Fontos infók a baromfi állatjóléti támogatás kifizetéseiről

A 2022. október 12-én megjelent VP3-14.1.4-22 Baromfi állatjóléti támogatás azon állományok után is igényelhető, amelyek a támogatás kezdetén már az igénylő tenyészetében voltak, és ezért, a kötelezettségvállalási időszak elején – a tartási időből kifolyólag – nem tudták teljesíteni a felhívásban előírt minimális tenyészetben tartási időt. A támogatási kérelmek benyújtására 2022. december 15-ig volt lehetőség.

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy azon állományoknál, amelyek a kötelezettségvállalási időszak kezdetén már a tenyészetben voltak, és a minimális tartási idő nem teljesülne maradéktalanul, az állomány állategység értéke után időarányosan csökkentett támogatási összeg kifizethető. A Pályázati Felhívásban foglalt feltételeket (állománysűrűség, szállítások bejelentése, stb.) ezen állományok esetében is be kell tartani, valamint szükséges a felhívásban megnevezett dokumentumok kitöltése, naprakész vezetése is.

Meglévő állománnyal is lehetett baromfi állatjóléti támogatásra pályázni a VP3-14.1.4 - 22 Baromfi állatjóléti támogatás keretében
Meglévő állománnyal is lehetett baromfi állatjóléti támogatásra pályázni a VP3-14.1.4 – 22 Baromfi állatjóléti támogatás keretében

Azon állományoknál, amelyek után ugyanazon tevékenységre 2022. október 16. előtt már igényeltek állatjóléti támogatást, jelen támogatásból tört évre sem volt lehetőség kifizetés igénylésére. A korábbi támogatásokat árutermelő állományok esetében a tartási hely azonosító és tenyészetkód alapján, törzsállományok esetében BIR állományazonosító alapján a Magyar Államkincstár állapítja meg.

Baromfi állatjóléti támogatás – VP3-14.1.4 – 22

Felhívás a mezőgazdasági termelők részére az állatjóléttel kapcsolatban biztosított kifizetések érdekében. A Kormány az Európai Unióval megkötött Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását. A cél elérését a Kormány az állattartást és/vagy tenyésztést folyató mezőgazdasági termelők együttműködésével tervezi megvalósítani a jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén.

Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:

  • a Felhívás feltételeinek megfelelő támogatás igénylőt normatív, vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.

A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:

  • projektjük megvalósításával hozzájárulnak a hozzáadott érték növelése (az állattartás fejlesztése a cél azáltal, hogy az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírásokat teljesítsék a gazdálkodók) céljának eléréséhez.

A Baromfi állatjóléti támogatás – VP3-14.1.4 – 22 indokoltsága és célja 

A Felhívás célja a baromfi ágazat támogatása. Az állattartás fejlesztését célozza meg azáltal, hogy az állatok javát szolgáló szigorú higiéniai és takarmányozási előírásokat teljesítsék a gazdálkodók. Ezért az Európai Unió vissza nem térítendő forrást biztosít a gazdálkodóknak, kompenzálva a növekvő kiadásokat.

A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet (a továbbiakban: állatjóléti rendelet) előírásain túlmutató, a baromfiágazat számára lefektetett állatjóléti követelmények a fogyasztói igények változásához igazodva kerültek kialakításra.

Az állatjóléti intézkedés egy újabb ösztönző elem az ágazat hatékonyságának további növelésére. A felhívás keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek.

A felhívás meghirdetésekor, a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint.

Így valósulhatnak meg a feltételek

A Felhívás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: EMVA) felhasználását célzó 3A vidékfejlesztési prioritáshoz, illetve az abból képzett alábbi fókuszterületi célhoz kapcsolódik a Vidékfejlesztési Programban rögzített módon:

3A: Az elsődleges termelők megfelelőbb integrálása az élelmiszerláncba, a minőségrendszerek a helyi piacokon és a rövid ellátási láncokon keresztül folytatott promóció, a termelői csoportok és a szakmaközi szervezetek révén.

Amennyiben a fókuszterületre allokált keretösszeg kimerül, az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkársága (EMVA Irányító Hatóság, a továbbiakban: IH) a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a Felhívást lezárhatja.

  • A felhívás forrását az EMVA és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
  • A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 2.500 db.

A támogatás háttere: a felhívást a Vidékfejlesztési Program keretében az IH hirdette meg a 1248/2016. (V.18.) kormányhatározatban szereplő Éves Fejlesztési Keret alapján.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...