Felújítás a Lázár János vezette Ménesbirtokon: 1,055 milliárdba kerül az istálló és a kocsiszín

Nettó 1,055 milliárd forintért újul meg a kocsiszín és a versenyistálló a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél, a kivitelezési feladatokat a Galéria Invest Kft. végezheti el. A kiírás szerint a rekonstrukcióval érintett nettó alapterület kocsiszín esetében 1286, a versenyistálló esetében pedig 1003 négyzetméter. Az engedélyezett építési tevékenységgel felújítandó épületegyüttes műemléki védelem alatt áll. 

Az Átlátszó cikkét szemlézve a HVG írta meg, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 2021 tavaszán került a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kezébe, amelynek kuratóriumi elnöke Lázár János építési és beruházási miniszter. Az alapítványról tavaly áprilisban kapta meg a komplexumot az államtól. A ménesbirtokhoz tartozó öntözőrendszer fejlesztésére kiírt, 21,9 milliárd forint értékű pályázatot korábban Mészáros Lőrinc milliárdos vállalkozó családi cége, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nyerte el, és azidőtájt került be a zrt. igazgatótanácsába Makai Szabolcs, Mészáros Lőrinc agrárbirodalmának csúcsvezetője is.

Nettó 1,055 milliárd forintért újul meg a kocsiszín és a versenyistálló a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél - Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes, CLAAS és John Deere traktorok, 2022
Nettó 1,055 milliárd forintért újul meg a kocsiszín és a versenyistálló a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél – Fotó: Magro.hu, CSZS, Mezőhegyes, CLAAS és John Deere traktorok, 2022

A felújítás részletei

Az Átlátszó anyaga szerint a felújítás részletezéséből kiderül, hogy „az épület meglévő belső állapota jelenleg az eredetivel megegyező, azaz istálló. Ugyanakkor a jelenlegi alaprajzi elrendezés mellett képtelenség megfelelni a szabványoknak. A belső felújítás és minimális átszervezés mellett az elavult rétegrendeket korszerűekre kell cserélni.

A történeti szerkezetek (öntött vas oszlopok, poroszsüveg boltozat orrtéglával) megóvására ügyelve új padozatot kell kialakítani, megelőzve a kártevők elterjedését. Fontos cél a meglévő nyílászárók eredeti állpotban való megőrzése és felújítása, amennyiben ezt műszaki állapotuk nem engedi, a meglévő mintájára azokat újra kell gyártani. Az újonnan épített elemek kortárs építési módszerekkel, de „emberközeli” burkolattal (pl. svédpadló) kerülnek kialakításra. Az épület közepénél elhelyezkedő szárny nagyobb szerepet kap az új nyerges kialakításával – közölték.

Az istálló melletti „kocsiszín” épület meglévő belső állapota jelenleg istálló, öltöző, kocsiszín és irodai-munkahelyi igények kiszolgálására alkalmas, ugyanakkor a tervezett reprezentatív funkciókat képtelen befogadni (szerszámok bemutatása, kiállítása). A kivitelező feladata a külső megjelenés összehangolása mellett a szociális blokk teljes belső átalakítása oly módon, hogy az épület „előéletének” értékes elemei megmaradjanak. Az istálló és a kocsiszín eredeti funkciója mellett az épület északi végére terveztek nagyobb átalakításokat – írták.

Így került vissza az államhoz a ménesbirtok

A Ménesbirtok tulajdonrészét 2,1 milliárd forintért vásárolta vissza az állam 2016-ban, és az igazgatására kormánybiztosként Lázár Jánost jelölték ki. A visszavásárlás óta több 10 milliárd forintot fordított az állam a birtokra. Mezőhegyesen többek között sportcsarnok épül, de 1,3 milliárd forintért felújítják fel és kibővítik a kollégiumot, emellett 2,8 milliárd forint értékben korszerűsítik a vetőmagüzemet, és a tervek szerint uszoda is lesz. Az Mfor összesítése szerint az állam négy év alatt 44 milliárd forint tőkét biztosított a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. számára, amely 2021-ben 9,5 milliárdos tőkeemelést kapott. Mindez azonban már nem közvetlenül az állami vagyont gyarapítja, hanem a Jövő Nemzedék Földje Alapítványét – írták.

Kapcsolódó anyagunk:

Átépül és szépül Mezőhegyes: a Nemzeti Ménesbirtok 11-es majori szarvasmarhatelepén jártunk – fotógaléria

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fejlesztése és bővítése hamarosan egy újabb mérföldkőhöz ér.
Tovább…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

250 ezer tonnával nő a hazai búzakereslet egy új b... Magyarország egyetlen és Közép-Európa legmodernebb búzakeményítő üzemét avatták fel a Heves megyei Visontán. Az Opus Global Nyrt. többségi tulajdonába...
Nagyban játszik Mészáros Lőrinc izocukorgyára: köz... Várhatóan több, mint 450 ezer tonna takarmánykukoricát vásárol fel az idei termésből a tiszapüspöki KALL Ingredients Kft. – nyilatkozta Oláh Zsanett,...
Már 38 ezer hektáron gazdálkodik Mészáros Lőrinc m... Lezárult a Talentis Agro Zrt.-hez tartozó agrár- és élelmiszer-ipari cégek integrációja. A vállalatcsoport létrejöttétől sokkal szorosabb együttműköd...
Ezt tervezi Csányi cégcsoportja a következő évekbe... Közel 100 milliárd forintnyi hatékonyságjavító és kapacitásbővítő beruházást tervez a Bonafarm Zrt. 10 éven belül - mondta Csányi Attila, a cég vezér...
A falusi családi otthonteremtési kedvezmény, a fal... A falusi családi otthonteremtési kedvezménynek, azaz falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2...
Visszaveszi a mezőhegyesi vetőmagüzemet a franciák... Visszavásárolja a mezőhegyesi vetőmagüzemet a francia tulajdonú Limagrain Hungary Kft.-től az állami tulajdonban lévő Nemzeti Ménesbirtok és Tangazda...