Erős hátszéllel letaszíthatja a trónról a cirok a kukoricát

A cirok termőterülete Magyarországon körülbelül 20 ezer hektárra tehető, amivel harmadikok vagyunk az Európai Unió rangsorában. A jövőben azonban az EU komolyabban támogatná a kukorica pótlására kiválóan alkalmas növény termesztését, ezzel még jobban fellendülhet a hazai cirokbiznisz.

A cirokfélék nagyon jó termőképességű növények, hazánkban ezért egyre többen kezdenek foglalkozni vele. Az utóbbi évek sűrű aszályos időszakaiban a termesztők rájöttek, hogy a vizet jobban hasznosító fajták kiemelkedő termésátlagot képesek elérni vízhiányos időszakban is. Ez pedig komoly érv a cirok mellet a kukoricával szemben.

Termésátlaga azonos körülmények között eléri a kukoricáét. Kiemelkedő esetben akár 12 tonnát is be lehet takarítani belőle egy hektár termőföldről. A növényben rejlő lehetőségeket a gazdák is egyre inkább érzékelik, ezért az elmúlt években fokozatosan emelkedik a termőterületének mérete hazánkban. Jelenleg összesen 20-22 ezer hektáron folyik ilyen irányú termelés. Az itt termő 45-50 ezer tonna termés legjavát export célokra használják fel. A termőterület harmadán silócirok és szudáni fű terem, kétharmadán pedig szemescirkot vetnek és aratnak a gazdálkodók.

Egyre többen fognak ciroktermesztéssel foglalkozni, ha az unió valóban komolyabb támogatásban részesíti a cirokkal foglalkozó gazdákat
Egyre többen fognak ciroktermesztéssel foglalkozni, ha az unió valóban komolyabb támogatásban részesíti a cirokkal foglalkozó gazdákat

 

A piacon is egyre nagyobb igény mutatkozik a szemescirokra, főleg a korszerű hibridekre, így elsősorban ezeket érdemes termeszteni. Pozitív tulajdonságuk, hogy alacsony tannintartalmuk miatt a takarmányozásban kiválóan hasznosíthatók. Ázsiában már elsőszámú baromfitakarmánynak számít. A tanninmentes cirokkal ugyanis száz százalékban kiváltható a szemes kukorica. Főleg úgy, hogy beltartalmát tekintve hasonlít az árpához, magas fehérje- és ásványi anyag tartalommal rendelkezik.

A Magyar Vetőmag Szövetség információi szerint a hazai piacnak még a készletezéssel vannak problémái. Nincs ugyanis olyan vállalkozás, amely a készleteket finanszírozná. Így előfordulhat, hogy nagyobb igény esetén nincsenek azonnal mozdítható vetőmagkészletek.

És végül egy jó hír: egy Bukarestben tartott konferencián – ahol több mint háromszáz ciroktermesztéssel foglalkozó szakember találkozott – kiderült, a jövőben az Európai Unió kiemelten szeretné támogatni a cirok termesztését. Ezzel a magyar gazdálkodóknak is több esélyük lesz kijutni a külpiacra. Arról nem szólnak a hírek, hogy mikor és milyen formában kívánják kiírni ezt a támogatást, de amint érkeznek ezzel kapcsolatban információk, azonnal beszámolunk róla. Kövesse figyelemmel Agrárhírek rovatunkat!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacot továbbra is a sok eladó és kevesebb vevő jellemzi. Az árak a 23. hét óta egy szűk sávban mozognak a 60 500 Ft környékén. Mintha az elmúlt het...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...