Erdőirtás és környezetkárosítás miatt váltanák le a szójatermesztést

A modern, egészséges táplálkozásban egyre népszerűbb szója fogyasztása is komoly környezeti hatásokat okoz. A termesztéséhez erdőket irtanak ki, valamint sok esetben a felhasználási helyétől távol, így a szállítása is komoly környezetterhelést okoz. Jó hír viszont, hogy dán kutatók szerint van mivel helyettesíteni a növényi fehérjeforrást, ráadásul környezetkímélő módon.

A Science Daily alapján a Zhvg.hu írta meg, hogy már jó ideje kimutatták, milyen jelentős a húsfogyasztás ökológiai lábnyoma. Az elsődleges alternatív fehérjeforrás pedig eddig a szója volt. Amivel az a gond, hogy bár a termesztésével előállított fehérje valóban kevésbé terheli a környezetet a húsiparnál, így is jelentős az ökológiai lábnyoma. Azonban a koppenhágai egyetem táplálkozástudományi intézetének kutatói kidolgoztak egy olyan új eljárást, amivel lóbab felhasználásával fehérjeport tudnak készíteni, és ami a szójánál is jóval környezetkímélőbb megoldást jelent.

A lóbab válthatja le a szóját a fehérjenövények között - képünkön szója betakarítása
A lóbab válthatja le a szóját a fehérjenövények között – képünkön szója betakarítása

Az egészséges élethez áldozatokat kell hozni

Szójából készül a szójatej, a tofu és a különböző alternatív húsok többségének alapja is. Az olajos növényt elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban és Dél-Amerikában termesztik, így már az exportja is nagy környezeti teherrel jár. A lóbab viszont többféle éghajlaton is megterem. Ráadásul Brazíliában és Paraguay-ban sok erdőt kiirtottak azért, hogy helyet csináljanak a szójaültetvényeknek. Ezáltal a termesztése súlyos kárt okoz az élővilágnak, és csökkenti a biodiverzitást. Ráadásul a tevékenység jelentős szén-dioxid-kibocsátással is jár. Egy másik fontos szempont, hogy a szója termesztésében a legnagyobb jelentőséggel bíró országokban engedélyezett és el is terjedt a génmódosítás. Emiatt sokan egyre kritikusabbak a szója környezetre gyakorolt hatása miatt – mondta Iben Lykke Petersen, a kutatás egyik résztvevője a Science Daily-nek.

A lóbab jobb fehérjeforrás

Ráadásul a tudósok eredményei alapján a lóbabból készült por jobb fehérjeforrás, mint a lencse, az amaránt, a hajdina és a quinoa. A kutatók egy úgynevezett nedves frakcionáció eljárással nyerik ki a fehérjét a lóbabból,majd kivonják belőle azokat az anyagokat, amelyek akadályozzák a fehérje emésztését, így az jobban felszívódik a szervezetben, amikor elfogyasztják.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mi áll az indiai gazdák nagyszámú öngyilkosságának... Szerencsések vagyunk, hogy nincs ránk hatással a Monsanto, vagy az érintett gazdák csak bűnbakot keresnek adósságproblémáik tekintetében? Önöknek mi a...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
GMO-mentes roadshow Jövő hét szerdán, okt. 30-án indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Apagy községből, a több megyén is átívelő, decemberig tartó GMO-mentes roadshow. A...
A magyar érdekek is érvényesültek GMO ügyben Közel egy éve, hogy vita folyik a génmódosított növények tiltásáról. Tavaly novemberben már látszott a fény az alagút végén, azaz, hogy az Európai Uni...
A gazda szavának ereje Mennyi jut tanyafejlesztésre; mikor teszik közzé a KAP rendeleteket; milyen módszer készül a zöldítési program teljesítése érdekében; hogy végződött a...
Attól függ, honnan nézzük… Hogy alakult a kukoricatermés mennyisége; eredményes-e a borok ellenőrző jegye; mennyi támogatás jut 2020-ig a szőlészeti ágazatba; kell-e a Redentin;...