20 milliárd forintos kárt okozott a baromfiágazatnak a madárinfluenza tavaly

A 2017-ben hazánkban felbukkant madárinfluenza miatt a magyarországi baromfiállomány élősúlyban 5,2 százalékkal, egyedszámban pedig 4,3 százalékkal csökkent tavaly az azt megelőző évhez képest.

A madárinfluenza miatt a magyarországi baromfiállomány élősúlyban 5,2 százalékkal, egyedszámban pedig 4,3 százalékkal csökkent tavaly az azt megelőző évhez képest – közölte a Baromfi Terméktanács elnök-igazgatója az MTI érdeklődésére. Csorbai Attila elmondta: az egyes fajok közül a csirke felvásárolt mennyisége – az ágazatot sújtó járványos betegség ellenére – némileg emelkedett tavaly, 0,8 százalékkal, több mint 403 ezer tonnára nőtt. Ezzel szemben a pulykafelvásárlás 4,6 százalékkal 96 570 tonnára, a libáé 21,26 százalékkal 26 829 tonnára, a kacsáé pedig 35 százalékkal 56 268 tonnára csökkent. A víziszárnyasoknál (liba, kacsa) az idei évre nagyon ambiciózus bővülést prognosztizálnak. Ugyanakkor 2018-ban nőhet a csirkeágazat is, a pulykaágazat esetében pedig stagnálásra, enyhe csökkenésre számítanak a szakemberek.

20 milliárd forintos kárt szenvedett a baromfiágazat 2017-ben (Fotó: Pixabay, klimkin)
20 milliárd forintos kárt szenvedett a baromfiágazat 2017-ben (Fotó: Pixabay, klimkin)

A járvány legnagyobb mértékben a víziszárnyas ágazatokat sújtotta, mind a járvány miatt leölt állatok egyedszámában, mind pedig a termelés-kiesésben itt voltak a legnagyobb veszteségek. A járvány megjelenésének kezdete óta a hatóság rendkívül komoly és szakmailag is kifogástalan szabályozást alakított ki. A főállatorvosi határozat megalkotása, a betelepítés szabályainak szigorítása, a járványvédelmi intézkedések tételes megfogalmazása és ellenőrzése eredményezte azt, hogy nagymértékben csökkent az újabb járvány megjelenésének esélye a szakemberek szerint.
Csorbai Attila szerint azonban a járványvédelmi intézkedéseket fenn kell tartani a továbbiakban is. Emellett fontosnak tartja az elnök-igazgató, hogy megvalósítsák a termelők járványvédelmi ismereteinek bővítését és ilyen irányú képzését is. Mindezt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a BTT szakmai koordinációja mellett végzik.

Forrás: MTI

 

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Madárinfluenza Békés megyében! Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki a NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága egy Békés megyei baromfitelepen. A vírus elterjedéséne...
Pocokinvázió, madárinfluenza… mi jön még? Melyik újabb megyét fenyegeti a pockok kártétele; hol ütötte fel a fejét a madárinfluenza az országban; hogy alakul az agrárexportunk; mire és mennyi ...
Felszámolták egy baromfitelep kacsaállományát Befejeződött a több mint százezres kacsaállomány felszámolása a füzesgyarmati baromfitelepen, ahol a múlt héten mutatták ki a madárinfluenza vírusát. ...
Oroszország nem importál több baromfit hazánkból... Az orosz kormány ideiglenesen megtiltotta a 70 foknál alacsonyabb hőmérsékleten kezelt baromfihúsok és baromfitermékek importját Magyarország területé...
Kifizetések és új támogatási formák Milyen ütemben fizetik ki a terület alapú támogatásokat; hogyan számolták fel a madárinfluenza járvány Füzesgyarmaton; mennyi támogatás jut agrár-vidé...
Jó hír a baromfihúst kedvelőknek Jól alakul a baromfihús piaca, köszönhetően a magas sertés- és marhahús áraknak. Az alacsony takarmányozási költség és a magas kereslet hatására továb...