Félmilliárd forint jut évente a halgazdaság fejlesztésére

2014-ben vezették be az új halgazdálkodási törvényt, onnantól kezdve éves szinten fél milliárd forint segíti a hazai halgazdálkodás helyzetének javítását. A pénzt számtalan dologra fel lehet használni, például a halállományokat veszélyeztető nagy kárókatona gyérítésére is.

Idén rendezték meg először a Halak napját, ennek apropójából tartottak tanácskozást a hazai halágazat helyzetéről. Itt hangzott el, hogy éves szinten fél milliárd forint jut a halgazdálkodás fejlesztésére, amelynek felhasználása során elsősorban a halgazdálkodási vízterületek hasznosítása során a horgászat és a horgászturizmus fejlesztése élvez elsőbbséget.

A kárókatona gyérítésére is felhasználható a fél milliárdos támogatás
A kárókatona gyérítésére is felhasználható a fél milliárdos támogatás

 

Az említettek mellett támogatást kaphatnak a gazdálkodók a kecsege és széles kárász visszatelepítésére, valamint a halállományokat veszélyeztető nagy kárókatona gyérítésére is. Továbbá a Tisza tó, a Ráckevei Duna és a Balaton halas élőhelyeinek fejlesztését is ebből a fél milliárdos forrásból végzik.

Többek között ennek a támogatási forrásnak is köszönhető, hogy az utóbbi időben egyre több halat fogyasztunk. Az egy főre jutó halfogyasztás már eléri a 6,2 kilogrammot évente hazánkban, de továbbra is jellemzően csak ünnepekhez kötve fogyasztjuk a pikkelyeseket. Tovább is növelhető lenne a halfogyasztás, ha a halhús áfája is csökkenne, ez azonban még nem került napirendre.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Vissza nem térítendő támogatás a halászati ágazat ... 40-60% támogatási intenzitással vissza nem térítendő támogatást igényelhető a halászati ágazat szereplői számára, határidő: 2013. október 31. Támog...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...