Fókuszban az agrártámogatások: pályázatok és beruházások a májusi összefoglalónkban

Április hónap sok Magro-cikket hozott az agrártámogatások témájában. Írtunk róla, hogy válsághelyzet körvonalazódik a vízgazdálkodásban, 255 milliárd dollár vár befektetésre, és beszámoltunk arról is, hogy megjelent a természetvédelmi célú programokat támogató pályázat. Megírtuk, hogy összesen 12 milliárd forintot fordítanak a génmegőrző intézményekre Magyarországon, ahogy azt is, hogy megvan Magyarország körforgásos gazdasági stratégiája és cselekvési terve. Jó olvasást és sikeres pályázatokat kívánunk!

Válsághelyzet körvonalazódik a vízgazdálkodásban, 255 milliárd dollár vár befektetésre. Vízügyi cselekvési program elfogadásával zárult az ENSZ Víz Konferencia az Egyesült Államok keleti partján, New York városában, 2023. március végén. A dokumentum mintegy 700 vállalást tartalmaz országok és egyéb szereplők részéről, ilyen eseményre 46 éve nem volt példa. A terv (Water Action Agenda) megfogalmazása szerint kifejezetten cselekvésközpontú és sorsfordító elköteleződéseket tartalmaz. Az élelmiszerkérdésektől kezdve foglalkozik a vízzel, mint a gazdasági növekedés motorjával, és mint a Föld kulturális örökségének részével.

Jelentősen befolyásolja a növénytermesztés hatékonyságát a vízgazdálkodás, a vízhiány miatt sok területen van szükség változtatásra az agrotechnológiában - Fotó: Magro.hu, CSZS, Zimány, repce
Jelentősen befolyásolja a növénytermesztés hatékonyságát a vízgazdálkodás, a vízhiány miatt sok területen van szükség változtatásra az agrotechnológiában – Fotó: Magro.hu, CSZS, Zimány, repce

Részletek: a mezőgazdasági üzemek zöld beruházásainak támogatása

Érdemes részletesen megnézni a Közös Agrárpolitika hazai beruházási intézkedéseit, különösen a II. pilléres támogatásokat. A mezőgazdasági beruházások támogatását részletezte egy szakmai anyag. Fontos, mert ez az egyik legnagyobb kerettel rendelkező intézkedés lesz 2023-tól. Megújuló energia alkalmazásának növelése; Energia felhasználás hatékonyságának növelése üzemi és technológiai szinten; Biomassza alapanyagok, köztes termékek, hulladékok feldolgozása, megújuló energia hasznosítás; Fosszilis eredetű ipari alapanyagok kiváltása zöld forrásból származó helyettesítőkkel.

40 milliót osztanak szét: megjelent a természetvédelmi célú programokat támogató pályázat

Az Agrárminisztérium meghirdette a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet IV. fejezetének – az agrárminiszter feladat- és hatáskörét részletező 6. pontjához, azaz a minisztérium természetvédelmi feladataihoz illeszkedő, civil feladatvállalást segítő pályázatot. A pályázat felhasználható keretösszege 40 millió forint. A pályázatokat 2023. április 5-től 2023. május 5-ig, kizárólag postai úton lehet beadni. Egy pályázó legalább 1 millió, legfeljebb 3 millió forint összegre pályázhat.

A káresemények bejelentésével kapcsolatos tudnivalók a gyakorlatban

A mezőgazdasági termelő a mezőgazdasági káreseményt, valamint a mezőgazdasági káresemény által okozott várható hozamcsökkenés mértékét a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított 15 napon belül köteles bejelenteni. A használatban lévő termőföldön a kárbejelentést legkésőbb a tervezett betakarítás vagy a károsodással érintett terület más növénykultúrával való hasznosítását megelőző talaj-előkészítés előtt 15 nappal kell megtenni. Fontos részletek a NAK-szakértőtől.

