Egyre több a termés, mert növekszik az igény Európában a miniuborkák iránt – videón

Örvendetes, hogy világszerte egyre nő az uborka fogyasztása, és ezzel párhuzamosan megkezdődött a termék diverzifikációja is. Jó példa erre az Enza Zaden által forgalmazott EasyQ miniuborka, mely 80-150 gramm közötti méretével ideális kisebb családok vagy akár egyszemélyes háztartások számára is. Kezdetben az értékesítés bővülését elsősorban a közel-keleti fogyasztók fűtötték, de az egyre növekvő igények miatt az utóbbi két évben az európai termelés is felfutott, a termék már gyakran jelenik meg az európai szupermarketek polcain. 

A FruitVeB írta meg, hogy ennek az uborkafélének az ötlete az Egyesült Államokban született meg 5-6 évvel ezelőtt, és azóta Európában is egyre többet adnak el belőle. A 2019/2020-as szezonban a miniuborka értékesített mennyisége 27 százalékkal, euróban kifejezett forgalma pedig 34 százalékkal nőtt Németországban. Jelenleg intenzív reklámkampány folyik az Egyesült Királyságban, ahol a termék ideális kiegészítője lehet a kisebb szendvicseknek. Ott ugyanis sok szupermarket árul Angliában szeletelt, fóliába csomagolt hagyományos kígyóuborkát, de a fogyasztók egyre kevésbé keresik a műanyag csomagolású termékeket, ami előnyös lehet az EasyQ piaci térnyerése szempontjából. 

Egyre több a termés, mert növekszik az igény Európában a miniuborkák iránt
Egyre több a termés, mert növekszik az igény Európában a miniuborkák iránt

A központ Almería

A miniuborkák legjelentősebb európai termesztője az Almeríában működő Ecoinver, mely a teljes európai termelés 40 százalékát adja, és 2020-ban MiniGu néven saját márkával léptek piacra. Ismael Segura, az Ecoinver vezérigazgatója szerint kezdetben nehéz volt bevezetni a piacra ezt a terméket, és eleinte nem is vontak be nagyobb kiskereskedelmi láncokat. Lépésről-lépésre haladtak, de a forgalom fokozatosan nőtt, és 4 év alatt eljutottak odáig, hogy az európai termelés közel felét ők adják. Segura szerint a miniuborkát termesztő gazdák elégedettek, mivel a nagy mennyiségben előállított kígyóuborkával szemben ennél a terméknél nincsenek nagy áringadozások. Ezért is döntöttek idén a MiniGu márka bevezetése mellett, és hamarosan az organikus, azaz a bio változat is kapható lesz a modern mezőgazdasági termékből.

MiniGu roppanós, környezetkímélő csomagolásban forgalmazott uborka bemutató Spanyolországból: ilyen egy modern mezőgazdasági termék
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Uborka a piacon Évente egyre több, 2013-ban összesen 65 millió tonna uborka termett a világban. Az EU súlya a globális termelésből csekély, mindössze 4 százalék. A ma...
Nincs is jobb a házi uborkánál Sokan kedvelik az uborkát, de a boltokban egyre drágábban kínálják ezt az egészséges zöldséget. Szakértők szerint azonban egyszerűen lehet otthon is t...
Termesszen uborkát okosan! Magyarországon csökkenő tendenciát mutat az uborkatermesztés és egyre kevesebben is foglalkoznak vele. Hogy kedvet ébresszünk-e kedvelt zöldség iránt,...
Ne késlekedjen, ideje elültetni a palántákat Beindult az élet a piacokon, egyre több magyar termék jelenik meg. Egyelőre az epret keresik és veszik is a legtöbben, de már a lecsónak való paprika ...
Végre valamiben hozzuk a nyugat-európai színvonala... Nem kell eget rengető dologra gondolni, csupán az uborkafogyasztásunk emelkedik olyan szinten, ahogyan az történik Nyugat-Európában is. A termelésünk ...
Védekezzen az uborka kártevői ellen! A szabadföldi uborka kártevői többnyire a sok tápnövényű állatfajok közül kerülnek ki. A kártételük elmarad az uborka egyes, járványszerűen fellépő be...