Félnek a gazdák, mégsem cselekednek

Meglepő és egyben elgondolkodtató számokat tartalmaz az a friss kutatás, amely szerint bár a növénytermesztők 57%-a tart valamilyen növénykár bekövetkezésétől, 51%-uk mégsem tesz semmit a kárveszély csökkentése érdekében. Ennek oka, hogy nem rendelkeznek elegendő információval a biztosítások megkötéséhez szükséges tennivalókról és a lehetőségeikről. Ezért forradalmasíthatja a piacot a napokban megnyílt internetes portál, az Agrisk.hu, amelyen a gazdálkodók összehasonlíthatják a biztosítói kártérítések lehetséges szintjeit, színvonalát és megtalálhatják a legjobb ár-érték arányú növénybiztosítást. A portál magyar ötlet és fejlesztés alapján, agrárbiztosítási szakértő munkáját dicséri.

A szélsőséges hazai időjárás következtében évről-évre nehéz helyzetbe kerül a növénytermesztők egy része. Egyik évben az aszály miatt a kukorica-, máskor a jég miatt a gyümölcstermesztők. Ilyenkor aztán általában kiderül, hogy az érintettek közül sokan végzetes károkat szenvednek. Ugyanis, ma Magyarországon a mezőgazdasági területeknek körülbelül 40%-a biztosított és a gazdák kevesebb, mint fele köt biztosítást. Egy most befejeződött reprezentatív felmérés ennek okait járta körbe, illetve azt vizsgálta, mi a gazdák véleménye a jelenlegi agrárbiztosítási piacról.

Gondolkodjunk előre!
Gondolkodjunk előre!

 

A kutatásból az derült ki, hogy a növénytermesztők 57%-a tart valamilyen káreseménytől és mindenki biztos volt abban, hogy belátható időn belül valamilyen kár éri a terményét, termését. Az észlelt veszély ellenére azonban a válaszadók 51%-a semmit sem tesz a kárveszély csökkentésére. Ennek oka pedig azon túl, hogy általában a biztosítási díjak nagyságát magasnak találják az, hogy nem rendelkeznek elegendő információval sem a biztosítások megkötéséhez szükséges tennivalókról, sem a lehetőségeikről.

Az eredményekből az is világosan látszik, a mezőgazdaságban is igény van arra, hogy a biztosítások felhasználóbarát módon összehasonlíthatók legyenek, ahogy azt a kötelező gépjármű biztosítások, vagyon- vagy életbiztosítások esetében megszoktuk.

Éppen ezért válhat gyorsan népszerűvé az az új és hiánypótló szolgáltatás, amit az Agrisk.hu növénybiztosítási portál nyújt a növénytermesztőknek. Ennek segítségével pár kattintással összehasonlíthatóvá válnak növénybiztosítások. Így a jövőbben már nem fordulhat elő, hogy valaki a saját szempontjai alapján ne a számára legjobb megoldást válassza. Használata erősíti az öngondoskodást és csökkenti a kiszolgáltatottságot a termelők körében.

Magyar fejlesztés, amely újraértelmezi a piacot

Az Agrisk.hu növénybiztosítási portál az első olyan agrárbiztosítási oldal, ahol a növénytermesztők kifejezetten mezőgazdasági biztosításokat hasonlíthatnak össze. Végre az apróbetűs részek olvasgatása helyett néhány kattintással eligazodhatnak a bonyolult ajánlatok között.

A kalkulátor segít összehasonlítani a növénybiztosításokat.
A kalkulátor segít összehasonlítani a növénybiztosításokat.

 

„A növénybiztosítási portált kifejezetten azzal a céllal hoztuk létre, hogy a gazdálkodók ki tudják választani az itthon növénybiztosítást kínáló biztosítók (Allianz, Generali, Groupama, EMAÜ) ajánlatai közül azt, amelyik a legjobb ár-érték arányt nyújtja nekik. A portál egyszerűen működik, a termőterület, a növény és a hozam megadásával egyből kiderül, hogy mennyit kockáztatunk biztosítás nélkül. Ha kiválasztjuk, mit szeretnénk ebből biztosítani, megkapjuk a biztosítók ajánlatait könnyen összehasonlítható formában. A biztosítási díj ismeretében már mindenki el tudja dönteni, mi jelenti a legnagyobb védelmet, és már meg is kötheti a szerződést.” – mondta az Agrisk.hu portál kitalálója és tulajdonosa, Surmann Árpád, agrárbiztosítási szakértő.

A biztosítási portál használata ingyenes a gazdák számára, a portál a biztosítóktól kapott jutalékokból működik majd. A jövőben pedig a növénybiztosítások mellett valamennyi, a mezőgazdasági szereplők számára fontos biztosítás összehasonlítására is alkalmas lesz az oldal.

További információ és a szolgáltatás kipróbálása az Agrisk.hu weboldalán érhető el: http://www.agrisk.hu/

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Többet veszíthet, mint amennyit spórol egy növényb... Még a jól tájékozott gazdáknak is bonyolult lehet az agrár biztosítások piaca. Hogy érdemes gondolkodni, ha be akarjuk biztosítani a terményünket? A M...
Növénybiztosítás? Online? Igen! Alighanem sokan felteszik ezt a kérdést magukban. Pedig nem ördögtől való, hogy ha egy tevékenység jól leírható számokkal, akkor azt előbb vagy utóbb ...
Ugyanaz a díjtámogatás, csak mégis más? Mindenki izgatottan várja, hogy mikor ölt végre végleges formát idén az a struktúra, ami a növénybiztosítások díjtámogatását hivatott szolgálni. Az ut...
Indul a jégszezon! Bár még nem vagyunk túl a tavaszi fagyveszélyen, máris halhattunk kósza híreket arról, hogy megjelentek az első jégfelhők. Nagy kárt ugyan még nem oko...
Tanuljunk meg növénybiztosítást kötni! Ne gondoljuk, hogy őrdöngős dolog megadni néhány termesztéssel kapcsolatos adatot, a veszélyeket, amiktől óvjuk növényeinket és máris elvégeztük a mun...
Károk, de még milyenek! Befagyasztja a biztosításu... A múlt héten, hazánk felett átvonuló szupercella diónyi nagyságú jeget hozott és rakott le a dél-alföldi régió egyes területein, többek között Kalocsa...