Eladták a 9 halálos áldozatot követelő zöldségeket kiadó bajai hűtőházat

A belga Greenyard cég közölte, hogy eladta magyarországi érdekeltségeit az ugyancsak belga Roger & Roger nevű családi vállalkozásnak. Az üzlet legfőbb eleme az a bajai hűtőház, amelyet 2018. június végén kellett átmenetileg bezárni azért, mert korábban olyan fertőzött zöldségek kerültek ki az egységből, amelyek fogyasztásába 9 ember halt bele Nyugat-Európában.

A G7 gazdasági portál számolt be róla, hogy a Greenyard tavaly úgy becsülte, hogy körülbelül 10 milliárd forint bevételtől esett el az ügy miatt. Ám ez nem a kár teljes összege, mert levonták belőle azt, amit az ilyen esetekre is érvényes biztosítási szerződésük szerint a biztosítótól megkaptak. Az összeg nagy része a Greenyard jó hírébe vetett bizalom megingásából származott, emiatt nem meglepő döntés az eladás. Egyébként Baján tavaly szeptember közepén már újraindult a termelés, miután a fertőzés okát azonosították, és ahogy akkor jelezték, az előírt biztonsági követelményeknél is szigorúbb saját működési feltételrendszert dolgoztak ki.

Gazdát cserélt az a bajai hűtőház, amiből kikerültek a 9 halálos áldozatot követelő, lisztériával fertőzött fagyasztott zöldségek - képünk illusztráció
Gazdát cserélt az a bajai hűtőház, amiből kikerültek a 9 halálos áldozatot követelő, lisztériával fertőzött fagyasztott zöldségek – képünk illusztráció

Maradnak a magyar munkások

A Roger & Roger a felek közleménye alapján a magyar érdekeltségekkel együtt a dolgozókat is átvette, és az üzem fejlesztését helyezte kilátásba. A cég a flandriai Dick család tulajdonában van, 20 éve alakult, és eddig elsősorban burgonyaszirmot, illetve kukorica alapú csipszeket gyártott. Jelenleg 20 országba exportál, és 350 alkamazottnak ad munkát. A vételárat a Greenyard nem közölte.

A 9 halálos áldozatot okozó fertőzés

Arról itt írtunk korábban, hogy fagyasztott zöldség és zöldségkeverék tételek visszahívását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Listeria monocytogenes baktérium egy erőteljes változatának lehetséges jelenléte miatt. A különböző márkájú termékek forgalomból történő kivonását Európa szerte megkezdték tavaly, de sajnos így is 9 halálos áldozatot követelt a lisztériával fertőzött fagyasztott zöldségek elfogyasztása. A Nébih arra kérte a vásárlókat, hogy figyeljék az üzletekben kihelyezett tájékoztatókat, valamint a (nem fogyasztásra kész) fagyasztott zöldségeket alaposan főzzék át felhasználás előtt.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Más kerül terítékre? Javában folyik az aratás és a zöldség- gyümölcs betakarítás. Minden év okoz meglepetést, így az adott szezonnak mindig megvannak a nyertesei és a vesz...
Bajban a borsó, de mindjárt itt a magyar dinnye! Ötven éves negatív rekord Nem éppen a legjobb hírek érkeznek a zöldborsó idei termésmennyiségéről. Bár a konzerv- és a hűtőipar is felkészülten vár...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...
Nem pazarol a magyar Közel 1500 milliárd forintos agrár- és vidékfejlesztési támogatási keret több mint 90%-át már lekötötték, így nem marad elköltetlen uniós forrás a 200...