El kell viselni a vadak okozta kárt, de tehetünk is ellene

A nagyvadállomány gyarapodásával és térhódításával, továbbá a takarmányárak növekedésével és a háború okozta rendkívüli élelmiszer-gazdasági helyzetre való tekintettel hangsúlyossá vált a vadkárelhárítás fontossága. Nem felejthetjük, hogy a mezőgazdasági kártétel mellett az erdősült területekben is kárt okoz a vad. Ezeknek a megakadályozása, visszaszorítása a mező- és vadgazdálkodó közös érdeke.

A kultúrák fejlődésével a vadkárelhárítási időszak is kezdetét veszi. Számos kevésbé hatásos vagy sok esetben hatástalan módszer ismert a károk mérséklésére.

Több aspektusból is meg kell vizsgálni az adott helyzetet, és a megelőzésben érdekelt feleknek együttes erővel kell fellépniük a vadkár ellen
Több aspektusból is meg kell vizsgálni az adott helyzetet, és a megelőzésben érdekelt feleknek együttes erővel kell fellépniük a vadkár ellen (Fotó: Pixabay)

Mindenki másra esküszik, de sem a villanypásztor, sem a kémiai anyagok nem nyújtanak 100%-os megoldást. A gyérítés és a vad zavarása lehet az egyik leghatékonyabb módszer. Ugyanakkor a kilövési tervek évről évre történő emelése ellenére nagyvadjaink alkalmazkodtak az egyre intenzívebb vadászati nyomáshoz. Elmondható tehát, hogy a vadkárelhárítás komplex feladattá vált. Több aspektusból is meg kell vizsgálni az adott helyzetet, és a megelőzésben érdekelt feleknek együttes erővel kell fellépniük a vadkár ellen.

Több módszer is létezik vadriasztásra, de a tapasztalatok alapján bizonyos módszerek már leszerepeltek – írja a magyarmezogazdasag.hu.

Villanycsengő, szélkerekes kereplő, emberi haj – mint vadriasztó…

A hang- és fényhatáson alapuló védelem kategóriájába tartoznak a karbid ágyúk, amelyek amellett, hogy rendszeres feltöltést igényelnek, hangjukat a vad idővel megszokja. A fényvisszaverő fóliáknak a kis vadlétszámú területeken van átmeneti hatásuk.

Korábban rémzsinórral is próbálkoztak az érdekeltek, a hosszú drótra felkötött sörös dobozok, egyéb fémtárgyak azonban inkább szemetelésre voltak alkalmasak, mintsem a vad elriasztására.

De az emberi kreativitás határtalan, ki- és bekapcsolt, felhangosított rádió, villanycsengő, szélkerekes kereplő, emberi haj és ruhadarab is szerepelt korábban a vadriasztó eszközök tárházában.

Persze, a technológia fejlődése napjaink vadriasztóit is elérte, számos high-tech eszköz került már piacra. Ennek egyik képviselője az ultrahangos riasztó, aminek hatásmechanizmusát sok esetben még a felhasználók sem ismerik teljesen. Az eszköz az ultrahang kibocsátásával kellemetlen érzést kelt, ha hosszabb ideig tartózkodunk a hatósugarában. Hatékonyan alkalmazható a vadászható fajok kártételének megakadályozásában, ugyanakkor az emberi fül számára nem hallható.

Ügyelni kell az egyes vadaknak megfelelő paraméterekre

A villanypásztorok szintén hatékonyak lehetnek a vadriasztásban. Azonban az elektromos kerítés felállítása még nem hoz sikert a megfelelő paraméterek kialakítása nélkül.

Mezei nyúl elleni védekezéskor például hatásos lehet a nyúlháló, ami 3×0,20 mm-es, rozsdamentes acélvezetéken vezeti az áramot. A nyúlháló szembősége lehetőleg 5,9 cm legyen, emellett kék jelzőszalagot és jelzőfényt is ajánlott kitenni a kerítésre.

A bekerítendő terület sarokpontjainál, illetve minden tizedik karó helyén fa oszlopokat szúrjunk le, köztük pedig 6-8 méterenként érdemes elhelyezni 110 cm magasságú műanyag villanypásztor karókat
A bekerítendő terület sarokpontjainál, illetve minden tizedik karó helyén fa oszlopokat szúrjunk le, köztük pedig 6-8 méterenként érdemes elhelyezni 110 cm magasságú műanyag villanypásztor karókat (Fotó: Pixabay)

A vaddisznók távoltartására 75 cm magas kerítés építése javasolt. A bekerítendő terület sarokpontjainál, illetve minden tizedik karó helyén fa oszlopokat szúrjunk le, köztük pedig 6-8 méterenként érdemes elhelyezni 110 cm magasságú műanyag villanypásztor karókat. 

A villanypásztorrendszernek könnyen észrevehetőnek kell lennie a vaddisznó számára is, ezért a kerítésen célszerű mintegy 40 cm magasságban egy kék színű villanypásztorszalagot kifeszíteni, alatta és felette pedig kék/fehér villanypásztor-vezetéket elhelyezni.

