A lengyel és román mellett a magyar sertéspiac is előretörhet

Közép- és Kelet-Európa agrárpiaci helyzetéről szólt a Herceghalmon megrendezett Outlook konferencia, ahol többek között az agrárpiaci folyamatok modellezésével foglalkozó elemzők adtak elő. Arról is beszéltek, hogy a népességfogyás következtében a jövőben több sertést adhatunk el külföldre. Szép jövő várhat a magyar sertéspiac szereplőire.

Az Agrárszektor az élelmiszerpiacot érintő előadássorozaton elhangzó trendeket fogalta össze. Ugyan meglehetősen nagy lemaradással az USA mögött, de Európa igyekszik kiépíteni egy egységes piacelemző, modellező rendszert az agráriumra, ez az AGMEMOD névre hallgat. A piacfigyelő rendszer már túl van az adatok első egységesítésén. Az AGMEMOD legfontosabb feladata az előrejelzés és a piaci folyamatok feltárása lesz, és a gabonára, tejre, húsra már tagállami szinten kidolgozott, rövid távú modellekkel rendelkezik.

Mint minden modellező, mi is kizárólag a meglévő adatokból tudunk kiindulni. A mostani trendekkel, piaci viszonyokkal és támogatási rendszerrel számolunk, bár tudjuk azt, hogy egyik sem állandó. A rendszer azonban rövid távon és tendenciájukban mégis valós, ezért hasznos információkkal szolgál – mondta Martin Banse, a Thünen Intézet vezetője.

Növekednek a hozamok, és a térségünk nagyot ugorhat - a magyar sertéspiac szebb jövőre számíthat
Növekednek a hozamok, és a térségünk nagyot ugorhat – a magyar sertéspiac szebb jövőre számíthat

A 2030-ig terjedő időszakban egész Európára jellemző lesz a terményelőállítás növekedése, de ezzel egyidőben több országban csökkenni fog a rendelkezésre álló termőterület nagysága.

Közép-kelet-Európában a búza egy hektárra vetített termése várhatóan átlagosan 15 százalékkal növekszik 2014-16-hoz képest, de Romániában nem kizárt a 40 százalékos hozamnövekedés sem. A lengyeleknél és a románoknál a hozamnövekedés közel 5-6 százalékos területnövekedéssel is együtt járhat majd, ami a búza exportjában 2030-ra 50, illetve 70 százalékos bővülést eredményezhet. Magyarországon évente hozzávetőleg 1 százalékkal növekedhet a búza terméspotenciálja, a 10 százalékos hozambővülést várhatóan 2030-ra fogjuk elérni, miközben a kultúra termőterülete akár ugyanennyit zsugorodhat is.

A lengyeleken és a románokon kívül Bulgáriában ugorhat meg leginkább a kukorica kibocsátása is, akár 30 százalékot meghaladva is. Közép-kelet-Európát nézve pedig 24 százalékos termelésnövekedést is elérhető 2030-ra a 2014-16-os bázisidőszakhoz képest. Ezzel összesen akár 7 millió tonnával több kukorica is kerülhet a raktárakba. A térség az előrejelzések szerint megőrzi a nettó exportőri pozícióját, amire Nyugat-Európában csak Franciaország képes.

Jelentős növekedést jeleznek előre a kutatók Lengyelország, Magyarország és Románia sertés-előállításában

A három országban 2030-ra 4-8 százalékkal fogyni fog a népesség, ezért egyre inkább képessé válnak exportőri pozícióban is megjelenni a piacon. Ezt pedig Magyarországra nézve is így gondolják az elemzők. Európában hazánkban lehet a második legkisebb termelési költséggel baromfit termelni, az éllovas ebben is a Lengyelország. A várakozások alapján emiatt 2030-ra 45 százalékkal több baromfit lesznek képesek kibocsátani, mint a 2014-16-os időszakban, Románia mintegy 25, Magyarország pedig 15 százalékos termelésbővülést könyvelhet el ugyanerre az időszakra.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Sertésállomány az Európai Unióban Egy korábbi cikkünkben az Európai Uniós tagállamok tejelő szarvasmarha állományáról írtunk, mai cikkünkben pedig a sertésállományt térképezzük fel az ...
Czerván György: megfordult a sertésállomány évek ó... Megfordult a sertésállomány évek óta tartó csökkenése, az idén júniusban közzétett legfrissebb adatok alapján egy év alatt valamivel több, mint 200 ez...
Változó eredményesség a Tolna megyei sertéstenyész... Általában nullszaldóval vagy kisebb nyereséggel zárták a tavalyi évet a Tolna megyei sertéstenyésztő vállalkozások. 2014 második felében az oroszorszá...
Olcsó a hízó Szerbiában! Évek óta nem volt ilyen alacsony Szerbiában a hízósertés ára, mint az idei év elején. Jelenleg 255-270 forintnak megfelelő dinárért adják a hízókat ki...
Folyamatosan növekszik a sertéslétszám Harmadik éve folyamatosan növekszik a sertéslétszám és az ágazatba bekapcsolódó családi gazdaságok, valamint vállalkozások száma Magyarországon. 2012-...
2014-es sertéspiac az Európai Unióban Bár még Anglia és Belgium adatai hiányoznak, az eddig nyilvánosságra hozott információkból az látszik, hogy az Európai Unió sertésállománya, noha csak...