Erre a legbüszkébb a KITE vezérigazgatója

Technológiai szolgáltatás, szaktanácsadás, méretfüggetlen precíziós gazdálkodás, extra szolgáltatások – ezeket emelte ki a KITE Zrt. vezérigazgatója, amikor a vállalat 2019-es terveiről kérdeztük. Komplex technológiát szeretnének szolgáltatásként nyújtani a gazdáknak. A cél, hogy a szaktanácsadással és a gazda együttműködésével teljesen le tudják majd fedni az adott növénykultúrával kapcsolatos munkafolyamatot.

Szabó Levente 2002-től dolgozik a KITE Zrt.-nél. Végigjárta az agrárintegrátor cég ranglétráját: pályafutását alközponti kockázatkezelőként kezdte, majd kockázatkezelési igazgató-helyettes, agronómiai üzletkötő szaktanácsadó, később pedig régióigazgató lett. 2013 januárjától agronómiai kereskedelmi vezérigazgató-helyettesként dolgozott, 2014-től pedig a KITE Zrt. vezérigazgatói posztját tölti be. A szakember a 2019-es AgrárgépShow kiállításon adott interjút a Magro.hu-nak, a cég által forgalmazott gépek társaságában.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója
Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója

Milyen volt a 2018-as év a KITE Zrt. életében, hogy hatottak a cégre a tavalyi időjárási szélsőségek?

A tavalyi év nehéz volt a mezőgazdaságban dolgozók számára. Az elhúzódó tél után egy gyors lefutású tavaszkezdet jött, amit aszályos időszak követett. Ez utóbbi pedig azon túl, hogy stresszhatást okozott a növényekben, a Duna vizéből is sokat elpárologtatott. Az alacsony vízszint miatt a folyó hajózhatatlanná vált a kereskedelmi forgalom számára. Ez pedig akadályozta az exportra szánt terményszállítmányaink vízi úton történő szállítását.

Így többletköltségek jelentkeztek, de szerencsére az év végére a Terménykereskedelmi Üzletágunk is pozitív eredményekkel zárt. Tavaly az Öntözési és a Kertészeti Üzletág forgalma is jelentősen növekedett, annak köszönhetően, hogy a gazdálkodók megkapták az értesítéseket a beadott pályázatokkal kapcsolatban, így elindulhattak a beruházások.

Talán a legbüszkébbek a szervizszolgáltatásunkra vagyunk, ami szép fejlődést mutatott 2018-ban.

Nem csak az árbevétel szempontjából, hanem az apparátus bővítését nézve is. Régóta stratégiai célunk ugyanis, hogy gyorsan és rugalmasan tudjuk ellátni az általunk kezelt gépparkot. Ehhez szükség volt a szervizapparátus létszámának emelésére, amit a jövőben is folytatunk.

A gazdálkodók megkapták az értesítéseket a beadott öntözésfejlesztési pályázatokról, elindulhattak a beruházások - ennek következtében jelentősen növekedett a KITE Zrt. Öntözési és a Kertészeti Üzletágának forgalma
A gazdálkodók megkapták az értesítéseket a beadott öntözésfejlesztési pályázatokról, elindulhattak a beruházások – ennek következtében jelentősen növekedett a KITE Zrt. Öntözési és a Kertészeti Üzletágának forgalma

Idén a szolgáltató szektorban erősít a vállalat, a gépbérlés lehetőségei például új szintre lépnek. Hogyan valósul meg mindez?

Nem csupán klasszikus gépbérleti konstrukcióban gondolkodunk, hanem a komplex technológiát szeretnénk szolgáltatásként a gazdálkodók rendelkezésére bocsátani. Ez azt jelenti, hogy nem csak a gépet vagy a gépkapcsolatot, hanem a szaktudást is biztosítjuk. Mivel a technológia minden egyes eleme egy komplex rendszert alkot, ezért, ha szükséges, az inputanyagokat és a finanszírozási lehetőségeket is beemelhetjük a folyamatba, illetve annak végén fel is vásároljuk a terményt.

Egy idő után szeretnénk odáig eljutni, hogy a szaktanácsadásunkkal és a gazda együttműködésével az adott kultúrával kapcsolatos tevékenységeket A-tól Z-ig le tudjunk fedni.

