Fordult a kocka a haltenyésztésben

Az étkezési hal előállításában már hosszú évek óta folyamatos csökkenést tapasztalnak a szakértők, de tavaly fordult a kocka. Mindez köszönhető annak is, hogy újabb halastavak létesültek, valamint a precíziós halgazdálkodás is egyre inkább kezd elterjedni Magyarországon is.

Tavaly összesen 28.111 hektár tóterület szerepelt a hazai nyilvántartásban, ebből 24.882 hektáron történt haltenyésztés. Új halastavak is létesültek, mintegy 57 hektáron, továbbá 676 hektár tavat rekonstruáltak a szakemberek.

A hazai akvakultúrás haltermelés 81 százalékát továbbra is Észak-Alföld, Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld adja. Nem meglepő hát, hogy tavaly a legtöbb halat Hajdú- Bihar, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében halászták le.

2005 óta folyamatosan csökkent az étkezési hal előállításának volumene, tavaly azonban fordulat állt be ebben az ügyben is: 17.336 tonnás össztermést jegyeztek év végén a termelők, ami 12,8 százalékos emelkedés volt a 2014-es szezonhoz képest. A tógazdaságok és intenzív haltermelő üzemek bruttó haltermelése együttesen 23 610 tonna, amiből az étkezési hal mennyisége 17 336 tonna volt.

A ponty a legfontosabb, élelmiszercélokra tenyésztett hal hazánkban
A ponty a legfontosabb, élelmiszercélokra tenyésztett hal hazánkban

 

4,2 százalékkal több étkezési pontyot termeltek a gazdák tavaly, mint egy évvel korábban. A hektáronkénti szaporulat összesen 524 kg, az 1 hektárra jutó pontyszaporulat 389 kg volt. Egyébként hazánkban a ponty a tógazdasági termelés fő halfaja, a piaci hal 62 százalékát tette ki 2015-ben. A növényevő halfajok körében az amur a lehalászás 3 százalékát, a busa (fehér busa) pedig 13 százalékát adta 2015-ben. A megtermelt ragadozó halak mennyisége 2015-ben 5,2 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A csuka lehalászása 1,7, a fogassüllőé 5,3, a harcsáé pedig 6,2 százalékkal mérséklődött.

Intenzív haltermelő rendszert 17 üzem működtetett 18 telephelyen 2015-ben. A precíziós rendszerekben előállított halak mennyisége már elérte a 3726 tonnát tavaly, ebből 3054 tonna lett értékesítve étkezési célokra. Az intenzív haltenyésztés 90 százalékát az afrikai harcsa teszi ki, de termelnek még tokféléket, pisztrángot és egyéb halfajokat is a zárt rendszerekben.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hal, ami felismeri az arcod Egy trópusi halfaj képes felismerni az emberi arcokat – mutatták ki a legújabb kísérletek. Ez az első alkalom, hogy bebizonyították, a halak erre is k...
Rekordszinten a globális halfogyasztás Országonként változik, hogy ki mennyi halat fogyaszt, globálisan viszont idáig nem volt túl jó a helyzet. Most azonban – hála az akvakultúra terjedésé...
A hosszú nyár miatt finom pontyok kerülnek az aszt... Szép, hosszú nyár volt az idei. Ez nem csak a növénytermesztésben, hanem az akvakultúrában tevékenykedőknek is jól jött. Szépen fejlődtek idén a ponty...
Másfél mázsa hallal buktak le a csalók Ha Nébih, akkor razzia. Az ünnepek közeledtével pedig nem meglepő, hogy a bevásárlóközpontok és az éttermek halkínálatát veszi górcső alá az élelmisze...
Most érdemes halat venni: az utóbbi évek legfinoma... Hazánkban a hal nem tartozik a legkedveltebb húsok közé, mégis, 24-én este sokak asztalára fog kerülni belőle készült étel. A hazai halfogyasztásra je...
Van honnan fejlődni: az állattenyésztés pár százal... A haltenyésztő ágazat mindig egy furcsa pontja volt hazánk mezőgazdaságának. A hal ugyanis szinte kizárólag karácsonykor fogy a boltokban, így igencsa...