Egyre népszerűbb az agrárképzés Mosonmagyaróváron

A meghirdetett 54 képzésből végül 29 fog elindulni a mosonmagyaróvári Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán. Az agrárkar alapképzései közül a mezőgazdasági mérnök és az élelmiszermérnök szakok a legnépszerűbbek. Az érdeklődés érzékelhetően nőtt az agrárképzés iránt: míg 2017-ben 147, idén már 180 hallgatót vettek fel az intézménybe.

Elégedettek vagyunk a felvételi eredményekkel – mondta el a Kisalföldnek Szalka Éva, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának dékánja. Alapszakon a legtöbb, 302 pont az agrármérnöki szakhoz kellett, a legkevesebb, 242 pedig a mezőgazdaságihoz. Mesterképzésen a növényorvos szakhoz 93, míg az élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki képzéshez 52 pontra volt szükség a felvételhez.

Jön az utánpótlás: több hallgatóval indul az agrárképzés Mosonmagyaróváron, mint tavaly
Jön az utánpótlás: több hallgatóval indul az agrárképzés Mosonmagyaróváron, mint tavaly

Úgy gondoljuk, hogy az elmúlt időszak beiskolázása jobban sikerült, de szeretnénk tovább folytatni a megkezdett munkát, és még népszerűbbé tenni a középiskolások körében az agrárképzést. Szeretnénk, hogy azok a szakok is elindulhassanak a jövőben, amelyek idén nem voltak annyira keresettek. A létszámmal azonban összességében elégedettek lehetünk – folytatta a dékán asszony.

Külön örülünk, hogy az alapszakok között ismét elindulhat a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki szak nappali és levelező képzésben is. A mesterszakok között nappali képzésben a legkeresettebb még mindig a növényorvos kurzus. Levelező szakon pedig az élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki, valamint az agrármérnök-tanár képzés. Igaz, mesterszakon idén kevesebb volt a felvételi ponthatár az előző évinél, ám itt is elégedettek lehetünk – mondta Szalka Éva a Kisalföldnek.

Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar

Cím: 9200 Mosonmagyaróvár Vár tér 2.
Központi telefon: (96) 566-600
Központi fax: (96) 566-620

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Csak mezőgazdászoknak! Az agrárágazat szereplőit érintő fontos témákról lesz szó a szeptemberi Gazdag Gazda Roadshow 4 állomásán. Tudja, hogy hogyan változik a támogatási, p...
Az agráriumban a tudásra van a legnagyobb igény ...fejtette ki az idei Farmer Expo kapcsán Vaszkó László, kiállításigazgató. Ezzel pedig mi is teljes mértékben egyet értünk. Ezért is rendezzük meg s...
Néhány nap múlva startol a Gazdag Gazda roadshow! ... Négy helyszínen szervezünk konferencianapot arról, hogyan használható a leggyümölcsözőbben az e-kereskedelem az agráriumban. A menün marketingfogások,...
Kitörési pont Fontos lesz az agrár felsőoktatás; épülnek a kazah kereskedelmi kapcsolatok; újra lehet cukor Szerencsen; kezdődik a napraforgó betakarítása; csak a m...
Teltház Hajdúböszörményben Útjára indult szeptember 2-án a Gazdag Gazda Roadshow, Hajdúböszörményben. A csodálatos terem megtelt érdeklődő és információra éhező gazdákkal, amine...
Húzóágazat A mezőgazdaságnak köszönheti a növekedést a GDP; sok az alma, kevés lesz a szőlő; közel 30.000-en tanulnak az agráriumban; Vidék kaland program és Vár...