Elkapták a 17 traktort meglovasító tolvajokat

Négy román férfit vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly március és december között összesen 17 darab traktort loptak el Ausztriában. Egy erdőben rejtették el az erőgépeket, ahol igyekeztek eltüntetni róluk mindent, ami alapján azonosítani lehetne azt, hogy honnan származnak. A a tolvajok végül meglettek, de nem mindegyik lopott traktor került elő.

A gyanúsítottak tavaly március és december között tevékenykedtek Alsó-Ausztriában és Tirolban. Ezek során 17 traktor tűnt el, egyet pedig megkíséreltek eltulajdonítani. A nyomozás során aztán az alsó-ausztriai nyomozóhatóság egy fiatal román férfiakból álló csoportra bukkant, akikről aztán kiderült, hogy a tiroli traktorlopásokhoz is közük van – számolt be róla a német agrarheute.de cikke alapján a Magyar Mezőgazdaság.

Rendőrkézre kerültek a román traktortolvajok, de a 17 erőgép közül eddig csak 6-ot találtak meg - képünk illusztráció
Rendőrkézre kerültek a román traktortolvajok, de a 17 erőgép közül eddig csak 6-ot találtak meg – képünk illusztráció

Elsőként egy 32 éves, román állampolgárságú férfi került a nyomozók látókörébe, mivel megtaláltak a telkén egy Alsó-Ausztriában ellopott traktort. Aztán tavaly decemberben a nickelsdorfi rendőrök egy közúti ellenőrzésen állítottak meg egy autót. A benne utazó 4 személy egyike a már említett 32 éves román férfi volt. Ezen felül több olyan gyanús dolgot találtak náluk, amik jól jöhetnek traktorlopáshoz, alvázszám-hamisításhoz, illetve hamis papírok előállításához.

Mindannyian sárosak voltak az összes traktorlopásnál

Végül a vallomásokból kiderült, hogy ilyen-olyan összeállásban, de mind a 4, 22-32 év közötti román férfi részt vett a 17 traktor eltulajdonításában, és van egy ötödik társuk is, akit egyelőre még nem tudtak előkeríteni. A leírásból az is kiderült, hogy erdőkben rejtették el a traktorokat. A traktortolvajok ott igyekeztek mindegyiket letakarítani, illetve eltüntetni róluk azokat a jellemzőket, ami bármilyen módon a korábbi tulajdonosukra utalhat. Egyúttal az alvázszámokat is módosították, és hamis adattáblákkal szerelték fel a traktorokat. A gépeladásokat az elsőként képbe került 32 éves férfi szervezte, a pénzből kifizette a társait, és a saját részéből Romániában vásárolt magának földeket, illetve ingatlanokat. Eddig összesen 6 traktor került elő, 3 Ausztriában és ugyanennyi Romániában.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy traktor márkák évfordulói 2014-ben Kedvencek a világ körül és itthon. Több ezer mezőgazdasági munkában bizonyítottak sokak kedvenc traktorai, és évtizedek óta töretlenül építik és erősí...
Programok a veterán traktorokat szeretőknek Évről-évre rendeznek országszerte programokat, amelyek középpontjában a veterán traktorok állnak. Már tavasszal elkezdődtek a programok, de tartogat m...
Traktoros Forma-1 Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasá...
Harlem Shake traktorokkal – lehetséges! Hallott már a Harlem Shake őrületről? Lényege, hogy valaki egyedül kezd mozogni, majd egy képvágással többen csatlakoznak hozzá, minél képtelenebb ...
Nagyon örült a német győzelemnek Az idei foci VB győztes német csapat tiszteletére készítették ezt a művet, traktorral. Elismerésünk az olasz traktorosnak, nem semmi, amit csinált! ...
A legidősebb, még létező traktorok a világon Tudta, hogy a legidősebb traktor magyar? Pedig ez olvasható az agriculture.com-on. 1896-ban építették, jelenleg egy német múzeumban tölti nyugdíjas év...