Fontos árvízvédelmi beruházás az alföldi emberek védelmében

Európai Uniós támogatással indul az árvízvédelmi kockázatot jelentősen csökkentő árvízvédelmi beruházás az Alsó-Tiszán és a Hármas-Körösön. 45 ezer ember alhat nyugodtabban.

Az árvízvédelmi kockázatot csökkentő, 12 milliárd forintos költségvetésű beruházás indult uniós támogatással az Alsó-Tisza mindszenti és a Hármas-Körös torkolati szakaszán – közölte Kozák Péter, a regionális vízügyi igazgatóság vezetője pénteken a Magyar Távirati Irodával. A hírt az Agrotrend oldala hozta le.

Árvízvédelmi beruházás az Alföldön
Árvízvédelmi beruházás az Alföldön
A tervek alapján 2019 novemberére befejeződnek a fejlesztések. A munkák célja az elöntési kockázat és a védekezési költségek csökkentése a térség településein. Baks, Szentes, Apátfalva, Mindszent, Szegvár lakosai nyugodhatnak meg, mikor elkészül az építkezés. A cél az itt élő több mint 45 ezer ember biztonságának javítása – mondta Kozák Péter.

A Tisza bal partján Mindszent környékén mintegy 5,4 kilométer hosszúságban a mértékadó árvízi szintnek megfelelően, mintegy 120 centiméterrel emelik majd meg a töltéskoronát, ezzel párhuzamosan a töltéstestet is megerősítik, a mentett oldalon 1:4, a vízoldalon 1:3 lejtésű rézsűt kialakítva. A védekezési munkálatok elősegítése érdekében üzemi út is épül. Hasonló munkálatok kezdődnek a Hármas-Körös bal partjának torkolati szakaszán 4,3 kilométer hosszúságban – közölte a szakember.

Árvízkapu épül a Dong-éri-főcsatorna és a Sámson-Apátfalvai-főcsatorna torkolatánál, így ezek után a magas vízszintek idején a csatornák töltéseit nem éri árvízi terhelés. Annak érdekében, hogy a térségben összegyűlő belvizet árvizek idején is át tudják emelni a Tiszába, az igazgatóság 40 mobilszivattyút is vásárol – folytatta Kozák Péter.

A fejlesztés része a korábbi árvizek idején megsérült Mindszent I. szivattyútelep és az ahhoz kapcsolódó, a töltést keresztező és jelenleg már árvízi kockázatot jelentő műtárgyak elbontása, valamint a Mindszent II. szivattyútelep felújítása és kapacitásának bővítése – mondta Kozák Péter.

A vízszint az elmúlt években a jelentősen megváltozott időjárási viszonyok miatt fokozatosan emelkedik és ezért vált szükségessé a magasabb gát. Ez pedig nagyban javítja az árvízi biztonságot, és jelentősen csökkenti a védekezési költségeket azokon a szakaszokon, ahol mindezt elvégzik.

A projekt zárása 2019-re várható. Az árvízvédelmi beruházás munkáit igyekeznek úgy elvégezni, hogy a lakosságot a lehető legkisebb mértékben zavarja. A szivattyúk segítségével nem csak az árvíz, de a belvíz ellen is sikeresebben lehet védekezni és költséghatékonyabbá válik a vízgazdálkodás.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Árvíz okozta mezőgazdasági károk bejelentése ̵... Több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen (nagy részük szántó, kisebb részük legelő) okozott károkat az idei árvíz; ebből mintegy 3 ezer hektár...
Belvízhelyzet a Közép-Tisza vidékén A Közép-Tisza vidékén az egy héttel ezelőtti 28 ezer hektár után összesen már több mint 31 ezer hektárnyi földet borít a belvíz, ebből 10-10 ezer hekt...
Békés megye minden térségében megjelent a belvíz... Békés megye valamennyi térségében megjelent a belvíz a szántóföldeken, kritikus a helyzet a Hármas-Körös mentén Szarvas és Békésszentandrás környékén,...
A magyar földeken már csak a szél segíthet A gazdák leginkább a böjti szelek szárító hatásában bízhatnak a vízzel borított és az átnedvesedett területekkel kapcsolatban - jelentette ki a Gabona...
Kevesebb az elöntött terület Már csak kevesebb, mint 88 ezer hektár szántóföld van víz alatt! Kilenc vízügyi igazgatóság területén összesen 37 belvízvédelmi szakaszon van készülts...
Mi történik jelenleg a szántóföldeken? Örülhet a gazdák nagy része, március második felére jelentősen csökkent a belvízzel borított földterületek nagysága, így akadálytalanul folyhatnak a m...