Fertilia Kalendárium 2016

Nekünk már tavaly is nagyon tetszett a Fertilia Kft. naptár ötlete és a megvalósítása is. A cég idén is meghirdette pályázatát a 2016-os Fertilia Kalendáriumban való szereplésre! Fiatal gazdák, felkészülni, vigyázz, rajt!

A Fertilia, a nagy sikerű 2015-ös falinaptárukban szántóföldi növénytermesztéssel, zöldségtermesztéssel, állattartással, borászkodással foglalkozó fiatal termelőket, családi gazdaságokat mutattak be egész Magyarországról. A képeken az ifjú gazdalányok, és fiúk mellett a falusi élet egy-egy szegletébe is bepillantást kapunk. A munkájukra büszke fiatalok jövővel és hivatásukkal kapcsolatos gondolatai, elképzelései is megjelennek a naptár oldalain keresztül.

A 2015-ös naptár borítóképe
A 2015-ös naptár borítóképe

 

A fotózásról készült kisfilm megtekinthető a www.farmit.hu/kalendarium oldalon

Ha nem szeretne kimaradni a jövő évi agrárkalendáriumból, akkor a felhívás Önnek szól!

A 2016-os Kalendárium előkészületei már megkezdődtek!

A Fertiliánál várják azokat a munkájuk és agrártanulmányaik iránt elkötelezett, újításokra nyitott fiatal gazdák, testvérpárok, és házaspárok jelentkezését e-mailben, akik motivációt éreznek a naptárban való szereplésre, akik szívesen bemutatkoznának új oldalukról is.

Legyen Ön is részese annak a csapatnak, aki a naptár oldalain keresztül lehetőséget kap megcsillogtatni saját tehetségét, karizmatikus egyéniségét, adottságait!

A mezőgazdaság minden évszakban más arcát mutatja. 2016-ban erre is nagy hangsúlyt fektetünk, a téli tájat is bemutatjuk, ezért a fotózások már idén februárban elkezdődnek! A pályázatok 2015. januártól folyamatosan küldhetőek az alábbiakkal:

  • írja meg, miért szeretne a naptárba bekerülni,
  • pár sorban mutassa be a gazdaságát,
  • küldjön magáról 1 fotót
  • valamint írja meg elérhetőségét, amin el tudják érni, és értesíteni tudják Önt a továbbiakban

A toth.katalin@fertilia.hu email címen lehet leadni a jelentkezést.
Kérdése van?  Hívja a Fertilia Kft-t, akik szívesen segítenek: 06-30-321-6232

A fotókat ismert, és elismert esküvő, reklám-, portré, és modellfotósok, Juhász Balázs és Szabó Zoltán készítik. Az ő profi munkájukat dicséri a Fertilia Kalendárium 2015. is. A kreatív háttércsapatot profi sminkes, fodrász, stylist biztosítja.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Negyedmillió tonna, két díjazott Borongós idő várt minket Enyingen, a Fertilia székhelyén, ahol díjátadásra került sor. A cég ugyanis jelentős mérföldkőhöz érkezett, eladta a negyedmi...
Információs börzék fiatal gazdáknak! – Csalá... Az október 30-i Fiatal Kertész Konferenciával elkezdődött a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA őszi-téli rendezvény szezonja. A következő ...
Kifizetés a fiatal mezőgazdasági termelőknek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ezen a héten megkezdte a támogatások kifizetését azoknak a fiatal gazdálkodóknak, akik a támogatási összeg...
Fiatal gazda pályázat 2015-2020 között… Mit lehet tudni a 2015. évi fiatal gazda pályázatról? 70.000 vagy 40.000 euróra számíthatnak a pályázók? Mi az, ami már biztos, és mi az, amit csak tá...
Válaszút előtt a gazdák A jövő évben is lehet mezőgazdasági támogatásokat igényelni, viszont az igénylés menete változhat, lehetőség lesz az egyszerűsítésre. Magyarországon...
Több a nyertes fiatal gazda! + Előminősítés a Magr... Óriási meglepetésben volt részük a májusban pályázott, de a magas ponthatár miatt elutasított fiatal gazdáknak! Néhány napja ugyanis módosították a pá...