A közmunkásokat a mezőgazdaságba csatornázná át az agrárminiszter

A magyar mezőgazdaság fejlődésének egyik legnagyobb akadálya, hogy nehezen találni hozzá megfelelő munkaerőt. A kormányzat egyik célja ezért az, hogy egyre többen válasszák a mezőgazdasági foglalkoztatást a közmunka helyett. Nagy István agrárminiszter arra ösztönözné a közfoglalkoztatottakat, hogy az idénymunka után hosszú távon is az agráriumban találják meg a számításukat.

Rohamtempóban emelkednek a bérek a mezőgazdaságban, 2012 és 2017 között mintegy 31 százalékkal nőtt a mezőgazdasági dolgozók fizetése, az emelkedés tavaly volt a legnagyobb, hiszen egy év alatt nettó 12,8 százalékos bérnövekedés volt tapasztalható az ágazatban. Olyan jogszabályi javaslatokat készítünk elő, amelyek egyre több közfoglalkoztatottat ösztönöznek arra, hogy az idénymunka után hosszú távon is az agráriumban találják meg a számításukat – mondta el a Magyar Időknek Nagy István agrárminiszter.

A közmunka területéről az agráriumba irányítaná át a munkaerőt az agrárminiszter
A közmunka területéről az agráriumba irányítaná át a munkaerőt az agrárminiszter
Mezőgazdaság a közmunka helyett

Első lépésként azt szeretnék elérni, hogy a közmunkások használják a jogszabályok adta lehetőségeket, és az akár 120 napig terjedő „szabadságuk” ideje alatt vállaljanak mezőgazdasági idénymunkát. Ez idő alatt pedig a közmunkásbérhez képest magasabb összeget kereshetnek. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak piaci bért kapnak, a nagy munkaerőhiány miatt pedig a dolgozóknak fizetett összeg növekedése várható – írja a Magyar Idők.

A hosszú távú cél viszont az, hogy a közmunkások ne csak kiegészítő tevékenységként dolgozzanak a mezőgazdaságban, hanem teljes állást vállaljanak. Az agrártárca ezért olyan ösztönzők kialakításán dolgozik, amelyek a gazdákat és a közfoglalkoztatottakat is érdekeltté teszi ebben. Olyan jogi szabályozási környezet kialakítására igyekeznek javaslatot tenni, amely az idénymunkát is vonzóbbá teszi. Így a munkaerőgondok is enyhülhetnek, a dolgozók pedig magasabb bérezésben részesülhetnek.

Szakértelem, versenyképesség

A miniszter szerint a következő évek egyik legfontosabb feladata, hogy javuljon a mezőgazdaság versenyképessége. Ennek feltétele a szakértelem megerősítése, a más ágazatokhoz igazodó versenyképes jövedelem megteremtése és a hozzáadott érték növelése. A közfoglalkoztatásból mezőgazdasági munkákra átállás pedig éppen ezeket a célokat szolgálja. Az átlag nettó kereset 2017-ben 153 ezer forint körül volt, ami közel a duplája a közfoglalkoztatásban elérhető jövedelemnek. Mindezt pedig úgy kereshetik meg a közmunkások, hogy lényegében el sem kell hagyniuk lakóhelyüket, hiszen gyakorlatilag nincs olyan területe az országnak, ahol ne lenne szükség mezőgazdasági munkásra. A mezőgazdasági foglalkoztatás ezért helyben vagy néhány kilométeres távolságon belül is megoldható.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jól halad a mezőgazdasági mintaprogram Az országos átlag fölötti búzatermést takarítanak be a Start-mintaprogram mezőgazdasági projektje keretében. A munkálatok Hajdúböszörményben már javáb...
Jövő tavasztól lesz ember az idénymunkákra Folytatódik az agrár-közfoglalkoztatás; számolhatnak vele a gazdák, hogy munkaerő érkezik az idényfeladatokra. A Magyar Közlönyben megjelent kormányha...
Elcsábítja a közmunkást az építésvezető és a mezőg... Egyre kisebb a közmunka mozgástere, Hajdú-Biharban is érződik a gazdaság élénkülése. A tendenciát látva a hajdú-bihari polgármesterek már tervezik a k...
Az órabér miatt jelentkeznek kukorica címerezésre ... A Békés és a Csongrád-Csanád megyei középiskolások idén nyáron főként a mezőgazdaságban helyezkedhetnek el. A diákmunka szövetkezet dél-alföldi régió...
Óvodába, savanyítóüzembe és a lakosságnak is terme... A 2020-as évhez hasonlóan idén is sikeres évet zárt a START munkaprogram mezőgazdasági alprogramja a Hajdú-Bihar megyei Nyíracsádon. A megtermelt zöl...
Több 10 milliós bevételt hozott Hajdúdorogon a mez... Sikeresek a közfoglalkoztatási programok Hajdúdorog településen – ez derült ki a 2021–2022. évi beszámolóból, amelyet a település képviselő-testülete...