Elfogadott nézet, hogy megfelelő varroa atkakezelés nélkül a háziméhcsaládok elpusztulnak. Ha ezt a tényt pusztán gazdaállat – parazita alapon nézzük, akkor ez nyilvánvaló evolúciós zsákutca. Ha egy parazita elpusztítja a gazdaszervezetet, amitől saját léte függ, akkor saját maga is elpusztul.
Ebből a szempontból a varroa atka ázsiai háziméhről átnyergelése az európai háziméhre fatális hibának számít. Az ázsiai háziméh, mint természetes gazdaállata az atkának, sok ezer éve él együtt azzal. Hogyan teszi ezt? Először is tisztázzuk, hogy itt két teljesen különböző méhfajról van szó, következésképpen nem is keresztezhetők (mesterségesen sem). Az előző esetében ún. ko-evolúció (együttes fejlődés) eredményével állunk szemben. A két szervezet „megtanul” együttélni a másikkal, s így egyik sem pusztul el.
Atkakezelés nélkül
Érdekesség,Ha közelebbről szemügyre vesszük az ázsia háziméh sajátosságait, akkor szembeötlő, hogy az álca kisebb sejtméretben fejlődik, s ami lényeges, rövidebb fejlődési ciklussal. Ez kritikus az atka egyedfejlődése szempontjából, ezért kedveli a hosszabb fejlődésű herefiasításokat.
Az ázsiai háziméh kisebb családokban él, gyakran rajzik és elhagyja a kaptárt, s új helyet keres rajzás (szaporodás) nélkül, intenzívebben távolítja el és agresszívabban támadja az atkát.
Az amerikai kontinensen meghonosodott afrikai méhek egyébként szintén mindenféle atkakezelés nélkül élnek, s nagyjából ugyanezen stratégiával védekeznek. Lényeges szempont még, hogy a menedzselt kaptárak sem tűrik a zsúfolt elhelyezést, ami az eltájolás fontos sarokpontja. Ez lényeges az atkafertőzés szempontjából, de lerontja a méhészkedés hatékonyságát, többször a helyhiány korlátozza a méhészetek nagyságát.
A tudományos vizsgálat azt mutatja, hogy kezelés hiányában „csak” a családok kb. 95% (!) pusztul el. A maradék 5% átvészel több szezont, olykor 3-4 évet is. Ez két kérdést vet fel: miért nem szaporítjuk ezeket a „túlélő” rajokat? A másik pedig: mindez bizonyítéka annak, hogy a háziméh igenis genetikailag reagál az atka szelekciós nyomására.
Az első GMO-méh
Az első felvetés korlátait az anyapárzás sajátosságaiban kell keresni, ami nem teszi lehetővé a rezisztens vonalak genetikai megőrzését természetes körülmények között. Az ily módon kialakult atka elleni rezisztencia nem domináns, ami a felhígulás, s később az esetleges eltűnés irányába hat. Ugyanígy biztosan vannak rezisztens méhcsaládok a saját méhészetünkben is, csak nem ismerjük fel őket, hiszen minden családot ugyanúgy kezelünk, mintha nem lenne rezisztens. Ez abszolút a kiválasztódás ellen hat, vagyis a méhészek ellene dolgoznak a méheknek és az anyatermészetnek is! Azért, mert nem akarják, hogy a méhállományuk 95 százaléka elpusztuljon.
A kérdés másik felére az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) megkísérelte a választ, amikor az orosz távol-keletről anyaméheket importált, ahol a legtovább élnek együtt a méhek az atkával, ráadásul eszköz híján, többnyire minden kezelés nélkül. A kísérletek azt mutatták, hogy az ún. „orosz” méhek igenis mutatnak atkaellenes rezisztenciát, ami öröklődik, de egyéb hátrányos tulajdonságaik miatt az ipari méhészek nem karolták fel őket.
