Forradalmi újítás – megérkezett az ízelt törzsű kombájn!

Megdöbbentő újítással találkozhatunk a betakarító gépek piacán, megérkezett ugyanis az ízelt törzsű kombájn. Túlzás nélkül állítják a tervezői, hogy a még sosem látott felépítésű aratógép a jövő irányvonala a szemestermények betakarításában.

A „Tribine” arató-cséplő gép egy magtartály nélküli kombájn és egy nagy befogadóképességű, rendkívüli ürítési teljesítményű kiközelítő kocsi kombinációja. A prototípust a feltaláló, az Indiana-i Ben Dillon gazda 2013-ban mutatta be az Ag Connect Expo kiállításon, Kansas City-ben.

A szakmai érdeklődők bíztatására megalapította a Tribine Harvester LLC céget a Kansas-i Newtonban, majd egy mérnökcsapatot toborzott 2015 januárjában. Ők mindössze 18 hónap után álltak elő azzal a gyártásra érett változattal, amelynek előrésze az AGCO Gleaner S77 kombájn kissé módosított változata, kocsiszekrénye pedig 36 köbméternél is nagyobb befogadóképességű, és két perc alatt tud átüríteni egy szállítójárműre.

A Tribine Harvester elnökeként Ben Dillon kijelentette: „A szemestermények betakarításának a jövője jelent meg előttünk. A „Tribine” egy arató-cséplő gép minden funkcióját tudja, de jobban és gyorsabban, nagyobb teljesítménnyel”. A 36.000 literesnél kissé nagyobb – 1000 bushel – befogadóképességű hátsó kocsinak köszönhetően átürítéskor nincs többé szükség a kombájn mellett járó külön traktoros gépcsoportra vagy teherautóra.”

Egyedi megoldású a rendkívüli teljesítményű cséplő- és tisztítórendszer, amelynek tisztítási teljesítménye – Bob Matousek, műszaki alelnök szerint – kétszeresen felülmúlja a világ bármely más kombájnjának adottságait. Nagy átmérőjű rotorját 270 fokban öleli körül a kosár, és az innen kikerülő terményt különleges pneumatikus módszerrel tisztítják meg. A szalma- vagy szármaradványokat a gép oldalra fújja ki.

Az egyre nagyobb és egyre nehezebb hagyományos kombájnokhoz velük azonos „súlycsoportú” átrakodó kocsik járnak ki, vagy traktoros gépcsoportok mozognak velük párhuzamosan a táblán. Mindez komoly talajkárosodást eredményez. A betakarításkor bekövetkező talajtaposás bizonyítottan 3% és 10% közötti terméskiesést okoz a következő években.

A „Tribine” gyűjtőkocsijának gumiabroncsai betakarítás közben pontosan az előrész nyomában járnak, így a szokványos betakarítási eljárások általában hat letaposott nyomsávjával szemben csak két nyomot hagynak. Ezekben sem vészes a talaj tömörödése, hiszen ballonos, alacsony belső légnyomású gumiabroncsokról van szó. Kanyarban a hátsó kerekek önálló mozgása is aktiválható. Ez segíti az állandó összkerék-hajtású, ízelt törzsű kombájnt abban, hogy fordulási sugara kisebb legyen, mint a legtöbb mai versenytársé.

A hatalmas monstrum új fejezetet nyit a szemestermények betakarításában (Fotó: tribine.com)
A hatalmas monstrum új fejezetet nyit a szemestermények betakarításában (Fotó: tribine.com)

 

Két motorjának összteljesítménye 590 LE. 2.300 literes üzemanyagtartálya 24 órás folyamatos munkát tesz lehetővé. Körpanorámás vezetőfülkéjének üvegpadlóján keresztül a legapróbb részletek is jól figyelemmel követhetők. Kormánykereket, kormányoszlopot azonban hiába keresnénk: a gép irányítására a kartámaszba integrált egyetlen botkormány – a joystick – szolgál. Az éjszakai munkavégzést a gép körüli térséget 360 fokban kivilágító LED-reflektorok segítik.

A gép az USA legnagyobb szántóföldi gépbemutatóján – Farm Progress Show, 2016. augusztus 30-szeptember 2. Boone, Iowa – és a betakarító gépekre szakosodott bemutatón – Husker Harvest Days, szeptember 13-15.  Grand Island, Nebraska – kukorica betakarítása közben már látható is lesz. A különleges kombájn első sorozatgyártású példányai a 2017. évi betakarítási idényre várhatók.

Forrás: agroinform.com

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...
Érdekesség a Sió-parton: rizskombájn takarítja be ... A szakemberek megjósolták, hogy bőven bele fog nyúlni a kukorica betakarítása a decemberbe a Sió-csatorna mentén, de nem ettől igazán különleges a dol...
Békés megyében 38 ezer hektár vár megművelésre, öt... Békés megyében az esőzések és a belvíz miatt több mint 38 ezer hektárt nem tudnak megművelni a gazdák az ősszel, a terület jelentős hányadán a tarlóhá...
Korábban aratunk idén A megfelelő mennyiségű csapadék és a meleg időjárás jót tesz a szántóföldeknek. Olyannyira, hogy Dunaújváros környékén már a gépszemlére készülnek a g...
Beköszönt az aratási szezon Békésben is Az utóbbi napok esős időjárása kissé kitolta az aratás kezdetét, de kedvező idő esetén a hét vége felé megkezdődhet az őszi búza betakarítása Békésben...