Őzek, szarvasok

Az őzek távoltartására kialakított villanypásztor esetében ajánlott legalább 3-4 vezetéket 20-30 cm-es földfelszín feletti magasságban kihúzni. Az elektromos kerítésnek az őzek számára is jól láthatónak kell lennie, ezért ebben az esetben is fontos a kék színű jelzőszalag alkalmazása. Szintén ajánlatos a szőlőültetvények hatékony védelme érdekében alacsonyan tartani a sorok közötti növényzetet, hogy az ne kínáljon az őzeknek további legelési lehetőséget. 

A szarvasokat távol tartó kerítés ideális magassága 1,6-1,8 méter. A védendő terület sarokpontjainál, valamint minden 10. karó után érdemes fa oszlopokat elhelyezni, amire a szigetelők, valamint a villanypásztor-vezetékek és -szalagok rögzíthetők. Az oszlopok között 7-8 méterenként, a kerítés magasságának megfelelő műanyag villanypásztorkarók leütése is javasolt, ezek szintén a vezetékek és szalagok rögzítésére szolgálnak.

A gímszarvasok távoltartásához elegendő 2-3 vezetéket kifeszíteni. Ha nagy számban él vad a területen, érdemes kék jelzőcsíkot felfüggeszteni a kerítésre, valamint fényvisszaverő, vagy zajt okozó alumínium fóliacsíkokat, egyszerű textilcsíkokat, hogy a kerítés még láthatóbbá váljon a vad számára.

Amennyiben a lekerítendő területet a vaddisznó is járja, célszerű további vezetékeket elhelyezni a kerítésen a talajtól 20-25 és 50 cm-re.

Vegyszeres védekezés

A vegyszeres védekezés egy újabb kategóriája a vadriasztásnak. Ez lényegében kémiai vegyszerek alkalmazását jelenti a vadkárok megelőzésére. A talajfelszínre kiszórt granulátum vagy a kipermetezett folyékony elemi kén egyaránt hatásos lehet, azonban nem elterjedt módszer. A granulátum bár hosszabb ideig védi a kultúrát, de lassabban fejti ki hatását, ellentétben a folyékony termékekkel. Ezek a módszerek csak rövidebb ideig hatásosak, ezután célszerű hatóanyagot váltani. 

Az őrzés sokak szerint a leghatékonyabb védekezési forma. Ebben az esetben az állandó jelenlét nélkülözhetetlen, következetesen, nap mint nap ki kell járni az őrizendő területre
Az őrzés sokak szerint a leghatékonyabb védekezési forma. Ebben az esetben az állandó jelenlét nélkülözhetetlen, következetesen, nap mint nap ki kell járni az őrizendő területre (Fotó: Pixabay)

Őrzés: hatékony, de drága

Végezetül meg kell említeni az őrzést, ami sokak szerint a leghatékonyabb védekezési forma. Ebben az esetben az állandó jelenlét nélkülözhetetlen, következetesen, nap mint nap ki kell járni az őrizendő területre – ezt a vadászatra jogosult a tagjaik között beoszthatja. Ellene szól, hogy rendkívül idő- és munkaerő-igényes, ugyanakkor a leginkább természetközelibb módszer.

De nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a vad a természet elidegeníthetetlen része. Neki is táplálkoznia kell, ezért vadkár mindig is volt, és lesz is, ellenben az érdekeltek együttműködésével és egymással szembeni toleranciával a kártétel mérsékelhető – zárul a magyarmezogazdasag.hu írása. 

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A vadkár elleni védekezés módszerei – 1. rész... A vadállatok által okozott kár nem új keletű probléma, már évszázadok óta küzd vele a mezőgazdaság. Azonban még soha nem állt rendelkezésünkre annyifé...
A vadkár elleni védekezés módszerei – 2. rész... A vadállatok által okozott kár nem új keletű probléma, már évszázadok óta küzd vele a mezőgazdaság. Azonban még soha nem állt rendelkezésünkre annyifé...
Ha a vadkár elhárítási módszerekből választani kel... Az elmúlt hetekben sorra vettük a vadkárok formáit, valamint az összes lehetséges védekezési módszert. A cikksorozat lezárásaként segítünk még eligazo...
Nem bírnak a vadlibákkal Tiszafüreden – új vadkár ... Eddig nem tapasztalt vadkárral szembesültek a gazdálkodók Tiszafüred környékén. A napraforgótáblákat a vadlibák dézsmálják napi szinten, védekezni ped...
A vadkár megelőzésének 3 legbiztosabb módja A vadállatok is ugyanolyan élőlények, mint az állattenyésztők által nevelt jószágok. Annyi a különbség, hogy előbbieknek senki nem ad enni (persze van...
Melyik megyében a legtöbb a vadkár 2019-ben? – Eli... A Vadalarm ismét elkészíti éves vadkár felmérését, amiből megtudhatjuk majd, hogy melyik megyéinket érinti legjobban a gazdák életét gyakran megkeser...