A csemegekukorica helyzete Magyarországon

Európa legnagyobb kukorica termőterülete Magyarországon található. Évről évre egyre több csemegekukoricát termesztünk, idén például 3 ezer hektárral nőtt a termőterület, így már összesen 37 ezer hektáron terem ez a gabonaféle hazánkban.

Az utóbbi években stabil a csemegekukorica termesztés helyzete Magyarországon, így már köztudott, hogy a világ csemegekukorica termesztő nagyhatalmai közt vagyunk számon tartva. A megfelelő körülmények hatására a termelők nagyobb területen termeltek idén csemegekukoricát, mint tavaly, még úgy is, hogy a felvásárlási árak csökkentek és a termelési költség növekedett. A feldolgozók fokozott erőforrásokkal készültek a csemegekukorica szezonra, így a termelők számára igen csábító lett ez a növényi kultúra.

A termények nagy része a Hajdúságban, Békés megyében és Jász-Nagykun Szolnok megyében terem, leginkább olyan gazdáknál, akik mögött már több éves tapasztalat áll. A termény java része feldolgozókba kerül, ahol elsősorban konzerv készül, továbbá fagyasztott termékeket állítanak elő a maradékból. A termékek jelentős többsége Európába vándorol, magyar piacon csak 5 százalék marad.

Bár a tavasz kedvezőtlenül alakult kukoricatermesztés szempontjából, a nyári nagy mennyiségű csapadék ellensúlyozta a tavaszi viszonyokat, így várhatóan jó lesz az idei termés. Továbbá a főbb kukorica kártevők sem szaporodtak el, még az enyhe tél ellenére sem, így ez is pozitívan hathat a termésmennyiségre. Az eddig betakarítások nagy termésmennyiséget mutatnak, és ha nem jön komolyabb természeti csapás, kiemelkedő terméshozam várható idén csemegekukoricából.

Forrás: Syngenta Kft. ágazati közleménye

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Itt a csemegekukorica szezonja A belföldi zöldségtermesztés egyik igen fontos alanya a csemegekukorica. Annál is inkább, mert Európa egyik legnagyobb termőterülete Magyarországon ta...
Hogyan alakult a csemegekukoricát termesztők éve?... A mezőgazdaság nehéz terep: vagy a nagy szárazság miatt vannak bajban a gazdák, vagy a sok csapadék árt meg a növényeknek. Idén mindkét problémára vol...
Budapesti zöldségkörkép A múlt héten örülhettek a Budapesti Nagybani Piacra kilátogató vásárlók, ugyanis átlagosan 4 százalékkal csökkent a zöldségek ára. Persze, extrém árem...
Nem változott a zöldségek ára vidéken Stagnált a zöldségek átlagos ára a vidéki nagybani piacon. Kiemelkedő árváltozásokban azonban nem volt hiány: Szegeden a lecsópaprika kilónkénti ára 4...
A kukorica és a napraforgó könyörög a csapadékért... Van, akinek jó, van, akinek rossz a mostani időjárás. A gyümölcsök érésének kifejezetten jót tesz a száraz, meleg idő, a kukorica és a napraforgó azon...
Egy haszonnövény, amiben Magyarország világhatalom... Magyarország a csemegekukorica-piacon mindig is előkelő helyen állt. Idén sincs ez másképpen, Európában ugyanis itthon terem belőle a legtöbb, valamin...