A mezőgazdaságban is jelentős technológiai lehetőségek vannak, egyre több fejlesztés teszi könnyebbé és hatékonyabbá a gazdák munkáját. Az agrárdigitalizáció egyik fontos része az adatok gyűjtése és elemzése. Az istállókba és szántóföldekre kihelyezett eszközöknél fontos tényező az energiaellátás, valamint az adatok megfelelő továbbítása és tárolása is.
A 24.hu anyagát szemléztük. Bár az ipar és a mezőgazdaság elsőre különböző ágazatnak tűnik, de mégis csak mindkét szektorban az a lényeges, hogy milyen eredményeket, hatékonyságot tudnak elérni a cégek. Például egy tehenészetben az az egyik legfontosabb kérdés, hogy miként maximalizálható a tejhozam. Mivel állatállományról van szó, így az iparhoz képest sokkal nehezebben feltérképezhetők a tejhozamot befolyásoló belső és külső tényezők. Itt el is jutunk az informatikához: a kihelyezett szenzorokkal ugyanis folyamatosan, valós időben nyomon követhető az istálló hőmérséklete, páratartalma és más környezeti viszonyok – mondta a Trend FM Nap vendége műsorában Bőthe Csaba, az Invitech marketing- és üzleti támogatások igazgatója.

Olyan hálózatot érdemes fejleszteni, amely kevés energia felhasználásával kommunikál az érzékelőkkel, ennek következtében a szenzorok éveken keresztül tudnak működni – mesélt a szakember a LoRa-hálózat előnyeiről.
Kevés energiát használ az adatátviteli rendszer
Az Invitech bővülő LoRa (Long Range) hálózata egy alacsony energiaigényű, vezeték nélküli adatátviteli rendszer, amely nagy hatótávolságban képes biztosítani az eszközök kommunikációját. Emiatt remekül alkalmazható például mobilhálózat-lefedettség vagy vezetékes energiaellátás nélküli területeken is. A továbbított adatok tárolása a cég adatközpontjában történik, és a nemrég bevezetett IoT Insights szolgáltatásuk részét képezik a megfelelő alkalmazások és platformok is – írják.
A nagy mennyiségű gyűjtött adat segítségével elemzések és előrejelzések készíthetők, valamint az IoT-rendszer a beavatkozási lehetőségekre is felhívja a figyelmet. A platform például értesítést küld a gazdáknak arról is, hogyha a tehenészet esetében éppen párásításra vagy szellőztetésre van szükség a jobb tejhozam eléréséhez – mondta az igazgató.
Agrárfejlesztésektől az okosfalvakig
A pilot programok közül Győrben a helyi közműszolgáltató hatékony fogyasztásmérésének lehetőségeit tesztelték, míg Rábapordányban, Bicsérden és Szilen a cég IoT-megoldásai agrárvállalkozások hozamnövekedéséhez és termelés-optimalizálásához járulnak hozzá.
A menedzselt szolgáltatásunk elnevezése – az IoT Insights – nem véletlen, hiszen utalni szerettünk volna arra, hogy mélyebb betekintést adunk az adatok hátterébe. A Dolgok Internete technológia számtalan egyéb területen is alkalmazható, így például okosfalu programot is indítottunk. Ceglédbercel erre az egyik kiváló példa. Mi az Invitech-nél szeretnénk a kisebb településekre is fókuszálni, és azt látjuk a falvak, községek részéről, hogy ők is nyitottak ezekre a fejlesztésekre – mondta a szakember. Az Európai Unió gödöllői Okosfalvak konferenciájáról ebben a cikkünkben írtunk korábban.