A mezőgazdasági káreseményt és a mezőgazdasági káresemény által okozott várható hozamcsökkenés mértékét 15 napon belül jelenteni kell - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
A mezőgazdasági káreseményt és a mezőgazdasági káresemény által okozott várható hozamcsökkenés mértékét 15 napon belül jelenteni kell – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

A 2023. évi kárenyhítési évre vonatkozóan a téli fagykár bejelentése április 15-éig, a tavaszi fagykár bejelentése május 31-éig, őszi fagy esetén szeptember 1-jét követően legkésőbb november 30-áig, aszálykár bejelentése tárgyév április 1-jétől szeptember 30-áig tehető meg a Magyar Államkincstár MKR felületén. A kárbejelentésre nyitva álló határidő jogvesztő.

Bedőlt a málna, a gabona és az almasűrítmény piaca, ezért az ukrán áruk vámmentességének eltörlését kéri a lengyel agrárkamara

Nyolc hónapja vámmentesen érkeznek az ukrán áruk Lengyelországba, ami alaposan felkavarta a málna, az almasűrítmény és a gabonafélék piacait. Az Európai Unió 2022. májusában vezetett be vámmentességet az Ukrajnából érkező árucikkekre, és ez a mentesség korlátlanul, fűnyíróelv szerűen vonatkozott minden termékre, még a korábban antidömping vámtételekkel kezelt cikkekre is. Ezt az Európai Bizottság, a javaslat beterjesztője válaszlépésként tekintette Oroszország Ukrajna ellen indított háborújára, és eredetileg egy évre függesztette fel a vámokat.

Összesen 12 milliárd forintot fordítanak a génmegőrző intézményekre Magyarországon

Kiemelt állami feladat az őshonos növény- és állatfajták génállományának megőrzése, a genetikai erőforrások fenntartása – mondta az agrárminiszter Budapesten, a magyar kutyafajták genetikai vizsgálatának eredményeit bemutató programon. Nagy István szerint a környezetvédelmi szempontok mellett nemzetbiztonsági okok is indokolják a hagyományos magyar fajták védelmét. Erősíti ugyanis a mezőgazdaság függetlenségét, ha kevésbé függ a külföldi szaporítóanyagtól.

A gazdasági hasznuk mellett az őshonos fajok nemzeti jelképek is, ám a második világháború után sokuk a kihalás szélére sodródott, eredeti állapotukban csak elszigetelten maradtak fenn. Az iparszerű állattenyésztés hibridjei főképp a helyi sertés- és baromfiállományokat szorították háttérbe, de a hagyományos feladataikat elvesztő állatfajok is jelentős károkat szenvedtek – mondta.

Ment Lázár János és az agrárminiszter, helyettük érkeztek új tagok a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába

Dr. Lázár János és dr. Nagy István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjai 2023. február 15-én dr. Csányi Sándor kuratóriumi elnök részére megküldött levelükben jelezték a kuratóriumi tagságról való lemondásukat. 2023. április 17-én az Alapítvány kuratóriuma és felügyelő bizottsága együttes ülésén megválasztotta az új kuratóriumi tagokat. A két, Gödöllőn végzett szakember, Éder Tamás és dr. Potori Norbert mostantól tevékenyebb részt vesz az alapítvány működésében.

Távozott Dr. Lázár János (balra) és dr. Nagy István (balról a második), helyettük érkeztek új tagok a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába - Fotó: Lázár János FB, archív, a Vidékfejlesztési Kormánybizottság ülésén, 2021. december 6-án
Távozott Dr. Lázár János (balra) és dr. Nagy István (balról a második), helyettük érkeztek új tagok a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumába – Fotó: Lázár János FB, archív, a Vidékfejlesztési Kormánybizottság ülésén, 2021. december 6-án

