és nektár) hiány lesz hazánkban, ami sem a rovaroknak, sem a méhészeknek nem jó.

🐝 Korábban itt írtunk arról, hogy a méhcsaládokat megviselte az átlagostól eltérő januári meleg és a márciusi hideg, közülük sok éhen pusztult, illetve leállt a tavaszi fejlődésben. Ennek következtében több méhész lemaradhat a repce, sőt, az akácvirágzásról is a méhcsaládok fejlődési sajátosságok miatt. Ezért az előrejelzés szerint gyenge lehet az idei repce- és akácméz szezon.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez igénye... Méhészek figyelem! 6 597 méhész-gazdálkodó részére 632,8 millió forint összegű támogatás kifizetését kezdi meg július 2. hetében az MVH a varroa atka...
A sok eső miatt kevés mézünk lesz Állítólag a görögök után nálunk a legnagyobb a méhsűrűség, a megyék között Zala vezet. Nem sokra megyünk a statisztikával idén, a méhészek nem örültek...
Vis maior bejelentést tehetnek a méhészek Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ...
GMO-szennyezett takarmánytól tarthatnak a magyar m... Még időben tudta figyelmeztetni a méhész egyesület a méztermelőket egy Magyarországon nem kívánatos takarmány felbukkanására. Az ügyben az Országos Ma...
Műhold alapú helymeghatározást is tanítanak Gödöll... Előző cikkünkben írtunk két tanfolyamról, melyeket hamarosan a gödöllői Szent István egyetem indít. Ma is bemutatunk két újabb hasznos tanfolyamot a s...
Méhészek figyelem! Újra igényelhető támogatás a méhészek által használt gépjárművek után. Valamint közeleg a határidő a varroa atka elleni védekezés támogatási igényének...