Elsőként Jánoshalmán segíti a magyar agrárszakképzést a virtuális valóság oktató rendszer

Virtuális valóságon (Virtual Reality – VR) alapuló gépbemutató, 3D-s modell kiegészítés, gyakorlatias képzés és interaktív túra segíti az agrárszakképzést. Az országban elsőként Jánoshalmán, a Déli ASzC Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik termében adták át a Pix VR Training Kft. virtuális valóság oktató pilot projektjét. A fejlesztés célja egy olyan komplex, több területen is alkalmazható technológiai rendszer bevezetése, amely hozzájárulhat az agrárszakképzés fejlesztéséhez és innovációs tevékenységeinek támogatásához.

Az átadón Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, hogy az oktatási rendszernek az elmúlt időszakban számos kihívással kellett szembenéznie. Példaként említette a koronavírus világjárványt, amely jelentősen befolyásolta a hagyományos tantermi oktatást. A politikus szerint hazánk agrárgazdaságának megerősítéséhez, illetve hazai és nemzetköz versenyképességének növeléséhez nélkülözhetetlen az új generációk megszólítása. Kiemelte, hogy olyan képzési rendszerre van szükség, amely keretében a megszerezhető ismeretek a folyamatosan fejlődő piac követelményeihez igazodnak. Elhangzott, hogy a pilot projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 236 millió forintos támogatásából valósult meg.

Elsőként Jánoshalmán segíti a magyar agrárszakképzést a virtuális valóság oktató rendszer - Fotó: Vermes Tibor
Elsőként Jánoshalmán segíti a magyar agrárszakképzést a virtuális valóság oktató rendszer – Fotó: Vermes Tibor

„Fontos, hogy az agrárszakképzési centrumok és a szakképző iskolák a jövőben olyan tudásközpontokká váljanak, ahol az összetett képzés, az elméleti tananyag mellett, súlyponti szerepet kapnak a gyakorlati ismeretek. Komoly tudással, felkészültséggel felvértezett fiatal szakemberekre van szükség. Ehhez viszont nélkülözhetetlen a szemléletváltás és az oktatás digitalizációja. A most átadott virtuális valóságon alapuló oktató rendszerrel megreformálható a korábbi szakképzési struktúra – folytatta. 

Így látja az igazgató

Taskovics Péter, a Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója szerint a virtuális valóságfejlesztés a mezőgazdasági oktatásban egy olyan lehetőség, amely ugyan nem helyettesíti a gyakorlati munkavégzést, de a digitalizáció bekapcsolásával lehetőséget biztosít arra, hogy olyan munkagépekkel is gyakorolhassanak a diákok, amelyek a valóságban nem állnak a rendelkezésükre – írta a Baon.

– A technológia nemcsak egy új eszköz az oktatók kezében, hanem egy olyan megoldás is, amely a tanulók számára is vonzó tanulási formát jelent majd. Magyarországon a jánoshalmi diákok lesznek az elsők, akik ilyen eszközökkel fognak tanulni – mondta az iskola­igazgató.

Virtuális valóságon (Virtual Reality - VR) alapuló gépbemutató, 3D-s modell kiegészítés, gyakorlatias képzés és interaktív túra segíti az agrárszakképzést Jánoshalmán, a Déli ASzC Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai számára - Fotó: Pozsgai Ákos
Virtuális valóságon (Virtual Reality – VR) alapuló gépbemutató, 3D-s modell kiegészítés, gyakorlatias képzés és interaktív túra segíti az agrárszakképzést Jánoshalmán, a Déli ASzC Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai számára – Fotó: Pozsgai Ákos

A Déli ASzC Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Megnéztük az iskola weboldalát, ahol átadták az agrárszakképzést támogató rendszert. Ott így írnak magukról:

Iskolánk fő profilja a mezőgazdasági gépészet, ebben az ország legjobb iskolái között tartják számon intézményünket. A gyakorlati oktatáshoz saját tanüzemmel rendelkezünk, melyben 18 tanműhely áll tanulóink rendelkezésére. Ezek között megtalálható hidraulika-, hegesztő-, kovács-, esztergályos-, illetve több erőgép- és munkagép műhely is, melyekben 6-12 fős csoportokban dolgoznak a mezőgazdasági gépész és mezőgazdasági gépésztechnikus diákok. A rendelkezésre álló mezőgazdasági erő-és munkagépparkunk segítségével tanulóink elsajátíthatják az alapvető gépbeállítási-, gépüzemeltetési feladatokat, illetve a mezőgazdasági munkákban is részt vehetnek azon a 140 hektár szántóterületen, amelyen intézetünk gazdálkodik.

Az intézmény a dél-alföldi régió mezőgazdasági szakképzésének hagyományos központja

A gépészet mellett egyre erőteljesebben jelen van képzési struktúránkban az állattartás, hiszen az állattenyésztő és állategészségügyi technikus, mezőgazdasági technikus és gazda szakmáink gyakorlati feltételei tangazdaságunkban szintén biztosítottak. Nagy állattartó telepet működtetünk, tanistállókkal, fejőházzal, takarmánykeverővel felszerelve, melyen 70 tehén, 20 juh, több mint 20 anyadisznó és szaporulata ad munkát a gyakorlati képzésben részt vevő tanulóknak. A gazda, az állattenyésztő, állategészségügyi technikus és mezőgazdasági technikus tanulóink így közvetlenül bekapcsolódhatnak az állattenyésztés napi feladataiba. Továbbá intézményünk saját kertészettel és önálló tankonyhával is rendelkezik. A tangazdaság a hozzá tartozó szántóterülettel, azon túl, hogy elsődlegesen gyakorlati képző helyet biztosít diákjainknak, illetve biztosítja az állattenyésztés takarmány-szükségletét, jelentős saját bevételt is hoz az iskolának.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Több mint 600 millió forint agrárszakképzésre!... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott képzésekhez igényelhető támogatásra a beé...
Mindig az a fránya időjárás! Ónos eső és belvíz okoz károkat az erdőkben, és a földeken; termésátlagok az őszi betakarítási és vetési munkákról; kevesebb idén a kárbejelentés, min...
Győzelemre ítélt pálya – szükség van a szakemberek... Egyértelműen és az elmúlt években dinamikusan erősödik az agrárképzés iránti kereslet Magyarországon. Mindez arra utal, hogy nemcsak az állami oktatás...
Duális képzés indul a Debreceni Egyetem mezőgazdas... A Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara hat szakot hirdetett meg új gyakorlatorientált formában. A j...
Az agrár-felsőoktatás megújulását ígérik Az eddiginél sokkal ésszerűbb és hatékonyabb agrárszakképzési rendszer felépítésén dolgozik a kormány, így 2020-ig tízmilliárdokat fordít a teljes mag...
Iskolai tananyag lesz a horgászat? Érdekes ötlettel állt elő a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ). Terveik szerint 3 éven belül az általános iskolákban oktatnák a horgászatot, s...