Akár a foteljából is ellenőrizheti, hogy szárad a termény – ez a DryerDoctor

A technológia fejlődése magával hozta a precíziós szárítás fogalmának létrejöttét is. Ilyen a komplex DryerDoctor szolgáltatás, ami a szemestermény-szárítók precíziós beüzemelésére kidolgozott komplex rendszer. A precíziós szárítással egyenletesebb terményminőség érhető el. Csökken az energiaköltség, miközben növekszik a szárítási folyamat hatékonysága.

A szolgáltatás része, hogy az ügyfél együttműködésre lép egy szakértő csapattal, a munka pedig egészen addig tart, amíg közösen meg nem teremtik a legjobb megoldást a szárító üzemeltetésére.

A precíziós szárítás a Videokontroll szárítófelügyeleti rendszerünk által mért adatokra épül. Az optimális folyamatot zavaró eltérésekre fény derül, a DryerDoctor szolgáltatásunkkal pedig ezek mindegyikét az optimális irányba korrigáljuk – mondta Speiser Ferenc, az RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. ügyvezetője.

A DryerDoctor szolgáltatás lehetővé teszi a szárítás költségeinek csökkentését
A DryerDoctor szolgáltatás lehetővé teszi a szárítás költségeinek csökkentését

Óriási előny, hogy a rögzített adatokat a távjelzés segítségével akár a telefonján is láthatja a tulajdonos. De bemutathatja ezt akár a kereskedőnek is. Továbbá később is bármikor elemezhető a vízelvonás folyamata. A terményfelvásárlással foglalkozó cégek számára pedig nyilatkozatot adnak, ha a szárító tulajdonosa kéri, hogy az adott szárító az éppen aktuális szezonban is teljesíti, vagy teljesítette-e a precíziós szárítás feltételeit.

Hogyan működik a precíziós szárítás?

A szárítók optimalizálásának folyamata a Videokontroll érzékelőinek telepítésével, az adatok begyűjtésével kezdődik. A diagnosztika során meghatározzák, hogyan működik a szárító, hol vannak eltérések, és azokat hogyan lehet javítani. Ezt követi a szükséges szerkezeti átalakítás, ami után kezdődhet a precíziós szárítás.

Tízezernél is több érzékelő gyűjti az adatokat

Összesen 60 darab Videokontroll üzemel 19 különböző típusú szárítóban, ebből három külföldön. A fejlesztés több, mint 11 ezer felszerelt érzékelő által mért 85 millió rögzített adatra épül. Hét különböző gyártmányt optimalizáltunk eddig, 21 szárító már a precíziós szárítás feltételeinek megfelelően üzemel – mondta el az Agrofórum kérdésére Speiser Ferenc.

A szerkezeti átalakítás annyit tesz, hogy az egymáshoz képest 180 fokkal elfordított szekciókat a precíziós elveket kielégítő, annak megfelelő irányba rendezik. Ha ezzel elkészülnek, nem lesznek többé kiugróan magas hőmérsékleti értékek. A szárítási folyamat precízen és nem mellékesen költséghatékonyan működik.

Mennyibe kerül az átalakítás?

Egy ilyen szerkezeti átalakítást körülbelül 3-5 nap alatt tudnak elvégezni, ennek költsége nagyjából 4-6 millió forint.

Ez a munka nagyságától függ. Például attól, hogy mekkora daru kell az elemek mozgatásához, valamint hogy a szárító mennyire van körbeépítve. A tűzveszély mérséklésére érdemes lépéseket tenni, mert ha begyullad a szárítóban a termény, akkor sok pénze veszhet oda a termelőknek. Hiszen egy olcsóbb szárító is nagyjából 30 millió forint, nem számolva az üzem kiesését a termelésből – fogalmazott Speiser Ferenc.

Mikor térül meg a precíziós szárítás?

Az ügyvezető két konkrét esetről számolt be, ahol komoly költségmegtakarítást értek el a DryerDoctor szolgáltatás segítségével. Az egyik munkájukról még egy szakdolgozat is készült. Ebben a hallgató 20 százalékos költségcsökkenést mért. Egy másik helyszínen azonban ennél is jobb, 50 százalékos eredményt könyvelhettek el.

Az egyik szárítónk esetében a beavatkozás előtt, 2015-ben, 6250 tonna szárított kukorica előállításához 14 millió Ft-os gázszámla társult. Egy évvel később, miután optimalizáltuk a szárítót, 10 000 tonnánál is nagyobb mennyiséget dolgoztak fel mindössze 11 millió forintért. Ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy 0,5-1 százalékkal a nedvességtartalom is magasabb volt, mint egy évvel korábban. Ebben az esetben még úgy is komoly összeget spórolt meg a tulajdonos, hogy a szárított kukorica mennyisége 60 százalékkal több volt. Így gyakorlatilag egy év alatt visszajött a Videokontroll és a szerkezeti munka költsége. De általában 2-3 év elég ehhez, ha pedig egy beruházás ennyi idő alatt megtérül, az nagyon jónak számít. Ezt követően pedig az eredményt növeli – mondta az ügyvezető.

Olvassa el ezt az anyagunkat is a precíziós szárításról, amiből megtudhatja, mi a szárítóoptimalizálás hatása számokban kifejezve!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Drágább és veszélyesebb a termények szárítása a so... Országszerte megkezdődött az aratás. Azonban sok helyen előbb, és magasabb nedvességtartalommal kell megkezdeni a betakarítást ami nem csak a költsége...
Kombájn alatt a napraforgó Igen, elérkezett ez is: megkezdődik a napraforgó betakarítása. Sok helyen nem lesz gond idén a napraforgószemek nedvességtartalmával, a hőhullám igenc...
Mélyen a zsebébe nyúlhat, ha rosszul szárít A kukorica hazánk legnagyobb területen termesztett gabonaféléje. Termesztése – a jelenlegi alacsony árak mellett - kevésbé jövedelmező, így minden apr...
Ne rontsa el értékes terményét hibás szárítással... A WAXY kukorica értékesebb, mint a takarmánykukorica, ezért azok a termelők, akik képesek teljesíteni a magasabb agrotechnikai követelményeket, vélhet...
Amit a gabonaszárításról mindenkinek tudnia kell... Elkezdődött a szárítási szezon, amikor is számos gazdaságban már élvezhetik a szárítón sikeresen végrehajtott optimalizálási folyamat előnyeit. A prec...
Óriáscéggel kötött együttműködési megállapodást az... A KITE Zrt. hosszú évek óta a mezőgazdaság egyik kiemelkedő szereplője, kínálati palettájában számtalan, mezőgazdasággal kapcsolatos termék szerepel. ...