Figyelem! Közeleg a határidő vége!

Június 16-ig lehet módosítani az egységes kérelmeket. Az MVH előzetes értékelései alapján több gazdának is módosítania kell kérelmét, ha pénzéhez akar jutni.

Sokan nem figyelnek eléggé a támogatás igénylése közben, hiányosan töltik ki a támogatás igénylési felületet, vagy a szükséges dokumentumokat, igazolásokat felejtik el csatolni, ezzel komoly károkat okozva önmaguknak.

Az MVH kigyűjtötte, mik a legnagyobb hibák, amiket idáig elkövettek a kérelmezők, és hogy kiknek ajánlják, hogy nézzék át még egyszer a kérelmeiket:

  • fiatal gazdák támogatásának igénylése esetén sok olyan gazda volt, aki már 2011. előtt megkezdte tevékenységét, pedig nekik nem jár a támogatás,
  • termeléshez kötött állattartási támogatás esetén fontos, hogy az igényelt állatlétszám nem lehet több, mint amennyi 2015. március 31-én a gazda tulajdonában volt,
  • az állatok számának túligénylését az MVH komolyan szankcionálja: 3 db, de 10 százalékot meg nem haladó túligénylés esetén a túligényléssel arányosan, 10-20 százalékos túligénylés esetén pedig a túligénylés kétszeresét kitevő szankcióval sújtja az igénylőt,
  • a szálas fehérjenövények után járó termeléshez kötött támogatását még sokan nem kérelmezték, ezeket is lehet még pótolni. Fontos, hogy a 2015 előtt vetett, több éves kultúrák esetén nem kell igazolni a minősített vetőmag használatát! További kedvezmény, hogy az őszi telepítésű kultúrákat kivéve a többéves kultúrák esetében az első kaszálást június 1. helyett augusztus 1-jéig kell elvégezni.

A kérelmeket június 16-ig lehet módosítani. Június 15-ig szankciómentes a módosítás, június 16-án 1 százalékos szankció mellett van mód a változtatásra.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

2016-tól új hitel az agráriumban A Vidékfejlesztési Minisztérium 2016-tól új hiteltípus bevezetését tervezi, hogy a mezőgazdasági szereplők finanszírozási igényére segítséget nyújtson...
Figyelem: Ma még benyújtható az egységes kérelem!... Ma éjfélig van lehetőség egységes kérelem benyújtására a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. Május 15-én lejárt az egységes kérelem beadás ...
Területalapú támogatás észrevételei csak elektroni... Az MVH egy új fejleményre hívja fel azon gazdák figyelmét, akik területalapú támogatást igényeltek. A felhívás értelmében a következő témakörökben ezu...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Gazdag Gazda Roadshow – 2. állomás Szeptember 2-án indult, és máris a roadshow felénél tartunk. Múlt hét csütörtökön Szegeden, az Agromehanika Kft-nél vendégeskedtünk. Sokat kérdeztek a...
Éljen a lehetőségekkel! – legújabb MVH közlemények... Tudta, hogy szárított takarmány előállításához, vagy vaj, sajt, sovány tejpor magántárolásához is igényelhet támogatást? Ha eddig nem találkozott a kü...