Fiatal gazdák és kisgazdaságok a legnagyobb nyertesek!

Közel 1 éves egyeztetés után, Brüsszel végre elfogadta a mezőgazdasági pályázatok keretprogramját jelentő Vidékfejlesztési Programot, zöld utat nyitva ezzel a nagyon várt új agrárpályázatok kiírásának. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy már ősszel el lehet kezdeni pályázni 1.260 milliárd Ft vissza nem térítendő uniós támogatásra! Összeszedtük és kikalkuláltuk, kik és hogyan járnak majd jól a támogatásokkal.

Az elfogadott Vidékfejlesztési Program legnagyobb eredménye, hogy a nagygazdaságok helyett a kis és közepes vállalkozások, családi gazdaságok fejlesztését helyezi a középpontba. Ez történelmi lépést jelent a korábbi támogatási rendszerekkel szemben, hiszen a beruházási pénz 80%-át az új időszakban már ezek a vállalkozások fogják kapni, megtörve ezzel a nagyüzemek támogatás alapú működését. Az új 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program középpontjában az olyan munkaigényes ágazatok állnak, mint a kertészetek, állattenyésztők, valamint az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó vállalkozások. Ezen tevékenységek fejlesztésére több mint 800 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére.

A főbb számok a Vidékfejlesztési Programban 2014 és 2020 között:

  • A fiatal gazdák indulását és megerősödését, továbbra is jelentős forrással, közel 79,5 milliárd forinttal támogatják, elősegítve ezzel is a generációváltást a mezőgazdaságban,
  • Mikro- és kis élelmiszer-feldolgozók fejlesztésére 200 milliárd (illetve további 100 milliárd egyéb uniós forrásokból).
  • Ültetvények, üvegházas kertészet létesítésére, a meglévő kertészetek technológiai korszerűsítésére 72 milliárd forint áll rendelkezésre (jég- és fagykárelhárító rendszerek kiépítésére is lehetőség nyílik).
  • Az öntözésfejlesztéssel kapcsolatban igényelhető támogatás kerete több, mint 54 milliárd forint.
  • A meglévő állattenyésztő telepek modernizációjára, újak létesítésére, ill. az állattenyésztéshez szükséges gépek beszerzésére mintegy 75 milliárd forintot különítettek el.
  • Agrár-környezetgazdálkodásra és ökológiai gazdálkodásra 240 milliárd.
  • Natura 2000 területek fejlesztésére 50 milliárd.
  • Kedvezőtlen adottságú területek fejlesztésére 23 milliárd.
  • Erdőgazdálkodásra 100 milliárd, agrárerdészeti rendszerekre, környezetvédelemre, a genetikai erőforrások megőrzésére.
  • Vidéki térségek fejlesztésére 214 milliárd (csak tízezer főnél kisebb vagy tanyavilággal rendelkező települések pályázhatnak).
  • Falufejlesztésre 86 milliárd, infrastruktúrára, alapvető szolgáltatásokra.
  • LEADER programra 60 milliárd (pl. vidéki turizmus).
  • A rövid ellátási láncokra 17 milliárd. Fontos a kistermelők, őstermelők piacszerzésének szempontjából.
  • A maradék összeg pedig a nagygazdaságok támogatásainak elvonásából vidékfejlesztésre átcsoportosított pénzből adódik.
Kertészetek, állattenyésztő telepek, induló fiatal gazdák…mindenkinek, minden téren lesz pályázni valója

 

A támogatási rendszerben két tematikus alprogram is megtalálható, a fiatal gazdák és a rövid ellátási lánc támogatására, ami további előnyöket biztosít az érintetteknek. A fent említett beruházási források egy jelentős része energiahatékonyságot, a megújuló energiák hasznosítását támogatják. Korábban mezőgazdasági vállalkozások nem igazán fértek hozzá ilyen célra igényelhető pénzhez, most azonban komoly (50-80%-os!) támogatás mellett kerülhetnek fel a napelemek, napkollektorok a mezőgazdasági üzemekre, vagy valósulhat meg bármilyen beruházás, ami a megújuló energiával kapcsolatos. Ezzel nemcsak az érintett ágazatok versenyképessége növelhető, hanem csökkenthető az üvegházhatású-gáz kibocsátásuk és a – többnyire importált – energiafüggőségük is.

Az élelmiszeripar fejlesztésével pedig nemcsak új – főleg vidéki – munkahelyek hozhatók létre, hanem biztos felvevőpiac építhető ki a termelőknek, ami jelentősen hozzájárul a gazdák jövedelembiztonságához. Fontos cél továbbá a mezőgazdaságon és élelmiszeriparon belül az export-, illetve a magasabb hozzáadott értékű termékek arányának növelése.

A fenti számok alapján végeztünk egy hozzávetőleges kalkulációt a leendő, támogatott pályázatokkal kapcsolatban. Azt számoltuk, hogy az adott ágazatokban mennyien fogják tudni, vissza nem térítendő támogatásból fejleszteni a gazdaságukat:

  • közel 2.800 termelő részesül támogatásban megújuló energia hasznosításával kapcsolatos beruházások kapcsán (napelem, szélerőmű, biomassza üzem, stb.)
  • több mint 8.200 feldolgozással kapcsolatos projekt fog megvalósulni
  • a mezőgazdasági termelők a fejlesztéseikkel kapcsolatban legalább 5.100 esetben fognak támogatást kapni, hogy növeljék versenyképességüket, és hatékonyságukat (telephelyfejlesztés, gépbeszerzés, stb.)
  • fiatal mezőgazdasági termelők, több mint 6.300 esetben részesülnek induló-, vagy beruházási támogatásban.

Az első mezőgazdasági uniós pályázatok várhatóan 2015. ősz elején jelennek meg. Elsőként az állattenyésztők örülhetnek, ugyanis a trágyatároláshoz kapcsolódó eszközökhöz, és ingatlanokhoz igényelhetnek támogatást, valamint a kisméretű terményszárítók építésére is hamarosan lehet támogatást igényelni.

A támogatás intenzitása jellemzően 50% lesz, mely alól kivételt képez Pest megye, ahol várhatóan 40%. érhető majd el.

Ezt követően pedig a fiatal mezőgazdasági termelők is kezdhetnek gondolkodni, hogy mire költsék a több mint 12 millió forint vissza nem térítendő támogatást…

Szerző: Miklovicz Péter, pályázati szakértő – Gordius Solutions Tender




Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Ellentételezést kapnak a gazdálkodók Megjelent az egységes területalapú támogatás összegéhez kötött támogatáscsökkentés gazdálkodókra gyakorolt hatásainak ellentételezéséről szóló kormány...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Gazdag Gazda Roadshow – 2. állomás Szeptember 2-án indult, és máris a roadshow felénél tartunk. Múlt hét csütörtökön Szegeden, az Agromehanika Kft-nél vendégeskedtünk. Sokat kérdeztek a...
Sűrű hetet zártunk az agrár expon kívül is! Hol van mélyponton a betakarított búza mennyisége; milyen növények termesztésébe érdemes belefogni; miért jó nekünk, hogy Aujeszky-betegségtől mentes ...
5 változtatás, amit tudnia kell a fiatal gazda pál... Pénteken zajlott az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének konferenciája Budapesten, aminek középpontja a sokakat foglalkoztató agrártámogatá...
Óriási érdeklődés a Magro.hu webkonferenciáján!... Rendkívül sokan voltak kíváncsiak a Magro.hu mezőgazdasági piactér által immáron második alkalommal szervezett Gazdag Gazda Webkonferenciára. Ez is bi...