Gümőkórjárvány miatt 150 ezer marhát kell kiselejtezni

Egy országos gümőkórjárvány megelőzése miatt 150 ezer szarvasmarhát küldenek vágóhídra Új-Zélandon. Az ország eddig mentes volt a betegségtől, és azt remélik hogy a nagy selejtezéssel meg tudnak szabadulni a baktériumtól.

Jacinda Ardern miniszterelnök elmondása szerint Új-Zéland 10 milliós szarvasmarha-állományát nem érinti túlzottan a 150 ezer állat levágása, azonban együttérzését fejezte ki azokkal az állattartókkal szemben, akiknek a jószágai kényszervágásra kerülnek. A témáról a Magyar Mezőgazdaság számolt be.

Sok szarvasmarha kerül kényszervágásra a gümőkórjárvány miatt Új-Zélandon
Sok szarvasmarha kerül kényszervágásra a gümőkórjárvány miatt Új-Zélandon

Az első Mycoplasma bovis fertőzés tavaly júliusban került elő a szigetországban. A baktérium, ami tőgy-, tüdő-, ízületi gyulladást és egyéb betegségeket okozhat, nem olyan súlyos, mint a száj és körömfájás. Az utóbbi miatt például 2001-ben 6 millió állatot öltek le Nagy-Britanniában. Korábban Norvégia és Új-Zéland voltak azok az országok, ahol nem volt jelen ez a baktérium. Új-Zéland azonban reméli, hogy az első ország lesz, ahonnan sikerül kiirtani.

Egyre terjedhet a gümőkórjárvány a szigetországban

A betegséget eddig 38 gazdaságban találták meg, de akár 200-at is érinthet. Az intézkedés értelmében a hatóságok bemehetnek a gazdaságokba és leölhetik az állatokat, még akkor is, ha a tulajdonos nem egyezik bele. Eddig összesen 26 ezer szarvasmarhát öltek le, amit várhatóan még 128 ezer kényszervágás követ. A cikk szerint ez nem befolyásolja az ország mezőgazdaságát, mivel évente 4,2 millió szarvasmarhát vágnak Új-Zélandon. A levágott állatok húsát egyébként értékesíthetik a gazdák. A tetemeket el is áshatják, illetve dögkutakban semlegesíthetik. A baktérium nem jelent kockázatot az emberi egészségre, így élelmiszerbiztonsági kockázat sincs. A két éven át tartó selejtezés közel 460 millió angol fontba kerül majd – ez nagyjából 168 milliárd forint. A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy a szigorú állategészségügyi biztonsági szabályok ellenére hogyan kerülhetett a baktérium Új-Zélandra.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...
A húsmarhatenyésztés nagy kihívásokat és még nagyo... A húsmarhatenyésztés hazai hagyományai hosszű időre nyúlnak vissza, és igen jövedelmező ágazatnak bizonyult mind a korábbi, mind a mostani időkben. Ez...
Nem eszik elég marhahúst a magyar, a kamara lépett... Újabb ágazatot támogat fogyasztásösztönző kampánnyal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ezúttal a szarvasmarha-, azon belül is a húsmarhaágazat a kedvez...
Híres francia Blonde d’Aquitaine tenyésztő i... Októberben országos húsmarhatenyésztési tanácskozást tartanak Keszthelyen. A szervező a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége, a Magyar Állattenyés...
Jó genetikával enyhítenék a szarvasmarha borjak fá... Állatorvosi felügyelet mellett kötelezővé tették a fájdalomcsillapító szerek használatát a kanadai állattartó gazdáknak azért, hogy enyhítsék a 2-3 h...
Megszülettek az ország első „lombikborjai” Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai. A létesítményben ...