Emelkedik a liszt és ezzel a kenyér ára?

Kivárnak a gabonatermelők a szerződéskötésekkel és az eladásokkal, mert az étkezési búza drágulására számítanak. Az idén a sok csapadék miatt a szokásosnál jóval kevesebb termett ebből a fajtából és a növekvő kereslet 10 százalékos árkülönbséget generált a malmi búza javára a takarmány búzával szemben. (Erről részleteket itt olvashat.) És a tendenciának még nincs vége. Piaci információk szerint a malmok hamarosan 10 százalékkal emelik a liszt árát, emiatt a kenyér is drágulhat az ősz folyamán. 

A kérdés csak az, tovább tudják-e hárítani ezt a költségnövekedést és megjelenik-e mindez a kenyér árában is. Komoly árcsatárazások várhatók tehát a kenyér ára miatt, de csak az új kenyér ünnepe után.

Független szakértők szerint az áremelési igény nem feltétlenül indokolt, mivel az alapanyagok ára a fogyasztói árnak csak kis részét teszi ki. Másrészt viszont – A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2013-ban és 2014-ben is mintegy egy százalékkal csökkent a kenyerek ára. Nehéz tehát tisztán látni.

Forrás: MTI Eco, KSH 

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Az ukrán válság hatása a magyar mezőgazdaságra... Az Ukrajnában zajló krízisnek nemcsak a politikai vonulatait érdemes nyomon követnünk a híradásokban, hanem nem árt odafigyelni a mezőgazdasági követk...
Több és jobb minőségű búza lesz idén A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már e...
Uniós segítséget kaphat Lengyelország az orosz gaz... Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, Oroszország nem fogadja a Lengyelországból érkező zöldség és gyümölcs szállítmányok nagy részét. Ebből az ügy...
A világ egyik legfontosabb árucikke: a búza Liszt, kenyér, sütemények, takarmány, keményítő-előállítás… csak néhány példa a búza lehetséges felhasználási területeire. Cikkünkben a világ búzapiac...
Túlerőben a gabonák a piacon Vége van az aratásnak, meg is szaporodtak az ajánlatok a piactéren. Több mint 80.000 tonna gabonafélét talál most a Magro.hu-n. Búza, kukorica, árpa, ...