FM: a magyar merinó veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett

A magyar merinó juh veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajta lett a vonatkozó legfrissebb FM rendelet szerint – közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI megkeresésére. Ez alapján elképzelhető, hogy támogatást is igényelhetnek majd a tenyésztők. 

A tárca tájékoztatása szerint szakmailag indokolttá vált a fajta védelme és génállományának megőrzése, miután a hazai gyapjúipar háttérbe szorulásával a korábban keresett merinó gyapjú szinte értéktelen melléktermékké vált, és a piaci igények változása miatt a felhasználás a húshasznú fajták irányába tolódott el.

A hazai juhállományban bekövetkezett változások a magyar merinó törzsállomány szűküléséhez vezettek. A törzskönyvezett anyajuhok száma négyezerre, a törzstenyészetek száma pedig 36-ra csökkent 2013-ra, miközben a hazai juhállomány összességében emelkedett. Ez év június 1-jén a juhállomány 1,3 millió, az anyajuhok száma pedig 881 ezer volt, ami 63 ezerrel, illetve 39 ezerrel volt több a múlt év júniusi adatokhoz képest.

A Vidékfejlesztési Program keretében a 2014-2020-as időszakra vonatkozóan meghirdetett, a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséről szóló jogcím alapján a magyar merinó fajta megőrzéséhez – a magyartarka szarvasmarhához hasonlóan – támogatást lehet majd igényelni – jelezte a tárca, hozzátéve, hogy a támogatások tervezése még jelenleg is folyik, ezért azok mértékéről még nincs pontos információ.

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére igényelhető támogatások alapján a juhok esetében a génmegőrző állományok egyedenként 45 euró – mintegy 13 000-14 000 forint, a fajtafenntartó állományok esetében pedig egyedenként 24 euró – 7200 forint – támogatás vehető igénybe.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hazai juhtenyésztés aktuális helyzete és lehetős... Hova exportáljuk a legtöbb juhot, miből készítik a birkapörköltet valójában, miért csökkent a támogatások ellenére is a juhtartás? Cikkünkből megtudja...
A hazai juhtenyésztés aktuális helyzete és lehetős... Mit lehet tenni a juhtartás helyzetének jobbítása érdekében, napjainkban, mikor a Kérődző Szerkezet Átalakítási Program és az Agrár Környezet Gazdálko...
Juhállomány az unió országaiban Friss listát publikált az Eurostat az uniós birkaállományról. Nos, a legtöbb juh, a többi országot messze megelőzve, az Egyesült Királyságban él, össz...
Jön az újabb pénz szarvasmarha és juh tenyésztőkne... Folytatódik a kifizetés a húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból f...
Hozamnövelés francia juhfajtákkal Bár hazánkban a juhtenyésztés alapvetően a magyar merinó fajtára alapozott, érdemes figyelmet szentelni a külföldi fajtáknak is. Az olyanoknak például...
Megduplázódik a juhágazati közvetlen támogatások ö... Megduplázódik a juhágazati közvetlen támogatások összege: az idei 4,6 milliárdról 9,4 milliárd forintra fog emelkedni 2015-ben, hangzott el kedden Her...