Elég volt az egyoldalú termelésből: tilos lesz 30 hektárnál nagyobb táblákban művelni a növényeket

A cseh agrárminisztérium a monokultúrás termesztés visszaszorítása érdekében 2021-től tiltaná, hogy egy tagban 30 hektárnál többet termesszenek az ottani gazdák. Mindez azért különösen érdekes, mert az egész cseh mezőgazdaságra erőteljes koncentráció jellemző. Az ottani gazdaszövetség adatai szerint az üzemek 2,6 százaléka műveli a rendelkezésre álló mezőgazdasági terület 81 százalékát, és a tehénállomány 70 százaléka is az övék. Az Eurostat adatai alapján pedig egész Európában Csehországban a legnagyobb az átlagos birtokméret.


Az Agrárszektor írta meg, hogy az átlagos birtokméret egész Európában a cseheknél a legnagyobb. 40 százalékkal több, mint a második helyezett Nagy-Britanniában és 14-szer nagyobb, mint Magyarországon. A tavalyi aszály azonban arra a következtetésre juttatta a szakigazgatást, hogy a nagy méretű, egybefüggő táblák okozzák a gondokat. Szerintük az szól a nagygazdaságok 50-100 hektáros, egybeművelt, azonos kultúrával bevetett táblái ellen, hogy az aszály hatásai annál nagyobbak voltak, minél nagyobb területet fedett le azonos növényállomány.

A cseh agrárminisztérium szerint a monokultúrás termesztés növeli az aszálykárokat, ezért a nagyobb táblák közé egy legalább 22 méter széles fű- vagy takarmánynövény-sávot tehet kötelezővé 2021-től - képünk illusztráció
A cseh agrárminisztérium szerint a monokultúrás termesztés növeli az aszálykárokat, ezért a nagyobb táblák közé egy legalább 22 méter széles fű- vagy takarmánynövény-sávot tehet kötelezővé 2021-től – képünk illusztráció

Miroslav Toman mezőgazdasági miniszter így fogalmazott a témában:

Célunk, hogy javítsuk a mezőgazdasági földterület és ezáltal a környezet állapotát. Amennyiben a mezőgazdasági termelők felhagynak azzal, hogy monokultúrákat termesszenek nagy, egybefüggő területeken, javulni fog a táj vízmegtartó képessége. Ez nagyon fontos ezekben a száraz években.

Az új előírás szerint 2021-től egy egybefüggő kultúra legfeljebb 30 hektáros táblában lesz termeszthető

Ennél nagyobb parcellák esetén a területet meg kell osztani, közöttük egy legalább 22 méter széles fű- vagy takarmánynövény-sávot meghagyva. A változás az összes mezőgazdasági területet és nagyjából 3 ezer mezőgazdasági termelőt érinti, akik körülbelül 1 millió hektár összterületű területet művelnek. A szabályok betartása a földalapú támogatások és vidékfejlesztési kifizetésének feltétele is lesz majd. A kormány várhatóan ez év végéig jóváhagyja a rendeletet – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nehéz helyzetben a kukoricaföldek Nem jön jól az újabb hőhullám a kukoricának. Száradnak az alsó levelek, a felső levelek pedig összesodródnak. Mi lesz így a terméssel? Szemmel láthat...
Nagy károkat okozott az esőhiány a Jászságban Az őszi talaj előkészítés és a vetések szempontjából értékelhető az a csapadék, ami néhány nappal ezelőtt a Jászságba érkezett, a tavaszi vetéseknek m...
A szeder is megérezte az aszályt Egyre többen keresik a vadgyümölcsöket az utóbbi évek adatai alapján. Vadkörte, kökény, erdei szeder, berkenye, mind-mind a legkiválóbb pálinkaalapok ...
Jóval kevesebb gyümölcs termett idén, mint tavaly... A becslések és az adatok szerint mintegy harmadával, 30 százalékkal kevesebb gyümölcs termett az idén mint tavaly. Nem is csoda ez, a múlt évben rekor...
A zalai kukorica java már a raktárakban van Zala megyében a végéhez közelednek a betakarítási munkák. Az eddigi információk szerint a 40 ezer hektáron termelt kukorica több mint 90 százaléka már...
Rohamtempóban fogy a világ termőföldkészlete Újabb, aggasztó információk láttak napvilágot a klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásáról. A legfrissebb adatok szerint percenként 8 hektár ter...