Magyarország is világelső: ötoldalú bioszféra-rezervátum javítja a természetes élőhelyeket

Az UNESCO MAB (Man and Biosphere, azaz “az Ember és Bioszféra”) kormányközi tanácsa, a Nemzetközi Koordinációs Bizottság jóváhagyta a nevezést, így létrejött az ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum. Ezzel megalakult a világ első, 5 ország közreműködésével megvalósult egységes bioszféra-rezervátuma. A Magyarország, Ausztria, Horvátország, Szerbia és Szlovénia természeti területeit felölelő bioszféra-rezervátum Európa egyik legnagyobb természeti területének számít. […]

Tovább…

Több, mint 220 környezetvédőt öltek meg 2020-ban

Világszerte 227 környezetvédő aktivistát öltek meg 2020-ban – közölte a Global Witness nevű nemzetközi szervezet egy jelentésében. A dokumentum szerint Latin-Amerikában a legveszélyesebb aktívan tenni a környezet- és természetvédelemért. A merényletek hátterében a szervezet információi alapján erdőgazdálkodási, víz- és gátépítési, valamint mezőgazdasági projektek állnak. Az elkövetők és megbízóik javarészt vállalatok, földművesek, részben állami szereplők, illetve bűnszervezetek, félkatonai csoportok és lázadó milíciák soraiból kerülnek ki. […]

Tovább…

Átalakítaná a termelési és fogyasztási szokásokat a BIOEAST a megújuló módon képződő szerves anyagokra építve

A biomassza hasznosításának távlati lehetőségeiről és különösen a közép- és kelet- európai országok adottságairól és kihívásairól szólt a magyar és a szlovén agrárminisztérium közös szervezésében 2021. szeptember 27-én megrendezett nemzetközi online BIOEAST Forsight konferencia. Az esemény középpontjában az a jövőbeli fejlődési irányokat bemutató tanulmány állt, amelyben a szakértők 4 markánsan eltérő forgatókönyvet és azok hatásait vázolták fel 2050-ig kitekintve. […]

Tovább…

Éljenek a kosok és a bakok: pénzt kapnak a magyar juh- és kecsketartók

A juh- és kecskeágazat termelési hatékonyságának növelése érdekében az állattartók a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állítására a 2021. október 1. és október 31. közötti időszakban vissza nem térítendő átmeneti támogatást vehetnek igénybe. Megjelent a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti átmeneti támogatás igénybevételéről szóló 74/2021. (IX. 28.) számú Kincstár Közlemény. […]

Tovább…

Felhívás teljes támogatásra: 400 milliárd forint jut az AKG és az ÖKO pályázatokra

Több 10 ezer hazai gazdálkodót érint az új ÖKO és új Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázat. Az utóbbi keretösszege 360 milliárd forint, ami meghaladja az előző két, 5 éves támogatás összegét is, az ÖKO kerete pedig 40 milliárd forint. Mindkét pályázat beadására 2021. október 25. és november 25. közt van lehetőség a Magyar Államkincstár elektronikus felületén. A pályázatok kötelezettségvállalási időszaka 2022. január 1-től kezdődően 3 év, a támogatási intenzitás 100 százalék. […]

Tovább…

Fokozott figyelem kell az jószágtulajdonosok, a kutyások és a vadászok részéről: kezdődik az őszi rókavakcinázás

Idén ősszel is lesz rókavakcinázás a veszettség betegség elleni védekezés érdekében, ezért az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16. között zajlik Magyarország déli és keleti megyéiben. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ez azonban a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. […]

Tovább…

Erősödik a Vidékfejlesztési Program: új pályázatok jönnek, 527 milliárdot kap a magyar mezőgazdaság

Az Agrárminisztérium 2021-ben a Vidékfejlesztési Program keretében 527 milliárd forint összegben ír ki új pályázatokat – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez jut a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar, amivel megerősödnek a vidéki térségek gazdasági szereplői és közösségei. Ennek érdekében az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz – a korábbiakhoz képest jelentősen megemelt – 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosítunk. […]

Tovább…

Kell még 8 milliárd, ezért a Gyulahús közel felét eladná a gyulai önkormányzat

Jelentős fejlesztésre készül a Gyulahús Kft., a beruházáshoz szükséges forrás előteremtése érdekében azonban szakmai vagy pénzügyi partner bevonására és a tulajdoni hányad maximum 49 százalékának értékesítésére van szükség – közölte Görgényi Ernő polgármester. A városvezető közölte, hogy a gyulai húsüzemben az elmúlt 30 évben nem volt épületfelújítás. Nemrég megnyílt egy pályázati lehetőség nagyvállalatok számára, amelyen 5 milliárd forint nyerhető el, erre nyújt be igényt a Békés megyei húsipari vállalat. […]

Tovább…