Ez lesz az EU-s agrárpénzekkel az új Közös Agrárpolitika elfogadásának csúszása miatt

Nagy a bizonytalanság az új Közös Agrárpolitika elfogadása körül az Európai Unióban. A tét hatalmas, mivel a KAP évente több 100 milliárd forint támogatást jelent a magyar gazdák számára. Bori Tamás, az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG AGRI) Közvetlen Kifizetések Igazgatóságának munkatársa osztott meg részleteket az új KAP elfogadásának várható menetrendjéről egy siófoki szakmai konferencián.

Bori Tamás, a Portfolio Agrárszektor 2019 konferencián kitért arra, hogy az eredeti tervek szerint az új KAP 2021. január 1-jén lépett volna életbe, amihez az szükséges, hogy a 2019-es év végére az Európai Parlament elfogadja a közös költségvetést. Így 2020-ban már csak a végrehajtási jogszabályokról kellett volna dönteni. Az új KAP azonban óriási vitát generált mind az unió jogalkotó szervei, mind a szakbizottságai között. Az Európai Parlamentben 10 ezernél is több módosító javaslatot nyújtottak be, amelyek mindegyikét meg kellett tárgyalni. Bori Tamás szerint már a 2019. májusi európai parlamenti választások előtt látszott, hogy idén nem lesz megállapodás az új KAP ügyében. Ezért az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága (COMAGRI) áprilisban közzétett egy riportot a projektről, amely alapján az új parlament folytathatta a munkáját.

Csúszik a Közös Agrárpolitika elfogadása az EU központjában - Fotónk Brüsszelben készült a DG-AGRI egyik épületéről
Csúszik a Közös Agrárpolitika elfogadása az EU központjában – Fotónk Brüsszelben készült a DG-AGRI, az EU Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának egyik épületéről

A reform jelenlegi állása alapján nem tartható az eredeti ütemterv, ezért az Európai Bizottság 2019. október 31-én egy átmeneti intézkedéscsomagot terjesztett elő, amelynek a vitája már tart – mondta Bori Tamás. Az Európai Bizottság egy egyéves átmeneti időszakot javasolt, amellyel kapcsolatban két, erre az időszakra vonatkozó jogszabályt is előterjesztettek.

A 2021-es átmeneti évre vonatkozó szabályozási javaslat főbb elemei:

  • A jelenlegi érvényben levő szabályok alapján a megfelelő pénzügyi keretek biztosítása.
  • A közvetlen kifizetések és piaci intézkedések folytatása, az első és második pillér közötti pénzügyi rugalmasság fenntartásával.
  • A vidékfejlesztési programok folytatása, esetenként új megoldásokkal.

A vidékfejlesztés kapcsán a következő lépések várhatók nagy bizonyossággal:

  • A tagállamok 2021. december 31-ig meghosszabbíthatják az aktuális vidékfejlesztési programjukat.
  • Ahol nincs programhosszabbítás, ott a 2021-es évre leosztott pénzügyi keret arányosan hozzáadódik a 2022-2027 -es pénzügyi kerethez.
  • 2021-ben új, többéves kötelezettségvállalások köthetőek, de csak rövidebb, legfeljebb 3 éves időszakra.
  • A korábbi programozási időszakból származó kötelezettségvállalások továbbvitele a KAP Stratégiai Tervbe.
  • Jó esetben 2020 nyarán elfogadják az átmeneti időszakra benyújtott jogszabályokat, 2020 végére a végrehajtási szabályokat is, 2021 végére pedig véget érhet az átmeneti időszak.

A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Belehúzott a növénytermesztés – Az 50. hét egyben... Beerősített idén a növénytermesztés, jó üzletnek tűnik a mezőgazdaság, fáradhatatlanul építjük az agrárkapcsolatokat, támogatások özönlik el az agrárs...
Agrártámogatási rendszer átalakítása – szeri... A mezőgazdaság ellen végrehajtott „terrortámadásnak” nevezte Horváth Gábor a MOSZ elnöke a területalapú támogatások rendszerének átalakítását. A Piac ...
Megérkezett az agrártámogatások átalakításáról szó... Már Ön is elolvashatja az új agrártámogatási rendszerről szóló rendeletet a Magyar Közlöny csütörtöki számában. Az egységes területalapú támogatás öss...
Új támogatási és támogatások kifizetési lehetősége... Közel 1 hónapos szünet után számlaelszámolás benyújtásról, támogatás kifizetés igényléséről és támogatás igénylésről szóló közlemények hada árasztotta...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...