Gabonatermesztők, figyelem: ajánlati fajtalista készül őszi búzára is

A jó fajtaválasztás hektáronként akár egy tonnával nagyobb termést eredményezhet. Őszi búzára is készít ajánlati fajtalistát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a szakmai szervezetek közreműködésével. A bő egy évvel ezelőtt bemutatott többéves kamarai fejlesztési programjavaslatból megvalósult, gabonatermesztőket érintő eredményekről számoltak be a Vas megyei Vasszilvágyon rendezett búza fajtabemutatón.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az eseményen elmondta, hogy a programjavaslat egyik fő eleme a termésbiztonság növelése volt, ezen a téren sikerült komoly előrelépéseket tenni. A teljes országot lefedő jégkármérséklő rendszerrel tavaly több 10 milliárd forint kárt sikerült megelőzni. Miközben az elmúlt évben a viharos időjárás miatt a bejelentett viharkárok éves szinten hatszorosára, a felhőszakadáskárok kétszeresére növekedtek, a jégkárok viszont 70 százalékkal csökkentek. Ugyan nincs olyan technológia, amellyel teljesen kiküszöbölhető a jégeső, az viszont garantálható, hogy a jégszemcsék mérete kisebb lesz, mint amekkorák a rendszer használata nélkül hullanának le – folytatta Győrffy Balázs.

A gabonatermesztők a fajtalista segítségével könnyebben kiválaszthatják a talajaik termőhelyi adottságának legmegfelelőbb búzafajtákat - képünk illusztráció, Mezőfalván készült
A gabonatermesztők a fajtalista segítségével könnyebben kiválaszthatják a talajaik termőhelyi adottságának legmegfelelőbb búzafajtákat – képünk illusztráció, Mezőfalván készült

Ezért fontos a megfelelő fajtaválasztás a gabonatermesztők számára

A termésbiztonság növelésén túl a fajtaválasztás fontosságáról is szó esett. A Gabonatermesztők Országos Szövetségével és a Vetőmag Szövetséggel együttműködve a Kamara tavaly közzétette az ajánlati fajtalistát kukoricára, idén pedig az őszi búza volt soron. Összesen 44 elvetett őszi búzafajta szerepel a tavaly ősszel indult posztregisztrációs kísérletben. Ezek a hazai vetőmagpiac több mint 90 százalékát fedik le. A fajtakísérleteket az ország különböző pontjain, összesen 10 településen folynak. Ezáltal arra is lehetőség nyílik, hogy a termelők a saját termőhelyi adottságaikhoz legközelebb eső kísérletek eredményei alapján hozzanak döntést a nekik megfelelő fajtákról. Az ajánlati fajtalisták célja, hogy a termelők támpontot kapjanak a fajtaválasztáshoz, és ezzel akár egy tonnával nagyobb termésmennyiséget, ezáltal 40-50 ezer forinttal nagyobb árbevételt érjenek el hektáronként – mondta a NAK elnöke.

Hangsúlyos a hazai agráriumban a szántóföldi kultúrák termesztése

Viski József, a vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár a Vasszilvágyon tartott búza fajtabemutatón arról beszélt, hogy a szántóföldi növénytermesztés a magyar mezőgazdaság egyik kulcságazata. Ez adja a teljes mezőgazdasági termelés közel 40%-át. Hozzátette, hogy az ágazat versenyképességének további növelése többek között a növények stressztűrő képességének javításával, a vízgazdálkodás fejlesztésével, a hatékonyabb és olcsóbb logisztikával, valamint a precíziós gazdálkodással és a digitális mezőgazdaság kialakításával érhető el.

Cikkajánló: A hazai gabonatermesztőkben igenis ott van a szándék az új tudás befogadására
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...
Leálltak az őszi búza vetésével Békés megyében... Leálltak a termelők az őszi búza vetésével Békés megyében. A rendkívül csapadékos időjárás miatt a tervezett 106 ezer hektár vetésterületnek mintegy 5...
Mindent tud a búzáról? Tesztelje! Minden gazda próbálja kihozni a vetésterületéből a maximumot. Az őszi búza pedig pontosan olyan növény, amelynek termesztése kifizetődő. De vajon mind...
Mitől fehéredik a kalász Békésben? A megyei és az országos növényvédelmi hatóságok is vizsgálják azt az egyelőre ismeretlen, a kalász kifehéredésével járó elváltozást, amelyet Békés meg...
Beköszönt az aratási szezon Békésben is Az utóbbi napok esős időjárása kissé kitolta az aratás kezdetét, de kedvező idő esetén a hét vége felé megkezdődhet az őszi búza betakarítása Békésben...
Aratási hírek Szabolcsból Jól indult az idei aratás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol az árpa betakarítása félidejénél tart, s az átlagtermés jobb a közepesnél. A Nyírségbe...