Felkarolják a zártkertek fejlesztését az önkormányzatok

Országszerte mintegy 140 hektárnyi, korábban elhanyagolt szőlős- és gyümölcsöskert újulhatott meg az elmúlt három évben, sorra kapnak rendezett külsőt az elhanyagolt parcellák. A fejlesztéshez az önkormányzatok 2018-tól önálló programon keresztül nyerhetnek támogatást. Az első, zártkertek fejlesztését célzó pályázaton háromszoros volt a túljelentkezés.

A Magyar Idők írta meg, hogy a zártkertek hasznosításával kapcsolatos problémák megoldására 2015-től a Tanyafejlesztési program segítségével nyerhettek forrást az érintettek. Ezt az anyagot szemléztük. Az eltelt három év alatt 69 település 90 pályázata nyert támogatást. A mintaprogramok több mint 770 millió forintból valósultak meg – írják.

Kiemelten kezelik a zártkertek fejlesztését az önkormányzatok, háromszoros volt a túljelentkezés a pályázatra
Kiemelten kezelik a zártkertek fejlesztését az önkormányzatok, háromszoros volt a túljelentkezés a pályázatra

Becslések szerint Magyarországon 200 ezer hektárnyi területen 1,15 millió, jelentős részben elhanyagolt állapotú zártkerti ingatlan van. ­Ezek jellemzően néhány 100 négyzetméteres hobbitelkek. Ezeket a földeket főleg szőlőként vagy gyümölcsösként tartják nyilván a földhivatalok, ám a valóságban már nagyon keveset művelnek közülük.

Jól halad az elhagyatott zártkertek fejlesztését célzó program, az elmúlt években országszerte több mint 140 hektárnyi terület rendezése valósulhatott meg.

Az utóbbi évtizedekben a városok közelségében kialakított, korábban hobbikertként funkcio­náló területek jó része elveszítette a funkcióját. A nagyvárosok vonzáskörzetében lévő telkeket a tulajdonosok jórészt beépítették, míg az ország más részein nagyon elhanyagoltak a kertek. Az agrártárca szerint fontos lenne megőrizni az ezeken a helyeken található értékeket és termelési potenciált.

A kis parcellás művelésű dombvidéki szőlőhegyek és az alföldi gyümölcsöskertek a magyar táj karakteres elemei, ezért értékeinek megőrzése, megóvásuk kiemelt feladat – mondta a zártkertek fejlesztéséről Nagy István agrárminiszter. A zártkertek problémáinak rendezésére jelentős igény van, egyre több helyen szeretnének újra életet lehelni a kiskertekbe. A Tanyafejlesztési program részeként az elmúlt 3 évben nem volt lehetőség arra, hogy a zártkerti gazdálkodás megteremtését biztosító alapvető infrastruktúra kiépítését is támogathassa a kormány – írja a Magyar Idők.

Az infrastruktúrát is támogatják

Így például a víz- és áramvételi lehetőségek biztosítása, a zártkerti utak járhatóvá tétele, valamint a vadvédelmi kerítések létesítése is váratott magára. Nagy István elmondta, hogy ezt a problémát felismerve egy önálló program létrehozásáról döntöttek, amelynek elsődleges célja, hogy megteremtse azt a háttér-infrastruktúrát, amely a már gondozásba vett területek megközelítését segíti elő. Továbbá lehetőséget teremt az elhanyagolt területek mezőgazdasági hasznosítására. A fejlesztésekre az idén mintegy 2 milliárd forintot különítettek el, amit az önkormányzatok vissza nem térítendő támogatásként nyerhettek el, egyenként maximum 10 millió forintos összeghatárig. Az érdeklődés pedig minden várakozást felülmúlt. A pályázatra a megadott határidőig 688 támogatási kérelem érkezett, ezekben az önkormányzatok több mint 6,5 milliárd forint támogatási összeget jelöltek meg. Végül 198 projekt nyert a pályázaton – írja a Magyar Idők.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...