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány legfontosabb feladata a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem fenntartói feladatainak ellátása – írta az egyetem közleménye. Az alapítvány kuratóriumi tagjainak szakmai és vezetői tapasztalata a fenntartott egyetem tudományos profilját, illetve a fenntartással összefüggő feladatokat támogatja. A kuratórium elnöke és tagjai a szakmai és vezetői tapasztalat széles skáláját lefedik, hiszen dr. Csányi Sándor elismert és eredményes vállalatvezető pénzügyi szakember, jelentős agrárgazdasági és stratégiai tapasztalatokkal, dr. Horn Péter jártas az akadémiai vezetés, az állattenyésztési szakmai, valamint az oktatásszervezési területeken, míg dr. Bedő Zoltán a növénytermesztés mellett a tudományos és alkalmazott kutatói területek közismert szakértője.

Nem a nagyszabású beruházások éve lesz a 2023-as a magas kamatkörnyezet miatt

Jelentős trendváltozások jellemezhetik a hazai mezőgazdaságot 2023-ban. Noha sok állattartó a tavalyi év végén javítani tudta a jövedelmezőségét, a növénytermesztőket továbbra is sújtja a magas üzemanyagár és a felvásárlási árak jelentős volumenű gabonaimport miatti csökkenése. Ráadásul a kritikusan alacsony mennyiségű és rossz minőségű kukoricatermés miatt számottevően romlott egyes vállalkozások helyzetértékelése.

Hollósi Dávid, az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója szerint stratégiai jelentőségű feladatok mutatkoznak meg, amelyek közé sorolható az élelmiszeripar fejlesztése, az öntözés bővítése és a fenntarthatóság javítása. Hollósi úgy fogalmazott: „El kell döntenünk, Magyarország mely ágazatokban tud kitörni, ehhez pedig hosszú távú stratégiára van szükség.”

Megvan Magyarország körforgásos gazdasági stratégiája és cselekvési terve

Fontos témákban mutatott előrelépéseket a „Technikai segítségnyújtás Magyarország körforgásos gazdasági stratégiájának és cselekvési tervének kidolgozásához” című zárókonferencia. A konferencián bemutatták a Nemzeti Körforgásos Gazdasági Stratégia részleteit, ami az OECD munkatársainak közreműködésével készült el. A biomassza-és az élelmiszeripari szektorból a konferencián számos pozitív példát mutattak be.

A NAK számolt be arról, hogy a jelentésből megtudhatjuk többek között a fő prioritási területeket és a jelentős hatással bíró intézkedéseket, amelyek kritikusnak tekinthetők a magyarországi körforgásos gazdaságra való átállás szempontjából.

Precíziós beruházások az óvári tangazdaságban: új traktorok és munkagépek érkeztek

Bővült a technológiai gyakorlatok lehetősége a hatalmas gépfejlesztés hatására a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának Tangazdaságában. A korábbi tangazdaság épületeinek felújításával és a digitális eszközök beszerzésével egy összetett, az agrárszektor által elvárt valamennyi fejlesztési igényt kielégítő képzési centrumot hoztak létre. A központ a legmodernebb, gyakorlatorientált oktatási környezetet nyújtja az itt tanuló hallgatók számára, továbbá kutatási eszközeivel és lehetőségeivel válaszokat adhat az ágazat kihívásaira.

Precíziós beruházások a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán: új traktorok és munkagépek érkeztek a tangazdaságba, megújultak az épületek és hídmérleget is beszereltek - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár
Precíziós beruházások a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán: új traktorok és munkagépek érkeztek a tangazdaságba, megújultak az épületek és hídmérleget is beszereltek – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mosonmagyaróvár

Az átadáson a „GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 Oktatási intézmények és IKT vállalkozások közötti együttműködés ösztönzése és támogatása” című kiemelt európai uniós projekt fejlesztéseit ismertették. A Széchenyi István Egyetem egyik jelentős vállalása a „Smart Farm”, amely az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar tangazdaságában valósul meg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...