Jövőre 14 százalékkal több marhahús keresi majd helyét a világpiacon

Az USA agrárminisztériumának (USDA) friss elemzése 6 százalékos emelkedést valószínűsít az USA marhahústermelésében a következő esztendőre. A bika termelői ára 1-7 százalékkal csökkenhet, míg a vágótehénért akár 2 százalékkal magasabb árat is fizethetnek a vágóhidak 2019-ben. Az marhahús egy főre jutó fogyasztása 3 százalékkal nőhet. Az USA marhahúsimportja várhatóan 5 százalékkal emelkedik 2019-ben. Mindezek hatására a nemzetközi piacon 14 százalékkal több marhahúst értékesíthetnek.

Az USDA szeptemberben megjelent elemzésében a szakértők csaknem 6 százalékos emelkedést valószínűsítenek az USA marhahústermelésében a következő esztendőre a 2017. évi mennyiséghez képest. A várhatóan nagyobb kínálat miatt a bika termelői ára 1-7 százalékkal csökkenhet a vizsgált időszakban, ugyanakkor a vágótehénért akár 2 százalékkal magasabb árat is fizethetnek a vágóhidak 2019-ben. Az előrevetítés szerint a marhahús egy főre jutó fogyasztása 3 százalékkal nőhet. Az USA marhahúsimportja várhatóan 5 százalékkal emelkedik 2019-ben a 2017. évihez viszonyítva. A bővülő termelés és az erős kereslet hatására a nemzetközi piacon 14 százalékkal több marhahúst értékesíthetnek a jelzett időszakban.

Jelentősen megnövekedhet a marhahúsexport mennyisége a világpiacon 2019-ben (Fotó: Pixabay, moreharmony)
Jelentősen megnövekedhet a marhahúsexport mennyisége a világpiacon 2019-ben (Fotó: Pixabay, moreharmony)

Az USDA adatai szerint az Egyesült Államok marhahús-kibocsátása 4 százalékkal, borjúhústermelése pedig 1 százalékkal nőtt 2018 első nyolc hónapjában a 2017. január–augusztusihoz viszonyítva. A legfrissebb vágási adatok szerint a szarvasmarhák vágása 3 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a vágóhídra kerülő állatok élősúlya nem változott jelentősen. Az Egyesült Államok marhahúskivitele 14 százalékkal nőtt az idei év első nyolc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Az USA legnagyobb célpiacai közül Japánba és Hongkongba nem változott számottevően az export, míg Dél-Koreában (+45 százalék) és Mexikóban (+9 százalék) növelte az eladott marhahús mennyiségét, ugyanakkor Kanada 1 százalékkal kevesebb amerikai sertéshúst vásárolt. A marhahúsimport nem változott jelentősen.

Az USA-ban a bika ára 3,95 dollár (USD)/kilogramm hasított súly volt 2018 augusztusában, nem változott számottevően az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Brazíliában a szarvasmarha ára brazil reálban kifejezve több mint 4 százalékkal nőtt 2018 szeptemberében az előző év azonos hónapjának átlagárához képest.

Argentínában a földművelésügyi, állattenyésztési és halászati minisztérium (Minagri) adatai szerint a marhahústermelés 10 százalékkal 2,035 millió tonnára nőtt 2018 első nyolc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. A nemzetközi piacon értékesített marhahús mennyisége 72 százalékkal 328 ezer tonnára, a belső fogyasztás pedig 3 százalékkal 1,7 millió tonnára bővült a vizsgált összehasonlításban.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió marhahús-kibocsátása 2,3 százalékkal 4,5 millió tonnára nőtt 2018 első hét hónapjában a 2017. január–júliusihoz viszonyítva. A szarvasmarhák vágása 1,9 százalékkal emelkedett ugyanekkor.

Az Európai Bizottság adatai szerint a közösség 440 ezer tonna élő szarvasmarhát és marhahúst értékesített a nemzetközi piacon 2018 első hét hónapjában, 2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A legnagyobb piacok Törökország (16 százalék részesedés), Hongkong (9 százalék) és Izrael (6 százalék) voltak. Törökországba csaknem a kétszeresére, Izraelbe több mint 1 százalékkal emelkedett a kivitel, míg a Hongkongba szállított mennyiség 17 százalékkal csökkent.

Az unió élőmarha- és marhahúsimportja 18 százalékkal 202 ezer tonnára nőtt 2018 első hét hónapjában a 2017. január–júliusban beszállított mennyiséghez képest. A behozatal 39 százaléka Brazíliából, 20 százaléka Argentínából és további 17 százaléka Uruguayból származott. Brazíliából 29 százalékkal, Argentínából pedig 47 százalékkal több marhahús érkezett a megfigyelt periódusban, míg Uruguayból 4 százalékkal kevesebb.

Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 3,73 euró/kilogramm hasított hideg súly volt 2018 szeptemberében, 3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 3 százalékkal, az üsző „R3” ára 1 százalékkal mérséklődött a vizsgált időszakban.

A KSH adatai alapján Magyarország élőmarhaexportja nem változott számottevően, 26 ezer tonna volt 2018 január–júliusában 2017 január–júliusához képest. A főbb partnerek Törökország, Ausztria és Horvátország voltak. A legtöbb szarvasmarhát Törökországba szállították, ahova 12 százalékkal, Horvátországba pedig 1 százalékkal csökkent a kivitel. Az Ausztriába szállított mennyiség 4 százalékkal nőtt. Magyarország élőmarhaimportja 27 százalékkal 8 ezer tonnára csökkent 2018 első hét hónapjában a 2017. január–júliusban beszállított mennyiséghez képest. Az élő szarvasmarha 59 százaléka Németországból, Hollandiából és Romániából származott. A marhahúsexport mennyisége 16 százalékkal (9 ezer tonnára), értéke 39 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban. A marhahúsimport volumene 7 százalékkal (8 ezer tonnára), értéke 15 százalékkal nőtt.

Magyarországon a fiatal bika termelői ára 789 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2018 szeptemberében, nem változott jelentősen az előző év azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 2,5 százalékkal, a vágóüszőé pedig 4 százalékkal mérséklődött a vizsgált időszakban. A KSH adatai szerint a marharostélyos fogyasztói ára 2 százalékkal nőtt 2018 szeptemberében az egy évvel korábbihoz képest.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Megérkezett az első EU-s marhahússzállítmány Kínáb... Megérkezett Kínába az első európai uniós marhahússzállítmány, méghozzá Magyarországról. A konténert csütörtökön ünnepélyes keretek között fogadták a s...
Az uniós marhahús újra utat talált Kínába Az Európai Unió tagállamai közül elsőként Írország kapott engedélyt a kínai hatóságoktól arra, hogy hosszú szünet után újraindítsa a marhahús exportjá...
Miért kell a magyaroknak a selejt marhahús a minő... Megemelte 892 millió forintra a tenyészbika tenyésztésbe állítás eredetileg 700 millió forintos támogatási keretösszegét az agrártárca, tekintettel a...