Évekig járkált egy szarvasbika gumiabronccsal a nyakán, most megszabadították tőle – videóval

Először 2019-ben látták azt a szarvast, melynek egy autó gumiabroncsa szorult nyaka köré szorult. A 270 kilós, 4,5 éves bika 2 évig kóborolt a vadonban, mire sikerült Denvertől északnyugatra a coloradói vadőröknek kábító lövéssel elaltatni, s megszabadítani a kegyetlen tehertől. Ahhoz, hogy leszedjék a 16 kilogrammos abroncsot a szerencsétlen állatról, a Colorado Parks and Wildlife munkatársainak le kellett vágni az állat ötágú agancsát is, mivel nem tudták átvágni az abroncs gyűrűjében található acél részt.

Az Index számolt be róla, hogy a szarvas nyaka a vadőrök szerint jó állapotban van, csupán a szőr dörzsölődött ki az abroncs alatt és egy kisebb, pénzérme méretű sebet okozott a szarvas testén. Ahhoz, hogy befogják a 2019 júniusában egy bika- és kecskepopuláció felmérése során felfedezett állatot, négyszer kellett próbálkoznia a vadőröknek október elején. A befogást a szarvasok párzási idényének és a vadászidény kezdete is segítette, mert így könnyebben meg tudták határozni, merre jár az állat. Egy körülbelül 40 bikából álló csordában találták meg az egyedet – mondta a Guardiannek egy coloradói vadőr.

Évekig élt egy szarvasbika gumiabronccsal a nyakán, most megszabadították tőle - Forrás: Youtube
Évekig élt egy szarvasbika gumiabronccsal a nyakán, most megszabadították tőle – Forrás: Youtube

Nem egyedi az abroncsba szorult szarvasbika története

A cikk szerint a helyi vadőrök egyébként nem lepődtek meg azon, hogy egy autógumi van az állat nyakán, ugyanis gyakran látnak szarvasokat és medvéket is különböző ember alkotta tárgyakba gabalyodva. Gyakori, hogy függőágyakba, ünnepi dekorációkba, szárítókötelekbe, kerti bútorokba, de akár focikapuba vagy röplabdahálóba szorult vadállatokat kell kiszabadítaniuk.

Végre megszabadulhatott a gumiabroncstól a szerencsétlen szarvasbika
Share Button

Kapcsolódó cikkek

10 csodás fotó a vörös áfonya betakarításáról... Amerikában nem mindennapi technológiával takarítják be a vörös áfonyát. Amint beérnek a bogyók, vízzel árasztják el a termőterületet, az érett bogyók ...
Az USA miatt kell a GMO-mentességen lazítani? Beleszólhat hazánk az Egyesült Államok és az Európai Unió (EU) közötti szabadkereskedelmi tárgyalásokba, meg tudjuk védeni a genetikailag módosított t...
A vadak is igénylik a törődést télen Ugyan jelenleg nincsen sok hó hazánk erdeiben, a vadak mégis már-már elvárják, hogy törődjünk velük. Ezért az etetést még az enyhébb, hómentes téli na...
A kínai-amerikai kereskedelmi háború sokaknak fájn... Kína 25 százalékos védővámot vetett ki az USA-ból érkező szójababra tegnap. A hír alaposan felforgatta a piacot, de erősen befolyásolta a kukorica árf...
Ötször annyi gazdálkodó lesz öngyilkos, terjed a k... Felszólította az amerikai farmerszövetség (NFU) az USA agrárminisztériumát (USDA), hogy foglalkozzon aktívabban a mezőgazdaságban egyre nagyobb mérete...
Csúnyán összevesztek a svédek és a norvégok a réns... Norvégia úgy érzi, hogy a Svédországgal kötött egyezmény jobban kedvez a svéd rénszarvastartóknak, mint a norvégoknak. Emiatt veszélybe került a számi...