A munkatársaik által szaktanácsadás keretében lefedett terület jelenleg 150 ezer hektár. Tervezik-e bővíteni a szolgáltatást, illetve lehet-e ezt a számot egyáltalán növelni?

Sok időt és energiát fordítunk a jelenlegi szaktanácsadóink fejlesztésére, de ahhoz, hogy valós időben, megbízható módon tudjunk tanácsokat adni, bővítenünk kell az apparátusunkat megfelelő szaktudású emberekkel. A munkaerőhiányt nem látom gondnak, a magyar agrárképzés megfelelő. Sok felsőoktatási és középfokú intézménnyel tartunk fent kapcsolatot duális képzési formájában, ennek köszönhetően folyamatosan érkeznek diákok és új jelentkezők is a vállalatunkhoz. Az ösztöndíjprogramunk is korrekt fejlődési és előrelépési lehetőséget jelent azoknak, akik nálunk képzelik el a jövőjüket.

A méretfüggetlen precíziós szaktanácsadási rendszer a kisebb területen gazdálkodó termelőknek is személyre szabott megoldásokat nyújt
A méretfüggetlen precíziós szaktanácsadási rendszer a kisebb területen gazdálkodó termelőknek is személyre szabott megoldásokat nyújt

A KITE Zrt. méretfüggetlen precíziós szaktanácsadási rendszer kiépítését célozza a Debreceni Egyetemmel és a Balogh-Farm Tépe Kft.-vel közösen végzett kutatás-fejlesztési projekt a GINOP programon belül. Ezzel kapcsolatban milyen eredményekről tud beszámolni?

Akár kicsi, akár nagy gazdaságról beszélünk, mi azt kommunikáljuk, hogy a precíziós gazdálkodás nem csak a 3 ezer, hanem az 50 hektáros gazdának is hasznot hozhat. Az eddigi eredmények azt bizonyítják, hogy egy kis gazdaságban is lehet hatékonyan gazdálkodni a technológia alkalmazásával. Nem kell hozzá több 100 millió forint, hogy áttérjen valaki a precíziós gazdálkodásra, a hatékonyság mérettől függetlenül is elérhető. Akár kisebb gépekkel, alacsonyabb költséggel is érdemes belevágni. A program IT-fejlesztései az év végére készen lesznek, és egy roadshow keretében mutatjuk majd be azokat a termelőknek.

Mennyit költ a KITE Zrt. kutatás-fejlesztésre?

Az eredményünk egy jelentős részét visszaforgatjuk és az Innovációs Főigazgatósághoz tartozó feladatokhoz csoportosítjuk át. Ha csak a precíziós gazdálkodást tekintjük, az eszközök beszerzésével, az IT-fejlesztés hardver- és szoftverszükségletével együtt ez közel 2 milliárd forintot foglal magába. Ennyit költöttünk kutatás fejlesztésre az elmúlt évben.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy traktor márkák évfordulói 2014-ben Kedvencek a világ körül és itthon. Több ezer mezőgazdasági munkában bizonyítottak sokak kedvenc traktorai, és évtizedek óta töretlenül építik és erősí...
Programok a veterán traktorokat szeretőknek Évről-évre rendeznek országszerte programokat, amelyek középpontjában a veterán traktorok állnak. Már tavasszal elkezdődtek a programok, de tartogat m...
Traktoros Forma-1 Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasá...
Harlem Shake traktorokkal – lehetséges! Hallott már a Harlem Shake őrületről? Lényege, hogy valaki egyedül kezd mozogni, majd egy képvágással többen csatlakoznak hozzá, minél képtelenebb ...
Nagyon örült a német győzelemnek Az idei foci VB győztes német csapat tiszteletére készítették ezt a művet, traktorral. Elismerésünk az olasz traktorosnak, nem semmi, amit csinált! ...
A legidősebb, még létező traktorok a világon Tudta, hogy a legidősebb traktor magyar? Pedig ez olvasható az agriculture.com-on. 1896-ban építették, jelenleg egy német múzeumban tölti nyugdíjas év...