Ezért a vetőmagpiac a jövő egyik kulcságazata

Uruguayban, Punta Del Este városban tartották meg idén a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) világkongresszusát. A rendezvényen – amely egyébként a jövő évi, budapesti világkongresszus előfutára volt – szó esett a minőségi vetőmag előállítás fontosságáról is, ami a következő években az emberiség számára akár létkérdés is lehet.

A megjelent szakértők egyetértenek abban, hogy 2020-ra a világ vetőmagpiaca 92 milliárd dolláros forgalmat lesz képes lebonyolítani. Látható ebből az is, hogy az ágazat egyre komolyabban kiveszi a részét a világgazdaságból is.

Azért is értelemszerű a vetőmagszektor helyzetének erősödése, mert a jövőben kulcsszereplő lesz a világgazdaságon belül. Ennek oka, hogy a népességnövekedéssel arányosan növekszik a világ élelmiszerigénye. Ezt pedig csak úgy lehet kielégíteni, ha a vetőmag szektor megfelelő mennyiségű és minőségű magot tud szolgáltatni a termelők részére. Ehhez innovatív ötletekre is szükség lesz a növénynemesítés terén, ugyanis a klímaváltozás és a globális felmelegedés plusz nehézséget okoz ebben a feladatban.

A vetőmagok minőségén múlhat, hogy tudunk-e alkalmazkodni a növekvő népesség növekvő élelmiszer igényéhez (Fotó: shutterstock)
A vetőmagok minőségén múlhat, hogy tudunk-e alkalmazkodni a növekvő népesség növekvő élelmiszer igényéhez (Fotó: shutterstock)

 

A célok viszont nem változnak a jövőt tekintve a résztvevők szerint. Továbbra is fontos a nemzetközi vetőmag kereskedelem ösztönzése és segítése, a vetőmag szabályozások egyszerűsítése, valamint egységesítése is.

Érdekességként szóba került az úgynevezett keresztféléves vetőmag előállítási piac szerepe és jelentősége is. Ebben idáig az észak-amerikaiak voltak érdekeltek, de manapság már ázsiai és európai nemesítők is évről-évre növekvő mértékben veszik igénybe ezt a lehetőséget.

A következő világkongresszusra Magyarországon, Budapesten kerül sor 2017. május 22-24. között. Előreláthatólag mintegy kétezer, az ágazatban érdekelt szakember teheti majd tiszteletét a rendezvényen.

Forrás: agroforum.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
Kerüljük a kétes eredetű vetőmagokat Ellenőrzött forrásból származó, minősített, fémzárolt vetőmagok felhasználására hívja fel a figyelmet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Term...
Vetőmag tisztítása a sikeres növénytermesztésért... A vetőmag sokak képzeletében csak úgy jelenik meg, hogy egy zsáknyi betakarított szemtermés, amelyet szaporítási célzattal a talajba juttatunk. Igen á...
Hatósági belső vizsgálat a több tízmilliárdos vető... Belső vizsgálat kezdődött amiatt, hogy a szántóföldi vetőmagminősítés és a kapcsolódó okmányok kiadása jelentősen lassult az utóbbi időszakban. Las...
Kiderült a tavaszi kalászos vetőmagok idei ára Nettó 92.000 forintos tájékoztató árat tett közzé a tavaszi árpa és a zab vetőmagok egy tonnájának vonatkozásában a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szerv...
Most egyesült, jövőre mégis 3 részre válik a DowDu... Bár csak tavaly egyesült a Dow és a DuPont vállalat, a DowDuPont™ mezőgazdasági divíziója a tervek szerint 2019 nyarától Corteva Agriscience™ néven fo...