A felhígulás miatt a tiszta vonal fenntartása eléggé körülményes, vagyis egy-két szezon után újra be kell szerezni az „eredeti” vérvonalat. A háziméh adaptálódási, alkalmazkodási hajlama tehát arra mutat, hogy a genetikai manipulálásnak lenne reális alapja. Erőteljes kutatómunka indult be, hogy lerakják az ilyen genetikai beavatkozás tudományos alapjait. A Düsseldorfi Egyetemen sikeresen elő is állították az első GMOméhet 2014-ben. Itt az érdem még nem a „szuperméh” előállítása volt, hanem a labortechnikai módszer kidolgozása, amely lehetővé teszi a beavatkozást a háziméh örökítő anyagaiba.
Elvileg tehát megvan a lehetősége és eszköze annak, hogy a betegség-ellenállástól, az anya élettartamán át, a téli túlélésig bármily tulajdonságot javítani lehessen ezzel a módszerrel.
Ehhez azonban fel kellene térképezni a teljes háziméh genomot, hogy pontosan tudjuk, mely gén felelős mely tulajdonságért. Komplikálja a helyzetet, hogy egy-egy tulajdonság több gén együttes közreműködésén dől el, sőt az aktív gének mellett vannak ún. látens (rejtett, vagy inaktív) gének, melyeket komplikált szerves vegyületek aktiválnak, vagy változtatnak ismét inaktívvá. Némely gén sok generáción át rejtve marad, miután egyszer csak aktiválódik, s régi/ősi tulajdonságok törnek a felszínre (atavizmus). A gének sosem magukban, hanem kölcsönös és bonyolult egymásra hatásban működnek, ami a magja a környezethez való alkalmazkodásnak, különböző védekezési mechanizmusoknak. Ezeknek csak részleges megfejtése is óriási, csúcstechnológiával bíró, molekuláris labormunkát kíván, ami tetemes költséggel is jár.
Nem egyszerű feladat
Visszatérve a háziméhünkre, pl. az atka elleni higiénikus viselkedés, a fertőzött lárvák eltávolítása, a fejlett atkák megölése és egymásról való leszedése rendkívül komplex és koordinált viselkedésformát feltételez, amely genetikai alapjainak beazonosítása nem egyszerű feladat, hiszen valószínűleg a gének garmada felelős ezért a komplex aktivitásért. Ez nem jelenti, hogy teljességgel reménytelen vállalkozás lenne, hiszen más rovarokkal, pl. szúnyogokkal (malária, zika vírus, stb.) már értek el eredményt, sőt a hatást gyakorlatban is tesztelték. Itt laborban előállított GMO-szúnyogokat engedtek szabadon, hogy a természetes populációval kereszteződve idővel a fertőző szúnyogok részarányát elfogadható szintre hozzák. Ez nem azonos a „steril hím” módszerével, mikor azok szabadon bocsátásával akadályozzák a kártevő szaporodását. Itt a hímek sterilek ugyan, de nem GMO-k.
Lehetséges megoldás az ún. „génkampány”, vagy „géntámadás”, amikor az ún. domináns gén manipulált egyedeket engednek szabadon, ami aztán idővel agresszívan megjelenik az egész populáció génállományában.
Ez következett be természetes úton az afrikai méhekkel, hogy néhány anya kiszabadulása megfertőzte egy egész kontinens méhállományát. Az afrikai domináns gén nem mutat semmi hígulást, még hetven év után sem. Ezért az a módszer meglehetően kockázatos, mert nem lehet visszacsinálni, ha a szellem kiszabadul a palackból. Sosem lehet tudni, hogy milyen előnytelen, vagy egyenesen káros mellékhatásai lesznek az ilyen manipulációnak, főleg olyan széles és nagy különbségekkel bíró körülmények között jelen lévő rovar, mint a háziméh esetében.
A hírek szerint a Monsanto ugyan könnyebben elérhehető célpontot választott, de etikailag, ha lehet, még ingoványosabb területre tévedt. Neonikotinioidellenálló méhek előállításán kísérletezik! Reméljük, hogy ezt a képtelen és veszélyes ötletet, nem merik majd bevezetni.
Forrás: Méhészet
