Elbénázták a szarvatlan marha génjeit

Nagy várakozás előzte meg a szarv nélküli szarvasmarha bemutatását. Az állatot génmódosítással hozták létre, azért, hogy a tej- és húsiparnak ne okozzanak gondot a szarvak. Azonban a folyamatba véletlenül hiba csúszott. Az amerikai élelmiszerbiztonsági hatóság tudósai megvizsgálták a szarvatlan marhát, és amit találtak, az meglepte a jószág megalkotóit is. A génszekvenciába ugyanis a szarvat leszerelő kód mellé valahogy becsúszott egy másik részlet is. A plusz DNS-darabka egy olyan baktériumból származik, ami antibiotikum-rezisztenciát idéz elő.

A hvg.hu talált rá a Technology Review cikkére, ami szerint a baktérium DNS-ét segédeszközként használták, ennek segítségével juttatták a helyére a “javított” génkódot. A terv szerint ez csak időlegesen épült volna be. A Recombinetics vállalat ráadásul úgy hirdette az új állatot, hogy az 100 százalékban marha. Ezt most kénytelenek lesznek visszavonni, mert úgy látszik, van benne más is. A cég egyébként a szarvatlan marha mellett más izgalmas ötletekkel is kísérletezett már: ilyen például a forróságtűrő marha és az örökmalac is. Ez utóbbi olyan sertés, amely sosem nő fel. A Recombinetics eddig élesen kikelt az ellen, hogy bárki ellenőrizze a termékeiket, még a kormányzatnál is lobbiztak, hogy ne kelljen vizsgálatnak alávetni őket.

Nem úgy jött össze a szarvatlan marha, ahogy a megálmodói tervezték - képünk illusztráció
Nem úgy jött össze a szarvatlan marha, ahogy a megálmodói tervezték – képünk illusztráció

Nem eszik olyan forrón

A géntechnológia azonban nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy azt az érdekelt vállalatok szeretik állítani. A célzott beavatkozások sokszor nem kívánt változásokat idéznek elő, amelyeket nem egyszerű észrevenni. A kutatás azonban halad, ami minden bizonnyal előbb-utóbb sikerülni fog, de a független ellenőrzést aligha lehet megúszni – írják.

Kapcsolódó: Ezeknek a gyümölcsöknek az előnyére válik a génmódosítás

A genetikailag módosított, úgynevezett GMO-s zöldségek és gyümölcsök megítélése és elfogadottsága nagyon eltérő a társadalomban. Az így előállított növényeknek ugyanakkor számos előnye van. Ez pedig nem csak a fogyasztókra, de a termesztőkre is igaz. Ilyen a különböző betegségekkel szembeni ellenállás, vagy akár az új, izgalmas ízek kialakítása is.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyate... A Mezgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás ...
Mi áll az indiai gazdák nagyszámú öngyilkosságának... Szerencsések vagyunk, hogy nincs ránk hatással a Monsanto, vagy az érintett gazdák csak bűnbakot keresnek adósságproblémáik tekintetében? Önöknek mi a...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Hírekben gazdag volt és mozgalmas lesz a hét A tartalomból: Programajánló Milliárdos károk, milliárdok a mezőgazdaságban Friss, heti piaci körkép Elkezdődött a Hajdúhét Hajdúbö...
GMO-mentes roadshow Jövő hét szerdán, okt. 30-án indul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Apagy községből, a több megyén is átívelő, decemberig tartó GMO-mentes roadshow. A...
Mi a helyzet a szarvasmarha piacon? – Interj... A termelési költségek növekednek, a takarmány drága, az eladási árak pedig ezeket nem követik – a mezőgazdaságban sok állattenyésztő küzd ezzel a prob...