Erősödik az ukrán gabonakivitel

Az előző évhez képest mintegy 60 százalékot nőtt az ukrán gabonaexport a július 1. és augusztus 8. közti időszakot tekintve. Ez az adat igazán jól hangzik, de ha mélyebbre tekintünk, kiderül, mégsem olyan előnyös, mint amilyennek látszik.

A fent említett exportnövekedés nem csak a rekordtermés (összesen kb. 63 millió tonna termés várható idén Ukrajnában!) és a korábban kezdődött betakarítás, hanem az orosz-ukrán konfliktus eredménye is egyben.

A jelen helyzettől függetlenül Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőre. A tavalyi adatok szerint mintegy 32 millió tonna gabona hagyta el az ország területét, ebből 19,2 millió tonna volt kukorica, 9,2 millió tonna volt búza és 2,5 millió tonna volt az árpa.

Az orosz konfliktus hatására Ukrajnában elkezdett gyengülni a gazdaság. A romló gazdasági helyzet miatt a bankok szigorítottak a hitelfeltételeken, így azok a gazdáknak, akik súlyos pénzhiányban szenvednek és hitelt sem kapnak, minden terményt azonnal (akár nyomott áron is) pénzzé kell tenniük, hogy az őszi talajmunkákat időben meg tudják csinálni. Az ukrán mezőgazdasági miniszter mindezt cáfolta, és szerinte csak a jó termés hatására ugrott meg az ukrán gabonaexport ilyen mértékben.

Forrás: MTI

A témához kapcsolódóan hallgassa meg az InfoRádió interjúját, amelyben a riporter Németh Istvánt, a Magro.hu ügyvezetőjét, gabonapiaci szakértőt a kialakult helyzetről kérdezte. 

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kialakulóban az orosz-lengyel gazdasági konfliktus... Az orosz-ukrán válság már nem csak társadalmi konfliktusokat okoz a két ország, illetve az Európai Unió között, egyre inkább a gazdasági hadviselést i...
Uniós segítséget kaphat Lengyelország az orosz gaz... Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, Oroszország nem fogadja a Lengyelországból érkező zöldség és gyümölcs szállítmányok nagy részét. Ebből az ügy...
Elzárnak, mi nyitunk másik ablakot Megüt-e minket az orosz importtilalom? Miért gond a rekord almatermés? Előtérbe kerül a juhtenyésztés? Mi a helyzet a gabona, alma és a szőlő piacán? ...
400 millió euróból kártalaníthatják az európai ter... Az Európai Bizottságnak 400 millió eurós (125 milliárd forint) alap áll rendelkezésére ahhoz, hogy kártalanítsa az EU-tagállamok mezőgazdasági termelő...
A külföldi termékek tönkretehetik a hazai tejpiaco... A magyar tejtermelőkre nem közvetlenül az orosz szankciók, hanem a várható közvetett hatások jelentenek veszélyt – mondta el Mélykuti Tibor, Tej Szakm...
Segítséget kapnak az orosz embargóval sújtott gazd... 125 millió eurós segítséget szán az orosz embargó által nehéz helyzetbe sodródott gazdáknak az Európai bizottság. További intézkedések még lehetnek, u...