Fél mázsa halat lopott, biciklivel vitte el a hortobágyi orvhalász

Több mint fél mázsa halat akart ellopni egy férfi a Hortobágyi-halastóból. Biciklin akarta hazavinni a zsákmányt, de a rendőrök tetten érték. Beismerő vallomást tett, eljárás indult ellene.

Az egyik hortobágyi tavon próbált szerencsét egy férfi, akit illegális halászat után értek tetten a kifogott halakkal. A természetvédelmi őröknek tűnt fel a kerékpárját toló férfi, akit megállítottak, ellenőriztek. Az őrök értesítették a rendőröket. A rendőrségi felvételen látszik, hogy a rendőrök azt hálót is lefoglalták, amellyel az orvhalász a halastóból kiemelte a zsákmányt. A Hortobágyon nagy területen nevelnek halat, így fokozottan ki vannak téve a tolvajoknak – olvastuk az atv.hu-n.

Több mint fél mázsa hallal kapták el a hortobágyi orvhalászt (Fotó: Pixabay)

“Tavaly volt egy ilyen a balmazújvárosi tóegyésgénél. Ott megfogtuk az elkövetőket, Ők kerékpárral voltak, meglett a háló is, amivel dolgoztak és a kerékpárok is. Kihívtuk a rendőrséget és akkor elvitték őket.” – mesélte Zavaczki László, halőr.

A hortobágyi legnagyobb halgazdaság egyik vezetője azt mondta, hogy több mint 3000 hektáron nevelnek halat. Mindent megtesznek, hogy megóvják az értékeiket. Itt is akadnak próbálkozók.

“A tolvajlások főleg azokra a csúcsidőszakokra tehetjük, amikor a halakat zsúfoltan, a karácsonyra felkészülve kisebb halastavakba tesszük, viszont a XXI. század vívmányainak köszönhetően végig kameráztuk a sarkalatos pontokat.” – fejtette ki Pásztor Róbert.

Az orvhalásznál talált eszközöket és a halakat, köztük egy 17 kilós harcsát is lefoglalták, a férfi ellen, aki beismerte a tettét, eljárást indítottak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Vissza nem térítendő támogatás a halászati ágazat ... 40-60% támogatási intenzitással vissza nem térítendő támogatást igényelhető a halászati ágazat szereplői számára, határidő: 2013. október 31. Támog...
Horgászati idénynyitó a Balatonon Fellendülhet a horgászturizmus a héten elfogadott törvénymódosítás eredményeként, amely 2016-tól megszünteti a kereskedelmi célú halászatot a természe...
600 millióból fejlesztjük a halgazdálkodást Hatszázmillió forintot szán a szaktárca a halgazdálkodással összefüggő feladatok, programok és beszerzések támogatására. A mintegy félmilliós honi hor...
Még mindig kevés halat eszik a magyar Továbbra is az uniós lista hátsó felében toporgunk halfogyasztást tekintve. Ugyan közeleg a karácsony és ilyenkor jelentősen megnövekszik a hal iránti...
Tilos a csuka horgászata! Február elsejétől lépett hatályba a csuka horgászatát tiltó intézkedés. Február 1. és március 31. között tilos az íváshoz készülődő és szaporodóhely u...
Emelkedő termelői árak, nem félnek a kertészek az ... A sok csapadék miatt már több, mint 26 ezer hektárt borít belvíz. A burgonya és a kukorica miatt 5,2 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői á...