Fejlesztéshez kaptak 30 milliárd forintot a baranyai gazdák

Komoly állami segítséget kaptak Baranya megyében a gazdák, összesen 30 milliárd forintnyi forrás érkezett 48 vállalkozónak. A támogatói okiratokat Sombereken vehették át az agrárminisztertől. A magyar agrárszektor versenyképességének megőrzése érdekében elengedhetetlenek az Európai Uniós előírásoknak minden tekintetben megfelelő, magas technológiai színvonalú állattartó telepek is – mondta Nagy István. 

Ahogy a miniszter kifejtette, eredetileg 50 milliárd forintot szántak az állattartó telepek korszerűsítésére szerte az országban, de a beérkezett igényeknek megfelelően a keretet 260 milliárd forintra emelték. Ebből 30 milliárd forint érkezett 48 baranyai vállalkozóhoz. A támogatásról szóló okiratokat szintén az eseményen adták át a nyertes pályázóknak, a helyszínválasztás pedig nem volt véletlen – írta a Bama.hu.

Fejlesztéshez kaptak 30 milliárd forintot a baranyai gazdák, a támogatói okiratokat Nagy István agrárminiszter adta át Sombereken - Fotó: Pelsőczy Csaba, MTI
Fejlesztéshez kaptak 30 milliárd forintot a baranyai gazdák, a támogatói okiratokat Nagy István agrárminiszter adta át Sombereken – Fotó: Pelsőczy Csaba, MTI

Sombereki hagyományok

A mintegy 1500 lelkes Sombereken a mezőgazdaság gazdag múltra tekint vissza – mondta Csoboth Tamás, a település polgármestere. Ez a mai gazdálkodóknak kellő alapot adott az eredményes működéshez. A polgármester felidézte azt is, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók érdekképviseletére szerveződött meg 2002-ben a Somberek és Környéke Gazdakör, majd 2020-ban a Baranyai Ifjú Gazdakör. Mindemellett pedig a település már évek óta az egyik fő búzagyűjtő helyszín a Magyar Kenyere Programban. Ahogy Csoboth Tamás fogalmazott, ez nemcsak azt mutatja, hogy Sombereken aktívak a gazdák, hanem azt is, hogy a termelői összefogás a község határain túlra is kiterjed.

Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője is kiemelte a térség jelentőségét a magyar agrárium szempontjából. Megemlítette azt is, hogy a mezőgazdasági fejlesztéseken kívül számos jelentős beruházás zajlik jelenleg is vagy kezdődik meg a közeljövőben Kelet-Baranyában. Ilyen az autópálya meghosszabbítása a horvát határig, de már előkészítés alatt áll a mohácsi kikötő fejlesztése, továbbá a Duna-híd megépítése is látótávolságra van.

További pályázatokat igényelhetnek majd a baranyai gazdák is

Az agrárium az az ágazat, ahol a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés ellenére sem csökkent a termelés, sőt 8 százalékkal nőtt is – ezt ugyancsak Nagy István közölte. Az agrárminiszter hozzátette, hogy a szektor támogatása a mostani forrás kiosztásával nem ért véget, hiszen hamarosan újabb 600 milliárd forint értékben írnak ki pályázatokat, amelyek többek között az állattartó telepek kisebb fejlesztésére irányulnak. A cél ezzel az, hogy a legkisebbtől a legnagyobb vállalkozókig mindenki nyertesnek érezze magát.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...