Egyszerűbb lett az állattartók dolga: két fejlesztés is élesedett a szarvasmarha nyilvántartásban

Befejeződött két, a szarvasmarha Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerét (ENAR) érintő fejlesztés. 2019. december 18-tól a borjúbejelentések és módosítások során a korábbi 10 helyett már 22 színből választhatnak a bejelentők. A színkódok bővítése az egyedek pontosabb azonosítását szolgálja. A második fejlesztés, hogy közvetlenül a „webENAR” felületén is lehetővé vált az egyedek tömeges, elektronikus adatbejelentése.

A Nébih írta meg, hogy a borjúbejelentések során úgynevezett színkódok segítik a megfelelő szín kiválasztását. Ezek a fajtakódokhoz hasonlóan két numerikus karakterből állnak. Az új színkódokat a Nébih az adott fajta törzskönyvezését végző tenyésztő szervezetekkel és tenyésztési kérdésekben elismert tudományos szakemberekkel együttműködve alakította ki. Ennek megfelelően például a magyar szürke fajtához ezután csak a szürke szín választható, míg a különböző ezüst színváltozatok csak a murray grey fajtánál alkalmazhatóak. A színkódok bővítése az egyedek pontosabb azonosítását szolgálja.

Egyértelműbb és bővebb azonosítást tesz lehetővé az ENAR - Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer változása - képünkön Nagy István agrárminiszter (guggol) és Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója szemlél egy füljelzővel ellátott bikát
Egyértelműbb és bővebb azonosítást tesz lehetővé az ENAR – Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer változása – képünkön Nagy István agrárminiszter (guggol) és Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója szemlél egy füljelzővel ellátott bikát

2020. április 30. a határidő

A füljelző gyártó vállalkozások – készletüknek megfelelően – fokozatosan vezetik be a 2010-es bizonylat utódját, a „2045 – Szarvasmarha bejelentő lapot”. A hatóság 2020. április 30-ig mind a bejelentés, mind a módosítás során elfogadja a korábbi bizonylatokat is. 2020. május 1-jétől azonban már kizárólag a 2045-ös bizonylattal lehet papír alapú borjúbejelentést tenni. A módosításra szolgáló korábbi 2011-es bizonylatot a (szintén színkód megadására alkalmas) „2046 – Szarvasmarha bejelentő és módosító lap” váltja. A Nébih ENAR aloldalán ezután már csak az új, 2046-os bizonylatot lehet letölteni. Az átmeneti időszakban a hatóság még a 2011-es bizonylatot is elfogadja. Mindezekkel párhuzamosan az ügyfélkapuval elérhető „webENAR”-on is új megnevezést kap a bejelentésre/módosításra használt űrlap. A korábbi 3111-es űrlap helyére a 3146-os űrlap lép, amelyen egy legördíthető listából választhat színt a felhasználó.

Tömeges egyedbejelentés közvetlenül a webENAR felületen

A másik jelentős fejlesztés ugyancsak a borjúbejelentéseket érinti. Azok a főleg nagyüzemi telepek, amelyek telepirányító szoftvert használnak, a született vagy importált egyedek adatait .inp formátumban is legyűjthetik. Az egyedek csoportos bejelentése jelenleg ezen fájl e-mailes beküldésével történik. A Nébih – az e-mailes küldés bizonytalanságának kiküszöbölése érdekében – lehetővé tette, hogy a regisztrált felhasználók a „webENAR”-on XML formátumban feltölthessék/betallózhassák a bejelentésre szánt egyedek adatait a központi adatbázis részére. Megvalósult tehát az autentikált csatornán történő, tömeges elektronikus adatbejelentés.

Amennyiben a feltöltött XML fájl valamelyik sora hibás, arról a központi adatbázis e-mailben küld hibaüzenetet a felhasználónak. Fontos, hogy az értesítő csak tájékoztatásra szolgál, adatjavításra nem alkalmas. A hiba az adott sor módosítása utáni ismételt feltöltéssel javítható.

2019. április 30-ig mind az e-mailes, fájl csatolással történő bejelentés, mind pedig az XML feltöltési lehetőség a felhasználók rendelkezésére áll. 2020. május 1-jétől azonban már csak az XML verziót fogadja el a központi adatbázis tömeges, elektronikus bejelentésre. Az új fájlformátum türelmi időn belüli élesítéséről az adott telepirányító szoftver fejlesztői tudnak pontos információt adni. A változásokról és a fejlesztésekről a Nébih ENAR aloldalán elérhető szerepkörös útmutatókban, valamint a telepirányító szoftvert fejlesztőknek szánt útmutatóban (pl. színkódok jegyzéke, XML fájformátum, illetve annak feltöltési menete) lehet részletes tájékoztatást olvasni.

ENAR – Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer

Az egyes mezőgazdasági haszonállat fajok több éves, szarvasmarha esetében több mint két évtizedes, múltra visszatekintő Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerei a támogatási célokon túl a tenyésztési, az állat-egészségügyi és az agrárrendtartási igények kielégítését is szolgálják. A további részleteket ezen a hivatkozáson lehet elolvasni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Tiltólistán az olasz bor? 15 helyett hamarosan 90 napig vizsgálódhat a NÉBIH, mielőtt kiadja egy import borszállítmány forgalomba hozatali engedélyét. A magyar hatóság távol ta...
Újabb növényvédő szer került tiltólistára A kisalfold.hu információi szerint Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta me...
Gazdálkodási Napló és nitrát adatlap információk... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2...
A pásztorélet múltját és jelenét mutatja be a Mező... Péntektől látogatható a Magyar Mezőgazdasági Múzeum új, időszaki kiállítása, amely A pásztorok világa – Tisztelet Herman Ottónak címmel a hagyományos ...
Magyarországon is megjelent a kéknyelv-betegség Csongrád megye déli részén két kisebb gazdaságban kimutatta a kérődző állatokat megbetegítő kéknyelv-betegséget a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi...
Elsősorban a munkahelyteremtő támogatások nőnek az... Úgy alakul át az agrártámogatási rendszer jövőre, hogy a forrásokat elsősorban a munkahelyeket teremtő mezőgazdasági ágazatok kapják - tartalmazza a j...