Elfagynak és gutát kapnak a hideg miatt a kajszifák, védekezést javasol a szakértő

A korai tavasz és a fagyok miatt joggal aggódnak a kertészek, főleg a kajszifák indultak be már február elején. Több helyen már a sziromlevelek piros színe is kibukkant a rügypikkelyek alól. Dr. Sicz György kertészmérnök Békéscsaba nyugati oldalán, kajszi és őszibarack ültetvényben végezte el a rügyvizsgálatot február második dekádjában. Szomorú és tanulságos eredménnyel járt a rügyek boncolgatása: 55 és 89 százalékos fagykárt talált.

Dr. Sicz György írása szerint az utóbbi évek időjárási anomáliái lassan éghajlati változás szintjére emelkednek. A hosszan tartó forró nyári aszály után évek óta enyhe telek következnek, a jelenben csapadékbő ősz-tél közepette február 11-én még +10 Celsius fok volt a hőmérséklet, másnap -12,5-re zuhant. A növénytermesztés, de különösen a gyümölcskertészet szempontjából fontos meteorológiai állapotról van szó, melynek a biológiai életközösségek rendszerének felbomlása az egyik következménye. A kajszifák láthatják ennek kárát elsőként.

Elfagynak és gutát kapnak a hideg miatt a kajszifák, védekezést javasolnak a szakértők

Elég a növényi kórokozók és állati kártevők nemzedékváltásának megszaporodására és az áttelelési feltételek számukra kedvező változására gondolni. Az állati kártevők esetében ehhez még hozzájárul a tojás-lárva –báb és imágó gyérítő énekes madár állomány életkörülményeinek kedvezőtlen változása és a madárvédelem hiányossága. Ez a probléma fokozott gondot jelent a kiskertekben, ahol a tenyészidőszakban korlátozott vagy nulla a kémiai növényvédelem. A másik meteorológiai kedvezőtlen hatás növényélettani jellegű. Ez a gyümölcsfák esetében azt jelenti, hogy felborul a biológiailag szükséges téli nyugalmi állapot rendje, ami ráadásul faj-és fajtafüggő is.

Aggasztó eredményeket mutatott a rügyvizsgálat

A kertész 2021. február 19-én rügymintákat vett a kajszifákról. A rügyboncolás meglepő eredményeket mutat. Az őszibarackban még pregnánsan nem ítélhető meg a fagykár, de a külterületi gyümölcsös korai Springtime fajtában, ahol erősen duzzadtak már a rügyek, 45% rügykár mutatkozik, a kései Cresthaven még téli álmát alussza. A külterület kései Mandulakajszi rügyei is nyugalmi állapotban vannak, de a boncolási eredmény 55% fagykár. És most jön a meglepetés: a belterületen ugyanez a fajta, amely tavaszi fagytűrő képességéről híres, 69% fagykárt szenvedett, ez viszont már a rügypattanás fenológiai stádiumában van. Tehát itt a virágzáskori fagyokkal kapcsolatos tapasztalat „fejre állt”, de szakmailag indokoltan: ez a téli nyugalmi állapot eltérő lezajlására vezethető vissza. Belterületi korai kajszi mintán azonban 89%-os fagykárt észlelt – írta.

Ez a korai rügyvizsgálat azonban még nem nyugtatta meg a szakembert. Ugyanis a fagyhatásnak a virág szállítószövet rendszerére is van hatása, ez kedvezőtlen esetben majd az ivarszervek tápellátásakor – a virágzáskor – fog jelentkezni, ami ronthatja a kötődést, így a várható terméskilátást.

A vizsgálat eredménye azért lényeges, mert most a gyümölcsgazda szabad szemmel nem lát bele a rügyekbe, bizakodik a fák jó berakódása láttán, de később ráeszmél a valóságra. Ezért a tavaszi metszéskor a rügyekben keletkezett kárt mindenképpen figyelembe kell venni, valamint módosítani szükséges a megszokott gyakorlatot. Érdemes lesz metszés előtt hasonló rügyboncolást végezni, hogy tisztán lehessen látni a jövőt. A tavalyi, 2020-as évben is komoly kihívást okozott a változékony időjárás, erről itt írtunk.

Így lehet védekezni az ültetvényekben

Az ÖMKI írása szerint a szélcsendes, csillagfényes éjszakákon a talaj felett 0 fok alá hűlhet a levegő. A talajból kisugárzik a hideg. Az ültetvényekben füstöléssel, a korona feletti fagyvédelmi öntözéssel, paraffingyertyával végzett ültetvényfűtéssel, telepített vagy traktor által vontatott hőlégfúvó berendezéssel és légkeveréssel is védekezhetnek. Ezekkel még a – 6, -8 fokos fagytól is megóvhatják a fáikat. A házikertekben tilos a tűzgyújtás, a füst a szomszédokat is zavarná. Az északról érkező sarkvidéki fagyok ellen, a szállított fagy ellen pedig nem tudunk védekezni az ültetvényekben sem.

A virágzó kajszifák különösen érzékenyek a mínuszokra

Érdemes felkészíteni azokat a megérkező hidegre. A jó kondíciójú fák a kisebb fagyokat károsodás nélkül túlélik. A rügyfakadás után, bimbós állapotban már érdemes valamelyik foszfort, káliumot, cinket és bórt, valamint huminsavakat is tartalmazó növénykondicionálóval erősíteni a gyümölcsfák egészségét (pl. Plan Tonic, Kondisol). Az ÖMKI szakemberei ezeken felül korábban a Prev-B2-t ajánlották, mivel a gyakorlati tapasztalatok alapján kedvező volt a narancsolaj és a bór együtt hatása. A boltokban még akad kisebb mennyiség, de a gyártó megszüntette a gyártását. A termékenyülést segítő bór mikroelem pótlására bármelyik bór hatóanyagú termék (pl. Solvitis Bór, Polybór 140, Organit Bór, Borogreen L) használható. A termékek listája a tanúsító szervezetek honlapján elérhető. Fontos, hogy a fagykár ellen csak megelőzéssel lehet védekezni, az elfagyott virágot nem lehet életre kelteni.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban is. Az...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Védje meg kukoricáját, paprikáját! Támad a tőzeglégy, a tőzegszúnyog és a gyökértetű. A kukoricában megjelent a gyökértetű. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, hogy az ...