Ezért nincs hús a piacokon

Hatalmas mértékben tisztul a budapesti húspiac. Több húsféléből is hiány alakult ki az utóbbi hetekben a budapesti piacokon, szakértők szerint ennek hátterében a feketegazdaság visszaszorítása érdekében tett kormányzati intézkedések állnak.

A Napi Gazdaságnak Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke azt mondta, tagjaik közül néhányan érzékelték, hogy az általuk előállított friss hús iránt megnőtt a kereslet a budapesti régióban. Szerinte ez különösen annak fényében kedvező fejlemény, hogy korábban a tisztességes húsipari vállalatok szinten képtelenek voltak termékeiket értesíteni a régióban.

Jól fogy a friss hús

A szövetség véleménye szerint ebben jelentős szerepe van a pénztárgépek online bekötésének, és annak, hogy az elmúlt időszakban a hatóságok szigorították a budapesti, illetve a főváros környéki hús nagy- és kiskereskedelmi egységek, hűtőházak, kisebb gyártóüzemek ellenőrzését.

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) hatásáról egyelőre korai lenne nyilatkozni, hiszen ez gyakorlatilag tesztüzemi rendszerben működik – tette hozzá Éder Tamás.

Az utóbbi időben több helyen is találtak az ellenőrök olyan húskészítményeket, melyek emberi fogyasztásra alkalmatlanok. Januárban például több mint 3,5 tonna ismeretlen eredetű hús foglalt le egy fővárosi húskereskedésben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Forrás: origo.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Hogyan alakult a baromfihús ára? Következő cikkünkből kiderül, hogy hogyan alakult a baromfi ára hazánkban október és november hónapokban. Vágócsirke élősúlyú termelői ára A vágóc...
Élelmiszerekkel kapcsolatban szigorít a NAV Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményük szerint január elsejétől azokra a kockázatos élelmiszer-szállítmányokra is ekáer számot kell kérni (a szállí...
A gazda szavának ereje Mennyi jut tanyafejlesztésre; mikor teszik közzé a KAP rendeleteket; milyen módszer készül a zöldítési program teljesítése érdekében; hogy végződött a...
EKÁER: amikorra kell, lesz A mezőgazdasági főszezon idejére már mindenkinek tudnia kell használni a január elsején bevezetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert...
Március elsejéig tart az ekáer próbaüzeme! A piaci szereplők javaslatát szem előtt tartva a kormány március elsejéig meghosszabbította az ekáer rendszer próbaüzemét. A NAV addig is ellenőrizhet...
Minden módosul, aminek módosulnia kell Hogy állunk a belvízzel és az erdőkárokkal; mit hoz magával az 50 jogcímrendelet módosítása; milyen döntés született az első kolontári károsult ügyébe...