Elsőrangú társaságba került az Akasztói szikiponty: uniós oltalommal védett magyar termékké nyilvánították

Komoly elismerés a magyar akvakultúra ágazat számára, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. A különleges minőségű magyar hal oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével 62-re emelkedett azoknak a magyar mezőgazdasági termékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban védelmet élvez. Az „Akasztói szikiponty” húsára jellemző a tiszta íz és a tiszta, kellemes, enyhén sós, agyagos homokra emlékeztető illat.

Az Agrárminisztérium írta meg, hogy az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkező termék egy meghatározott földrajzi területről származik, minőségét alapvetően az adott földrajzi terület természeti és emberi tényezőinek köszönheti. Az oltalom továbbá védelmet biztosít a megtévesztő piaci visszaélésekkel szemben is, mivel az oltalom alatt álló termékek előállítása kizárólag a termékleírásban meghatározott módon és megadott földrajzi területen történhet. Ezt a termék csomagolásán feltüntetett európai uniós szimbólum is jelzi. Az Akasztói szikiponty elnevezés, akárcsak a nála egy héttel korábban bejegyzett Szilvásváradi pisztráng, az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként 2018 óta már átmeneti nemzeti oltalmat élvez.

Az Akasztói szikiponty - Fotó: Akasztói horgászpark és halascsárda
Az Akasztói szikiponty – Fotó: Akasztói horgászpark és halascsárda

Itt és így él az oltalmat kapó hal

Az Akasztói szikipontyot a Bács-Kiskun megyei Akasztó és Dunatetétlen közigazgatási területén belül, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában elterülő szikes pusztákon létesült halastavakban termelik. A hal húsára jellemző a tiszta íz és a tiszta, kellemes, enyhén sós, agyagos homokra emlékeztető illat. Testének jellegzetes világosszürkés-aranysárga színe és narancssárga úszói a homokos-agyagos tófenék sárgás, világos színéhez alkalmazkodva alakultak ki. A húsa – a természetes vizekben vadon élő pontyokéhoz hasonlóan – alacsony zsírtartalmú, teste az intenzív és folyamatos mozgás eredményeként megnyúlt és izmos. A tartásáról és a történetéről ebben a riportban lehet bővebben olvasni.

A halgazdaság felülnézetből - Fotó: Akasztói horgászpark és halascsárda
A halgazdaság felülnézetből – Fotó: Akasztói horgászpark és halascsárda

A halgazdaság szakmai stábja országosan is elismert szakemberekből áll: az alapító-tulajdonos Szabó József és a termelésirányító Szabó Róbert felelnek a haltermelésért. Munkájuk során a korábban megszerzett tapasztalatokat és a legújabb innovációkat egyaránt beépítik a termelési technológiába, ezzel is fokozva a minőséget. Továbbá szoros kapcsolatot ápolnak a Gödöllői Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékével a kölcsönös szakmai fejlődés érdekében.

Ezért fontos az EU-s eredetvédelem

A földrajzi árujelzők használata komoly gazdasági lehetőséget jelent, hiszen jelentősen növeli a termék hozzáadott értékét. Az EU idén januárban közzétett statisztikai adatai szerint a földrajzi árujelzővel ellátott agrártermékek eladási értéke átlagosan kétszerese a földrajzi árujelzővel nem rendelkező, hasonló termékekéhez képest. A Földrajzi Árujelzők Programjában további 22 magyar termék földrajzi árujelzőjének uniós elismerése van folyamatban. Ezek elsősorban mezőgazdasági termékek és élelmiszerek – közöttük további magyar halak –, valamint a regionális pálinkák. Az Európai Unió által bejegyzett magyar földrajzi árujelzők listája itt tekinthető meg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Ízletes halászlé pontyból és apróhalakból Sok családban a karácsony elmaradhatatlan étele szenteste a halászlé. Vannak tradicionális halászlé receptek, mint például a Bajai halászlé, (amely id...
Van honnan fejlődni: az állattenyésztés pár százal... A haltenyésztő ágazat mindig egy furcsa pontja volt hazánk mezőgazdaságának. A hal ugyanis szinte kizárólag karácsonykor fogy a boltokban, így igencsa...
Rettegnek a pontyok, idén elmarad a tilalom A tavalyi gyakorlat szerint idén sem lesz horgászati tilalom a Balatonon, így retteghetnek a pontyok. Ellenben a Kis-Balatonon és a két nagy balatoni ...
Idén is jó választás a turista horgászjegy Június elsejével több halfaj fogási tilalma lejárt, így már többek között pontyra és márnára is lehet horgászni a hazai vizeken. A nyárias időjárás so...
Tonnányi ponty érkezik idén ősszel Megkezdődött az ősz balatoni haltelepítés. Több tonnányi ponty és süllő kerül most a vízbe, de korábban csuka balin és compó is került a tóba. Az év h...
Veszélyesek a magyar halakra a betelepített díszha... Az emelkedő átlagos vízhőmérséklet, a vizek növekvő párolgása és csökkenő oldott oxigénszintje hatást gyakorolhatnak a halak élettani folyamataira. Ez...